Péntek, 2019. május 24.
ESZTER, ELIZA napja
Menü

Hírtér

Péntek, 2015. július 17.

Szerdán közel álltunk a halálhoz, és nem is tudtunk róla


Áramkiesés miatt szerda délután az Azomureș összes rendszere befuccsolt, a vegyipari kombinát pedig közel állt ahhoz, hogy a levegőbe repüljön. Ezt a környezetvéldelmi őrség közölte. A környezetvédelmi őrség cáfolta, hogy robbanásveszély lett volna, a vészhelyzetet azonban a kombinát vezetősége mai sajtótájékoztatóján elismerte.

A vészhelyzetet úgy sikerült elhárítani, hogy a kombinát munkásai az összes, a rendszerben levő mérgező gázat a levegőbe engedték, megszüntetve ezzel a nyomást.

Egy Népújságnak nyilatkozó szakember, aki állítólag átlátja a kombinát működését, azt mondja, 90%-ban vízgőz került a levegőbe, a kombinát kéményei egyébként is 70-80%-ban páragőzt és nem füstöt eregetnek.

Ennek ellenére hozzá kell tennünk, hogy a kombinát az elmúlt időszakban több alkalommal is túllépte a törvény által megengedett ammóniaszintet, ezért pénzbírságra kötelezte a környezetvédelmi őrség. Azt, hogy a mostani vészhelyzettel mennyi szennyező anyag került a levegőbe, nem lehet még tudni, az azonban biztos, hogy a vegyipari kombinát nem kell büntetésre számítson, hisz önhibáján kívül történt a szennyezés.