Kilátó

Hétfő, 2012. február 20. | efi

Borítékolt igazság

A postai borítékok optimális felbontási módjának tanulmányozásával voltak elfoglalva az elmúlt négy hónapban egy brit intézmény dolgozói – írja az egyébként titkos projekt kiszivárogtatott részleteire hivatkozva a The Daily Telegraph. Halkan jegyezzük meg, annak a műveletnek a tanulmányozásáról van szó, amellyel nemtől, kortól és társadalmi hovatartozástól eltérően nap mint nap emberek milliói minden különösebb nehézség nélkül birkóznak a Föld minden pontján. A kísérletezésre, a borítékfelnyitási módozatok hatékonysági elemzésére, illetve értékelésére mintegy hatezer eurót szántak a mindenre kíváncsi britek. A végeredmény stílusosan fogalmazva már előre borítékolható volt, ám a kutatásban részt vevő szakemberek megelégedéssel nyugtázták, hogy a postai borítékok felbontására a leghatékonyabb módszer az eddig is sikeresen alkalmazott egyszerű feltépés, illetve a papír késsel való felvágása. Isteni szerencse, hogy az elektronikus levelek „felbontására” lehetséges módszerként csak a klikkelés illetve táblagépen/érintőképernyőn a „rábökés” létezik, ellenkező esetben a britek pár ezer eurót és néhány értékes hónapot ismét elpazaroltak volna egy fölösleges kutatásra. Mondjuk még mindig megtehetik, hisz tanulmányozhatják a postai borítékok optimális lenyalási módját is. (efi)

Hozzászólások

0 hozzászólás

Hozzászólás

The content of this field is kept private and will not be shown publicly.
Figyelem: megjegyzése csak moderálás után jelenik meg