Ajánló
Váczi Eszter Quartet jazz koncert
A csíkszeredai Magyar Konzulátus támogatásával a marosvásárhelyi Jazz&Blues Klubban lép fel március 4-én, 19 órától a Váczi Eszter Quartet. A zenekarról: a Tom-Tom kiadó fantáziát látott szerzeményeikben, a zenekar mögé állt, így dalaik rövid időn belül felcsendültek a rádiókban, és a csapat egyre több koncertmeghívást kapott. Magyarország kisebb-nagyobb települései mellett megfordultak már Erdélyben és Szlovákiában, illetve két alkalommal is részt vettek a párizsi Jazzy Colors jazzfesztiválon. A Váczi Eszter Quartet 2009-ben megjelent Vissza hozzád című első albuma alig egy év leforgása alatt aranylemez lett, 2011 januárjában pedig elérte a platina fokozatot. Az egy kivételével kizárólag saját szerzeményeket tartalmazó korong sikere túlszárnyalt minden előzetes várakozást. A lemez sikere valószínűleg annak is köszönhető, hogy a mai zenei piacon elsőként jelentkeztek magyar nyelvű jazz dalokkal, ami eddig nem volt jellemző erre a műfajra. A zenekar tagjai: Váczi Eszter (ének), Gátos Bálint (basszusgitár), Gátos Iván (billentyűs hangszerek), Mike Zsolt (dobok), és 2010 szeptembere óta Schneider Zoltán (gitár). A belépő felnőtteknek 15 lejbe, egyetemistáknak 10 lejbe kerül.
