Péntek, 2020. augusztus 14.
MARCELL napja
Menü

Hírtér

Hétfő, 2015. november 30.

Lehet, hogy nem indul több magyar osztály az Unireában


Nem kérik magyar nyelvű osztály indítását a 2016/2017-es beiskolázási tervben a marosvásárhelyi Unirea Nemzeti Kollégiumban. Erről számolt be az Erdélyi Magyar Televízió Híradója, amelyet email-en értesített egy aggódó szülő. A tanintézmény igazgatója szabadságon van, ezért nem nyilatkozott az Erdély TV-nek, de házon kívül tartózkodott az aligazgató is.

Az Erdély TV Híradója úgy tudja, a szerdai tanári tanácskozáson még jóváhagyták a magyar nyelvű osztály elindítását. A román oktatók azonban később azt kérték, szavazzanak újra a kérdésben. „A többség ekkor úgy döntött, nincs szükség magyar nyelvű osztály elindítására. Az osztályt elméletileg befogadhatná a Római Katolikus Főgimnázium, erről azonban az iskola vezetőségének kell döntenie” – fogalmaznak a híranyagban. A televízió értesülései szerint Római Katolikus Főgimnáziumban nincs üres osztályterem, így szinte biztos, hogy nem indulhat ott az Unireából kiebrudalt magyar osztály.

A beiskolázási terveket a tanfelügyelőségnek kell jóváhagynia a tanulók számának függvényében. Mivel azonban a 2015/2016-os tanévben kevesebb 8. osztályos diák végez Marosvásárhelyen, előfordulhat, hogy magyar és román osztályból is kevesebbet indítanak jövőre.