Péntek, 2020. október 30.
ALFONZ napja
Menü

Köztér

Hétfő, 2013. április 15. | Szabó Ádám

„A betérő vendég érzésétől lesz vásárhelyi”


A közelmúltban hat évet töltött a G. Café, Vásárhely egyik leghíresebb kocsmája. Ez alkalomból álltunk szóba a kocsmát igazgató Takács „Takszi” Zoltánnal (aki szigorúan ksz-szel írja a nevét), valamint két olyan emberrel, aki nagyon sok idejét tölti itt, különböző okokból.

Takszival  el- és visszaszármazott vásárhelyiként beszélgettünk arról, mit jelent a „vásárhelyiség” számára és a az általa vezetett kocsma számára.

– Mióta igazgatod Gét?

2010 november elsejétől. Én Udvarhelyen éltem, az ottani G, Pontot vezettem, közösen a tulajdonos bátyjával, Lehellel, három évig. Az életemben ekkor bekövetkezett egy fordulat, haza kellett költöznöm. Vásárhelyi vagyok valójában, akkor költöztem vissza.

– Miben más az udvarhelyi és a vásárhelyi G.?

– Szerinted miben különbözik egy udvarhelyi ember a vásárhelyitől, miben különbözik Udvarhely Vásárhelytől? Az Udvarhely, és a hely udvarhelyies, ez Vásárhely, és ez vásárhelyies. Ezt itteni emberek töltik meg, kell egy bizonyos vásárhelyiesség ehhez a helyhez. Pedig nem is vásárhelyiek csinálták, hanem két udvarhelyi srác, nagyon ügyesen kialakították, aztán átadták. Ahhoz, hogy ebben a városban egy hely működjön, és bármelyik helyről beszéljünk – amelyik kinyit, bezár, akármelyik, de inkább amelyik hosszabb ideig nyitva tart – ahhoz kell a helyi többlet. Ez két és fél évvel ezelőttre tekintve, nem volt igaz. Nem is voltak vásárhelyiek a srácok, mégis lett egy G., és mégis működött. Igaz, a vége fele már nagyon nehezen ment, nem működött semmi. Amikor átvettem, még a vízcsapok is alig.

A mindenki által ismert belső tér

– Mit jelent neked vásárhelyinek lenni? Mit jelent ez a G.-nek?

– A helyieknek van egy széles rétege, aki idejár, de azzal is számolni kell, hogy ötven százalékban nem is tősgyökeres vásárhelyiek járnak ide. Egyetemisták, itt dolgozók. Viszont a hely Vásárhelyen van. Te, mint egyetemista hazamész majd X év múlva, és X év múlva emlékezel, hogy basszus a vásárhelyi G. Két gyermekeddel átutazol Vásárhelyen, és betérsz velük. Ettől egyedi a hely. Ez ugyanolyan, mint a kolozsváriasság, ettől vásárhelyi, hogy mindig itt van. Valójában a betérő vendég érzésétől lesz olyan, amilyen, mert érzelmileg köti őt pédául a diákéveihez.

– Voltak konkrét elképzeliseid, mikor átvetted a helyet?

– Továbbvinni, fejlődni, semmi több. Kulturális vonalon is, illetve, mint hely, márkanév. A kulturális vonalat tudatosan kerestem, első perctől olyan emberek jártak ide, akik a kultúrához közelebb állnak. Meg persze meg is kell tudni osztani a helyet az emberek között – van olyan, aki futball-szerető, de van olyan, aki versszerető. Van persze mindig futball-vetítés is, mert a vendégeim kérésére közvetítek, ha van rá lehetőség, miért ne. Volt olyan kérés is, hogy minden meccset vetítsünk. De mondtam, hogy én nem vagyok sportbár, nem is akarok az lenni, ha van igény rá, levetítek egy meccset. Viszont a román–magyar meccset nem vetítettem le, mert nem szerettem volna, hogy mindenki románozzon. Nem vagyok én nacionalista, semmi közöm, én mindenkit szívesen látok itt, és alapbeállítottságom szerint nem teszek különbséget a cigány és közted. Ő is embernek született, csak más körülmények közé.

– Sokat kellett alakítani a helyen, amikor átvetted?

– Nem sokat, nem volt egy olyan hatalmas probléma, az volt a munka, hogy felálljon, legyenek jó dolgozók itt, de ez egy belső dolog. Viszont kifele is kellett egy-két dolgon változtatni, meg kellett határozni egy irányvonalat. Ezeken dolgoztunk, és a tavalytól sikeresen felálltunk. Kulturális jelenség is lett a G. a Látó-eseményekkel. Úgy gondolom, hogy bekerültek a köztudatba ezek az események. Azok számára akiket érdekel. Akit nem érdekel, annak csinálhatsz hetven plakátot a városban, úgy sem jönnek el.

– Amúgy a Látó Irodalmi Játékok hogy indultak? Ki keresett meg kit?

Ez úgy kezdődött, hogy ültünk KAF-fal és Szabó Robival (Kovács András Ferenc és Szabó Róbert Csaba, a Látó főszerkesztője és főszerk.-helyettese – szerk. megjegyz.), délelőtt, a tavaly, valamikor áprilisban, egy asztalnál a kertben, és szépen beszélgettünk. Mondtam nekik, hogy fiúk, olyan lanyhák vagyunk. Régi kapcsolatot ápoltam mindkettőjükkel, kezdtük tanakodni és úgy jött az ötlet, hogy a Látóval közösen ilyen irodalmi esteket szervezzünk. Így jött ide. Nem volt semmi nagy ötlet, csak egy sima sör mellett egy sima beszélgetés. Nem kerítettünk nagy feneket neki, egyszerűen elkezdtük csinálni. Robi inkább, mert ő a főszervezője ezeknek az estéknek, és ezután szerintem mást is fog szervezni, szeretnénk bővülni egy kicsit. Erdélyi fiatal filmes alkotók műveit szeretnénk egy kicsit felhozni, levetítetni tíz filmet, satöbbi. Másfelé is szeretnénk mozdulni, mert úgy gondoljuk, hogy erre már megvan a közönség és jól érzik magukat. A hely adott, persze területileg behatárolt, az út széle és a kocsma széle is itt van, és ezen kereteken belül szeretnénk még egy kicsit nőni. Most ugye volt a felolvasószínház, aminek a következő kiadása április végén lesz. Még nem tudom, milyen lesz, de azt igen, hogy egy színpadot kell építsek. Már meg is terveztem, megvan az is, hogy miből és hogyan készül majd el.

A kocsma egyik prominens törzsvendégét, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztő helyettesét, a fentebb is említett Szabó Róbert Csabát is kifaggattuk az ember-kocsma kapcsolatról.

– Hogy indult a kapcsolatod a Gével?

– Hát a legelső napot rögtön lekéstük. Hallottuk ezelőtt hat évvel, hogy nyílt egy új kocsma és milyen vagány hely, de valahogy lekéstük. Én a Tutunban szocializálódtam, mint nem vásárhelyi. A Hétnél dolgoztam, volt két jó ember, Birtalan Zsolt, meg Irsai Zsolt, akik rögtön elvittek oda. Nekem az volt a törzshelyem évekig. Akkor egyszer csak megnyílt ez, mondták az emberek, hogy milyen jó volt, mekkora buli volt, kár hogy nem jöttetek. Másnap KAF-fal és Vidával átjöttünk ide, várt minket az akkori tulaj, Asztalos Barna. Mondta, hogy szívesen látja a Látót, kinézett egy asztalt, és mondta, hogy ez milyen jó lesz. Itt van harminc méterre a szerkesztőség, valahogy a szívünkbe nőtt, megnyílt a nyárikert is. Nincs is, amit ezen magyarázni. És ugye tavaly elkezdtük a Látó Irodalmi Játékokat. Ennek az ötlete közösen jött. Volt egy közös sörözésünk, és ott jött az ötlet. A nevet én találtam ki.

– Van valami, ami szerinted kiemeli a vásárhelyi helyek közül a G.-t?

Most már szerintem igen. Régen nagyon sokáig udvarhelyiek voltak a tulajdonosok, volt egy idegenség  fílingje a helynek. És lehet, hogy az elején éppen azért tetszett, mert én sem vagyok vásárhelyi, az akkori tulajdonosok sem. Most már viszont jó értelemben teljesen belesimult a vásárhelyi közéletbe és nagyon nehezen tudom elképzelni nélküle Vásárhelyt.

A mikrofonnál Szabó Róbert Csaba (a LIJ kezdetén, 2012 nyarán)

Egy G.-os pincért, Forrai Koppány Árpádot a nagy esti  sürgés-forgás közepette kaptuk el egy villáminterjúra.

Mióta dolgozol a G-ben?
– Pontosan április elsején múlt egy éve.

– Változott valami ez alatt az idő alatt?
– A vendégek változtak. Úgy értem már nem azok járnak ide, akik régen. A társaságok néha kicserélődnek. És az alkalmazottak is változtak lassan.

– Mit szeretsz leginkább ebben a helyben?
A hangulatot. Otthon érzem magam itt. Bejövök, mindenki ismer, mindenkit ismerek és ettől kicsit olyan mintha otthon lennék.

–Változott valami mióta pincérként dolgozol?
Mióta én is a szakmában dolgozom, jobban észreveszek és megfigyelek bizonyos dolgokat. Például a kiszolgálással kapcsolatban. És rájöttem, hogy miért fontos hagyni borravalót. Régen nem hagytam, de most már igyekszem mindig hagyni valamit a pincérnek.

Hamarosan, hamarosan