A Magyar Nemzeti Múzeum a 20. század húszas éveinek kezdetéig gyűjtötte a Kárpát-medence régészeti hagyatékát. Ehhez igazolódott az őskori aranygyűjtemény fejlődése is, amelynek kibontakozása és gyarapodása a 19. század utolsó harmadában és a következő évszázad elején valósult meg. Ezen a héten egy olyan tárgyról szólunk, amely ismeretlen a marosvásárhelyi köztudatban, azonban formáját, anyagát és jelentőségét tekintve kiemelkedő értékű régészeti leletnek számít. Jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében található.

A karperecre emlékeztető, bikafejekben végződő aranytárgyak egyike (a háttérben látható, szarvakkal ellátott példány) Marosvásárhely közelében, a másik egy ismeretlen erdélyi lelőhelyről került elő. Szembeötlő a tárgy kitűnő állapota, valamint gazdag, apró bütykökből kialakított, ezüstberakásos díszítése. Mindössze a bika fülei és a homlokára beékelt ezüst háromszög alakú lemez hiányzik. A szarv kialakítása az őstulokéra emlékeztet, az ezüst lemez pedig a háziasított szarvasmarha homlokán jelentkező fehér foltot vagy akár egy istenséget is szimbolizálhat.

                                                                                                                 Kovács Tibor 1999, 53/25 kép alapján

Kis mérete (6,9 x 3,6 cm belső átmérők) és nagy súlya (611,84 g) nem tették lehetővé mindennapos használatát. A szakvélemény inkább kultikus vagy rituális karperecként értelmezi, ceremoniális öltözék tartozékának tekinti. Valószínűsíthető, hogy tenyérben tartották, esetleg egy rúdra húzták fel. Utóbbi feltételezés nem valószínű, mivel több hasonló példány a belső oldalán is díszített. A karperec pontos rendeltetésének meghatározása szinte lehetetlen, hiszen az adott őskori közösségek tagjai az általuk ismert hiedelemvilág jelképrendszerében, a gyakran látott, tárgyiasított figurákhoz ábrázolás nélküli eseményeket és szereplőket is társítanak.

A tárgy előkerülésének idejére és a leletkörülményekre vonatkozó adataink sajnos hiányoznak, azonban az bizonyos, hogy a vásárhelyi darab erdélyi aranyból készült. Hasonmás példányai a Kaukázus-vidékén, Kis-Ázsiában és az égei térségben, gyakran királyi sírokban kerülnek elő. Előállítását az i.e. II. évezred közepére (i.e. 15. század) teszik, azaz a középső bronzkor időszakára.

Az arany az őskor folyamán mindig is különleges értéket képviselő nyersanyagként jelent meg. A módszeres fémművesség megjelenése következtében, feltehetően a réz és arany közös előfordulásával összefüggésben, már a rézkor kezdetén (i.e. 4500/4400) nagyobb mennyiségű rendszeres megmunkálásról beszélhetünk. A bronzkor folyamán a bronz- és aranyművesség szorosan összefonódva tovább fejlődött. A marosvásárhelyi karperec időszakában, a középső bronzkorban számos aranyékszer-típust készítettek a kor ötvösei: hajkarikákat, karpereceket, kartekercseket, gyűrűket, nyakláncokat, csüngőket vagy szerves anyagokat borító, gazdagon díszített aranylemezeket. Az aranyműves műhelyek évszázadokon át szinte változatlan formavilággal készítették a különböző ékszereket. Teljesen más stílusú ötvösmunkák csak a vaskort fejlettebb szakaszaiban, az i.e. 8. századtól jelennek meg. Az őskor folyamán az erdélyi réz- és aranykitermelő helyek mindvégig európai jelentőségű szerepet játszottak. A bronztárgyak mellett a napvilágra került számos arany ékszer is jelzi, hogy az akkori közösségek milyen jelentős értékeket halmoztak fel és birtokoltak.