Hírtér
Szarajevóban vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház
A MESS Szarajevói Nemzetközi Színházi Fesztiválon vesz részt Tompa Gábor Leonce és Léna című darabbal a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A társulat pénteken mutatja be a produkciót. Tompa Gábor szerint a darab a drámairodalom egyik olyan első alkotása, amely az emberi gondolkodás és beszéd széthúzásához vezető, elszemélytelenítő mechanizmusról szól. Olyan vígjáték, amelyben a szereplők eljátszanak és csintalan gyerekként megrongálják halálgép-játékszereiket, hogy megtalálhassák saját szabadságukat. A kolozsvári társulat előadását itthon is értékelte a szakma, a Román Színházi Szövetség tavaly három díjra is javasolta az előadást. Viola Gábor alakításáért megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó kitüntetést. Carmencita Brojboiu román jelmeztervezőt a Magyar Színikritikusok Céhe díjára is felterjesztették.
