Kolozsváron ötödszörre Barokk Napok
2009. május 14.

Kolozsváron a Katolikus Egyetemi Lelkészség ötödik alkalommal szervezi meg a Barokk Napokat. A kolozsvári nagyon gazdag barokk építészeti hagyaték megismertetése  - mely közé a székhelyéül szolgáló, a jezsuita szerzetesek által 1718-1724 között épített és 1725-ben a Szentháromságnak szentelt templom is tartozik - szolgál kiindulópontul. Erre épülnek a különböző rendezvények, melyek a kort és társadalmát - elsősorban a művészetek által, de nem kizárólagosan - próbálják bemutatni.  Az idén május 20-24. között sorra kerülő események is aktuális témákat közelítenek meg, mint például a tridenti mise - mely a korra jellemző katolikus liturgiát és a barokk templomteret meghatározta, viszont ma ez a szertartás, XVI. Benedek pápa támogatásával,  reneszánszát éli bizonyos katolikus körökben, vagy a barokk kori város olyan részeit próbálja feltárni amelyek a hétköznapokban nehezebben, vagy egyáltalán nem hozzáférhetőek - mint például templomok kriptái, vagy a kor más típusú, reánk maradt, temetkezési emlékei.

A szervezők sok szeretettel várnak mindenkit. Ez alkalommal a Barokk Napok a Lelkészség fennállásának 15. évét ünneplő rendezvénysorozat részét is képezik. Bővebb információk a rendezvény honlapján találhatóak.


vissza


<< vissza a főoldalra