Hírtér
Nagy piacokról marad le a Facebook
A felhasználók számának tekintetében félteni ugyan nem kell a világ vezető közösségi oldalát, mégis akad számos fontos nemzeti piac, ahol nem tudja megvetni a lábát. Oroszországban például a regisztráltak száma nem éri el az internetezők 15 százalékát (miközben globális szinten ugyanez az arány 55 százalék) – közölte az Interfax nyomán a Gazeta.ru. Hasonló helyzetben van a közösségi oldal Japánban és Dél-Koreában is, ahol a userek internetezőkhöz mért aránya szintén nem éri el a 15 százalékot. Valamivel aktívabban használják a Facebookot az igen fontos fejlődő piacoknak számító Indiában és Brazíliában, valamint az Európa gazdasági motorjaként is működő Németországban (20-30 százalék), Kínában viszont egyenesen be van tiltva az oldal, bár a cég arra számít, hogy a jövőben ezt a piacot is megnyeri magának. Az USA-ban és az Egyesült Királyságban a felhasználók teljes internetező közönséghez viszonyított aránya 60 százalék körül van, a pálmát azonban ezen a téren – talán némileg meglepő módon – Chile, Törökország és Venezuela viszi, ahol a 80 százalékot is meghaladja a penetráció. A Facebook „problémásabb” piacain többnyire egy erős helyi szereplő állja Mark Zuckerberg oldalának útját, ez Oroszországban a VKontakte, Dél-Koreában a Cyworld, Japánban pedig a Mixi. Az is előfordul azonban, hogy egy globális vetélytársnak sikerül a Facebook előtt rátennie a kezét egy lokális piacra, Brazíliában és Indiában például a Google tulajdonában álló, világpiaci szinten jelentéktelen szereplőnek mondható Orkut a legnépszerűbb. A Microsoft kezdeményezései, illetve a Twitter szintén sok fejfájást okoz a Facebooknak. (mediainfo.hu)
