Hétfő, 2019. szeptember 16.
EDIT napja
Menü

Köztér

Hétfő, 2012. november 26. | Ladó Ágota

„Vereség és méltóság, brutalitás és törékenység”


November 24-én, szombaton délután a G. Caféban üldögélő irodalomkedvelők egy emberként kapták fel fejüket, mikor kevéssel 18 óra után szokatlanul hangosan felcsendült a Máté Péter-Auth Ede páros Most élsz című klasszikusa. Rövidesen kiderült azonban, hogy ez a koncepció része, a Látó Irodalmi Játékok tizenharmadik kiadásának meghívottja, Keresztury Tibor ugyanis átgondolt kiselőadással érkezett marosvásárhelyi fellépésére.

„És békésen ittak az emberek tovább, a mai magyar közbeszédben olyannyira bevett, az undorig és unalomig ismert érvek bázisán, hogy ugyanis ezek nem dolgoznak, ingyenélők, a társadalom testén élősködők, az a napi elfoglaltságuk, hogy lopnak, meg hogy várják a segélyt. A leghangosabb módon egy kivert fogú, törött szemüvegű, nagyon részeg úr ünnepelt spárgával megkötött, lehányt macskanadrágjában: teljes eufóriában vágta be a cserkót, s azonnal rendelt is volna egy másikat, ha boldogsága tárgyát kint az utcán nem a csapos fogta volna épp.” /Keresztury Tibor: A kiszolgálás szünetel/

A szombat esti irodalmi játékban párbeszédrészletek és felolvasások váltották egymást, ez utóbbiakat pedig rendszerint – legfőképpen a hangerő miatt – megindító dallamok vezették be: a már említett Most élsz, A kiszolgálás szünetel című tárcát, Szécsi Pál dala, a Bús szívből énekelni a Szakmai konzultációt, a harmadikat, A másik Madárné címet viselő írást pedig a Kovács Kati és Szenes Iván alkotta páros ópusza, a Találkozás egy régi szerelemmel. A bevezető betétek – lévén zeneiek – megadták a felolvasások ironikus alaphangját, melyet Keresztury Tibor fintorgó és rekedtes előadása csak tovább fokozott. Emiatt nem véletlen, mondhatni teljességgel indokolt, hogy az olyan szövegrészletek hallatán, mint a már idézett vagy az alább következő, a közönség legnagyobb része megfeledkezett késő őszi melankóliájáról:

Ahogy mégy, te, az utcán, oszt’ nem tudod, hova – mondta olyan hangon, amitől egy érző szív azon nyomban megszakad.Ahogy a kulcs nem megy be a zárba, s akkor dereng, hogy innen négy éve elköltöztetek. Ahogyan ott gondolkozol, igen, eddig rendben, de akkor most hol laksz: az a magány nem piskóta, édes öregem. Az az elveszettség, úgy a harmadik napon. S mert úgy látszott, a másiknak van fogalma erről, gyorsan hozzátett valami biztatót, el ne keseredjen ő is teljesen, na meg hogy a dolog értelme és célja is világos legyen:ráinni, te, egy szörnyű nap reggelén – ezen a földön az a legcsodálatosabb. Egy rövidke alvás után, nem mást, csak könnyű söröket. Fontos, hogy ne aludja ki teljesen az ember az előző napot, s ébredéskor rögtön kezdje el: kaja nélkül, egy kávé után, maximum. Ilyenkor van az a felívelő periódus délig, tudod: ez minden pénzt megér. Ezért érdemes.” /Keresztury Tibor: Szakmai konzultáció/

Keresztury Tibor és Kovács András Ferenc beszélgetéséből megtudtuk, hogy előbbi, ki író, szerkesztő, kritikus és „publicista” 1962. november 7-én született Debrecenben, a gimnáziumot Miskolcon, az egyetemet szülővárosában végezte. 1986-tól húsz évig az Alföld szerkesztője volt, ezalatt sorra jelentek meg könyvei: például a Petri György (1998), a Reményfutam (2000), a Kételyek kora (2001), A vaddisznó rokona (2002) és a Bejárat a semmibe (2003). Később a Magyar Narancs felkérte külső munkatársának, attól kezdve egyszerre mély és spontán esszéinterjúkat is készített, melyekkel a megszabott kategóriákból igyekezett kilépni. 2006-tól mint kultúrattasé, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének igazgatójaként öt évig képviselte Magyarországot Stuttgartban, jelenleg – újra – a Litera irodalmi portál főszerkesztője.

Íróként a köztes terek, a műnemek, műfajok közti átjárások, a hangnemek keveredése érdekli, tárcanovelláiban emiatt egy olyan saját(os) hangon szólal meg, mely nem skatulyázható be. Tárcái életének nehéz időszakaiban születtek, és számára (is) terápiás szusszanást jelentettek ezek a szövegek. A perverz öröm, az önboncolás gyönyörűsége mellett azonban kihívás volt, hogy írásai hitelesen személyesek legyenek, de rendelkezzenek általános, illetve szépirodalmi értékkel is. Keresztury Tibor szombaton bemutatott, A készlet erejéig című friss, gyűjteményes kötete az elmúlt évek válogatott tárcanovelláit és újabb írásokat tartalmaz, melyek időrendbe vannak felfűzve, így a könyv – nem mellékesen – önéletrajzi összefoglalásnak is tekinthető, és – bár több mint egy évtizede, a Reményfutam kapcsán írta – érvényesek rá Esterházy szavai, aki a könyvet kötelező olvasmánynak tenné, „nemcsak honismeret órára, hanem főleg politikusoknak. Hogy lássák, hol is vagyunk, vannak, kinek beszélnek. – Most jó, most ne mozogj, most próbálj átadni (röhögés és sírás nélkül!) egy millenniumi faluzászlót. Hogy mennyire nem erről a világról szól a politika, hogy mennyire nevetségesek és felháborítóak a pártok ebben a tükörben! Mennyire mindegy tud lenni, hogy Antall, Horn vagy Orbán. Hogy kicsoda? A szeme nem rebbent a szövegnek a legutóbbi kormányváltáskor. Mert nem érintette.”

Legközelebb december 8-án délután találkozunk, akkor a Látó Irodalmi Játékok tizennegyedik, ezévi utolsó rendezvényén a szombati kérdező és beszélgetőtárs, Kovács András Ferenc lesz a főszereplő, aki közéleti verseiből olvas fel.