Kedd, 2019. október 22.
ELŐD napja
Menü

Köztér

Kedd, 2012. június 12. | Farkas Katalin

A „lassan sietés” művészete


Hétfő este a marosvásárhelyi közönség is találkozhatott a Budapesten már sikerrel debütált Mesepszichológia című kötettel és annak írójával, Kádár Annamáriával. A szerző neve nem csak tudományos berkekben ismert, hiszen amellett, hogy egyetemi tanár, és különböző tréningek vezetője, az Erdély FM rádió Pszichotrillák című heti műsorának meghívott szakértője és társszerkesztője is. Vele beszélgettünk a kötetről, de legfőképp annak tartalmáról.

A kötetet június elsején mutattátok be Budapesten, milyen volt a könyv fogadtatása?
 

A kötet fogadtatása nagyszerű volt, megjelenése után felkerült a Bookline és Libri sikerlistájára, ami azért nagy szó, mert első szerzős mű. Június 1-én, az Uránia Filmszínházban sorra kerülő bemutatón Vekerdy Tamással beszélgettünk a mesék szerepéről. Legnagyobb meglepetésemre Müller Péter is eljött a bemutatóra és külön gratulált, ez nekem nagyon sokat jelentett! Sok szülő, pedagógus keresett meg, hogy megköszönje, hogy megírtam ezt a könyvet és számos visszajelzés érkezett arról, hogy a gyermekek is jól fogadják a meséket. Minden pont úgy alakult, mint egy tündérmesében, ezért nagyon hálás vagyok elsősorban a Kulcslyuk Kiadónak, aki felkért a könyv megírására, bizalmat előlegezve nekem. Azóta számos könyvbemutatóra hívtak, Budapesten, Szegeden, Csíkban is bemutatom a közönségnek, egy előadással egybekötve.



És most lássuk a gyerekeket, a mesék életükben betöltött szerepét.
 Lélektani szempontból miért fontos a gyerek életében a mese? Hogyan kell elképzelnünk a mesén keresztüli segítséget, amit a gyerek problémái megoldására kap? Melyek azok a problémakörök, amelyek kisgyerekeknél, óvódásoknál gyakran előfordulnak, és mesék révén jól kezelhetőek?

 
A gyermeki hit alapja, hogy a világban rend van, és ha az egyensúly meg is bomlik, a harmónia helyreáll. Ugyanez történik a mesében is: a jó végkifejlet bejósolható, a feszültséget az előre nem látható események adják. A mágikus gondolkodás jellemzője, hogy a gyermek azt hiszi, a dolgok és a jelenségek között varázslatos oksági viszony van, és úgy véli, hogy ezeknek a valóságban nem létező kapcsolatoknak a felhasználásával irányítani is tudja a világot. A mesei csoda megkérdőjelezhetetlen elfogadása a gyermek mágikus világképében gyökerezik. A mese pontosan azon a nyelven szólítja meg őt, amelyen maga is gondolkodik: felnagyítja a dolgokat, szereplői szélsőségesek, és bármilyen vágy teljesülése lehetséges. A mese szélsőséges és leegyszerűsített szituációkat mutat, melyek nagyon könnyen átláthatók. Az óvodáskorú gyermek hasítással szétválasztja a jó és rossz érzéseket és ezekkel különböző személyeket ruház fel. Még nem tudja elfogadni az érzései ambivalenciáját, így az anya iránti negatív érzéseit kivetítheti egy negatív meseszereplőbe. A kisgyermek lelkében nagyon sok szorongás, konkrét tárgyhoz nem kötődő félelem rejtőzhet, amelyeket a mese szimbolikus úton fogalmaz meg. A gyermek számára a saját indulatai is félelemkeltők lehetnek, amely a negatív meseszereplők által öltenek testet.  A mesében  jelen levő negatív szereplők a félelmeket teszik kézzelfoghatóvá. Ha a félelem alakot öltött, sokkal könnyebb legyőzni, megszelídíteni.


 Megállapítható pontosan, hogy a gyerek melyik meséből éppen milyen problémájának feloldásához kap segítséget?


A gyermek pontosan ráérez arra a mesére, amely az ő élethelyzetére, problémájára rímel, ez pedig minden gyermeknél más és más. Ugyanaz a mese több probléma esetén jelenthet segítséget , mivel minden mese több szinten értelmezhető. A gyermek nemcsak a főhőssel, hanem más szereplőkkel is azonosulhat, így csak sejteni lehet, hogy egy-egy mesében mi az, ami őt megragadja. Ha ráérzünk arra, hogy mi lehet a gyermeket foglalkoztató probléma (testvérféltékenység, félelem) tilos ezt verbalizálni a gyermek számára: pl. ugye te is úgy félsz, mint a kisnyuszi a mesében? Ha a gyermek “leragad” egy mesénél, és újból meg újból hallani akarja, ez azt jelenti, hogy egy olyan feldolgozatlan problémája van, amire a mesében szimbolikus úton segítséget kap. Ha többször is kéri ugyanazt a mesét, akkor ne próbáljuk őt meggyőzni arról, hogy a változatosság gyönyörködtet. Lehet, hogy felnőttként megerőltető folyton ismételni önmagunkat, de ilyenkor gondoljunk arra: ha egy mesét többször is elmondunk neki, akkor lehetővé tesszük számára azt, hogy többször, biztonságban átélje a feszültségteremtés és a feloldás örömeit, teljes önfeledtséggel átadva magát a belső képek alkotásának.


 



Melyek azok az érzelmi területek, amelyek mesék révén jól fejleszthetőek?
 
Az EQ fejlesztésének folyamatában a mese rendkívül fontos szerepet tölt be. A gyermek számára félelmetes élmény, hogy akarata nem elég erős a felnőttek tilalmainak, korlátainak legyőzéséhez, és roppant nehéz számára annak az elviselése is, hogy időnként épp azok iránt érez haragot, akiket a legjobban szeret – és akiknek a legjobban ki van szolgáltatva. A mese segít különválasztani egymásnak ellentmondó érzéseit, ezért végtelenül megnyugtató, ha megzabolázatlan indulatait belevetítheti a mese negatív szereplőibe. A mesék által megtanulja, hogy MINDEN érzése a személyiségének része, és azt is, hogy ezek megfékezhetők, kezelhetők, irányíthatók.

Mondhatjuk tehát azt, hogy a mese felkészít a felnőtté válásra?
A mese nem racionális úton készít fel a felnőtti létre, a felnőtt döntésekre, hanem mágikus, irracionális módon. Nem a problémamentes élet ígéretét kapjuk meg tőle, hanem annak a reményét, hogy még a legkisebbek, a legesendőbbek is boldogulnak, ha adottságaikat és lehetőségeiket mozgósítják, ha nem hátrálnak meg az akadályok, megpróbáltatások előtt. Ha a gyermek gyakran hallgat meséket, akkor a rossz veresége csökkenti a tudattalan félelmeit. Bár a gonosz pillanatnyilag felülkerekedhet, a gyermek azt a tanulságot viszi tovább a meséből, hogy hosszútávon csak a jóság éri meg.

Mikre tanítja meg a gyereket a mese?

A mesehősöktől megtanulhatjuk a „lassan sietés” művészetét, azt, hogy a fejlődés nem gyors és egyenletes folyamat, és hogy teljes odafigyeléssel könnyebben célhoz érhetünk, mint türelmetlen kapkodással. A főhős példáján keresztül azt is megtapasztalhatjuk, hogyan kezelhetjük frusztrációnkat, hogy mit jelent fejlődésünk útján az önfegyelem és az altruizmus.

A mesehős, akivel a gyermek azonosul, és aki példaképpé válhat számára, épp azokat a problémákat képes megoldani, amelyekkel a gyermek is küzd, ezáltal mintát ad az érzelmi fejlődésre is. A kisgyermek nagyon nehezen tudja megfogalmazni problémáit, csupán az érzések szintjén éli meg a feszítő állapotokat. Számtalan olyan feladattal kell megbirkóznia, amelyek nagy megpróbáltatások elé állítják: le kell válnia szüleiről, meg kell tanulnia, hogyan kezelje félelmeit, késleltesse vágyait, győzze le a testvérféltékenység érzését. Gyakran átéli az érzések ambivalenciáját is: egyszerre imádja és gyűlöli szüleit, és tehetetlennek érzi magát ebben a belső zűrzavarban. Ha a szülő teljesítményorientált, ha nagyon magasra helyezi a mércét, vagy átadja a gyermeknek saját szorongásait, bizonytalanságát, ha felnőtt szerepbe emeli a gyermeket, ha értelmezi problémáit, ha semmibe veszi és lekicsinyli félelmeit, szorongásait, akkor még jobban kibillentheti őt az amúgy is ingatag egyensúlyi állapotából. Élményeit a gyermek szimbolikusan, a játék és a mesehallgatás során képek segítségével tudja kifejezni, kivetítve dühét, haragját egy állatfigurába vagy mesehallgatás közben egy negatív szereplőbe.


 
Milyen tanácsot adnál a mesét olvasó szülőknek? Hogyan olvassunk jól mesét?
 
A mesemondás megköveteli a mesélőtől a gyermekvilág ismeretét és tiszteletét, ahogy a gyermekkel szembeni felelősségérzetet is. Aki mesél, annak tudnia kell, hogy a gyermeki lélek legmélyebb rétegeibe hatol. A gyermek életében az idő nem az órához kötött, hanem a megszokásokhoz, a rítusokhoz, szertartásokhoz. Ha a dolgok mindennap ugyanúgy történnek, az biztonságot ad a számára, emiatt fontos a mesemondás rituáléjának kialakítása is. Az este a gyermek számára akkor jön el, amikor véget ér a vacsora, kezdődik a fürdetés és a mese. Jó, ha a mesemondás, mesehallgatás mindennapos tevékenység életünkben, és a nap lezárásának rítusává válik. Persze az sem nagy baj, ha nem lefekvés előtt mesélünk, de lényeges, hogy a mesés “összebújásnak” legyen egy viszonylag állandó helye. Ezenkívül bármikor mesélhetünk, amikor hosszasan kell várakoznunk – például egy orvosi vizsgálatra –, vagy utazunk. Fontos a testi kontaktus is, a gyermeket ölbe vehetjük, szorosan melléülhetünk, megölelhetjük, megteremtve a nyugalmas, otthonos, meghitt légkört. A mesemondás alkalmaihoz ismétlődő szokások, szertartások is kapcsolódhatnak, mint például óvódában a mese kezdetét jelző csengő, gyertyagyújtás a mese ideje alatt, vagy mesepárna, meseszőnyeg, mesegombolyag használata. A legfontosabb, hogy a meséléshez idő kell – olyankor semmiképpen se meséljünk, amikor fél szemünkkel az órát lessük. A gyermek megérzi, ha sietünk, és le akarjuk rázni. Ahhoz, hogy ne törjük meg az élményt, a mesét elejétől a végig, megszakítások nélkül mondjuk el, és mesemondás után hagyjunk időt a mese elaborációjára, feldolgozására is.

Hogyan viselkedjünk meseolvasás közben?

Fontos, hogy a gyermek mesélés közben láthassa az arcunkat, szemünket, és érezze, hogy vele együtt, élvezettel vagyunk jelen a meseélmény megélésében. Ha unottan, kötelességből mesélünk, akkor ez hanglejtésünkből, mimikánkból is érezhető lesz, és megtörjük a meseélményt.
Minden mesélés újraalkotás, a mese egy variációjának a bemutatása, különösen, ha szabadon mesélünk. Olvassuk el a mesét, mielőtt a gyermeknek elmondjuk, és lássuk magunk előtt a képeket, a mese cselekményét, érezzünk rá arra, hogy milyen eszközökkel tudjuk a szereplőket megeleveníteni, hogyan kell bánnunk a hangunkkal, hogy a hősök életre keljenek. Így gyermekünket is hozzásegíthetjük ahhoz, hogy a mese hatására létrehozza saját belső képeit.

 


Van olyan klasszikusnak nevezett mese, amelyet egyáltalán nem ajánlanál olvasásra? Pl. hogyan viszonyuljunk a kecske és a három gida vagy a Piroska és a farkas típusú mesékhez? Kell óvakodni azoktól a meséktől, amelyben vannak gonosz szereplők, halál stb?

A klasszikus mesében mindennek megvan a maga helye és szerepe, úgy a jónak, mint a rossznak is. A negatív, félelmetes hősök fontos szerepet töltenek be a gyerekek személyiségfejlődésében. Nincs olyan népmese, amit ne lehetne ajánlani olvasására mesélésre, ebben a tekintetben csupán az életkori sajátosságokat kell figyelembe venni.
A mese feszültséget teremt, a gyermek félhet a negatív meseszereplőktől, de ugyanakkor le is vezeti ezt a feszültséget a jó győzelme által. A belső rend megteremtésében nem a leegyszerűsített, „lebutított” mesék segítenek, amelyek hamis, hollywoodi harmóniát sugallnak, hanem azok, amelyek a fejlődés és növekedés állomásait mutatják be.
 
A kötet második része 10 mesét tartalmaz. Mit kell tudnunk róluk? Egyszerű szülőként olvashatjuk kisgyerekeinknek? Milyen problémákban próbálnak segítséget nyújtani?
 
Számomra a hamuban sült pogácsát a mesék jelentették, amelyek folyamatosan végigkísértek eddigi életutamon. Édesanyám kora gyerekkoromtól fogva sokat mesélt nekem, ezekből az emlékekből mintáztam a meséimben Lilla figuráját. Én vagyok az a kislány, aki félt attól, hogy a boszorkány megcsiklandozza a lábát, én vittem haza a kisegeret, utánam jött ki nagytatám borotvahabos arccal és ugyancsak én játszódtam a hétkövest. Bár nem volt Tündérbogyóm, úgy gondolom, hogy ő volt az én belső hangom, akit most ebben a formában megszemélyesítettem. Meséimben azokra az érzésekre építettem, amelyeket gyermekkoromban megéltem, és önéletrajzi emlékezetemből sikerült felidéznem.


Mesélnél egy kicsit Tündérbogyóról, a képzeletbeli társról?

A mesében szereplő képzeletbeli társ, Tündérbogyó segít az érzéseket kifejezésében megértésében és elfogadásában. Nem oktat ki, nem mondja meg, mit kell tenni, csupán ott van a főszereplő Lillával örömében, bánatában, magányában, együtt érez vele, ha szomorú, és soha nem kéri tőle azt, hogy ne sírjon. Elismeri csalódottságát, megérti és visszatükrözi érzéseit, törődik a szükségleteivel, és támogatja őt döntéseiben. Lilla kifejezheti előtte dühét és félelmeit is, nem kell félnie attól, hogy barátja kineveti, vagy megkérdőjelezi érzéseit. Tündérbogyó ugyanakkor képes elengedni Lilla kezét, amikor a kislány már egyedül is megáll a lábán. Egy babát hagy maga helyett, és beköltözik Lilla szívébe, oda, ahol azok a személyek laknak, akik fontosak számára.
Tündérbogyó, bárhogy is nevezzük őt, képzeletbeli szereplőnek, átmeneti tárgynak, belső hangnak, a feltétel nélküli elfogadás szimbóluma.

A kötetben szereplő mesék a szülőknek jelentenek fogódzót, vagy olvashatjuk a gyerekeknek is?

 Szülőként is olvashatjuk az EQ fejlesztő meséket gyermekünknek, a félelmek megszelidítése, a frusztráció, tolerancia növelése, testvérféltékenység érzésének feldolgozása, negatív érzések elfogadása, szeparációs szorongás enyhítése céljából valamint azért, hogy a gyermek megtanulja, hogy minden érzése elfogadható, legyen az akár pozitív, akár negatív.