Hírtér

Péntek, 2012. február 3.

Kelemen: előrehozott választásokról csak széleskörű konzultáció után lehet beszélni

„Eddig ismertük az Alkotmánybíróság döntését, most már láttuk az indoklást is. Egy dolog teljesen világos: június 3-án vagy június 10-én sor kerül a helyi választásokra, hogy az önkormányzati képviselők mandátuma ne haladja meg a négy évet. Azonban marad néhány probléma: a Parlamentnek a működése jelenleg nincs biztosítva, nincsen parlamenti többség, hiszen elindult a politikai migráció. Éppen ezért párbeszédet kérek a román politikai élet szereplőitől” – jelentette ki Kelemen Hunor, az Alkotmánybíróság választási törvénnyel kapcsolatos részletes indoklását követően. Hangsúlyozta: a hétfői, koalíciós ülésen beszélik meg, milyen döntéseket kell meghozni.

Elmondása szerint az RMDSZ nem zárkózik el az előrehozott választások lehetőségétől, viszont ezt egyetlen feltétellel teszi. „Konstruktív párbeszédre van szükség minden parlamenti párt és az államelnök között. Ha a tárgyalások után születik egy közös, mindenki által elfogadott döntés, akkor ezt az RMDSZ támogatja. Mi a választásokra készen állunk” – szögezte le Kelemen Hunor. Megerősítette, mindenképpen egyeztetésre és párbeszédre lesz szükség az elkövetkező időszakban, mind a kormánypártokkal, mind pedig az ellenzékkel. A választások kérdéséről az RMDSZ egyeztet a hétfői, koalíciós ülésen és az államelnökkel való, szintén hétfői találkozón is. 

Hozzászólások

0 hozzászólás

Hozzászólás

The content of this field is kept private and will not be shown publicly.
Figyelem: megjegyzése csak moderálás után jelenik meg