Csütörtök, 2019. május 23.
DEZSŐ napja
Menü

Köztér

Kedd, 2016. május 3. | Csonka Helga

A Víkend-nyitány diszkrét bájáról


Az ingyen sör, miccs és kolbász jegyében zajlott idén is a nyári szezon kezdetét jelző Víkend-nyitány. A polgármesteri hivatal semmit nem bízott a véletlenre – a helyi rendőrfőnöktől a városvezető személyes tanácsadóján át a hivatal több alkalmazottjáig mindenki a szabadidőközpontban volt. Sürgött-forgott, telefonált, intézkedett, mosolygott és parolázott. A sztárfellépő ezúttal is Dorin Florea volt, aki a Víkend telepért felelős polgármesteri hivatal mellett elsősorban saját magát ünnepeltette.

„Remélem, hogy a 400 évvel ezelőtt elnyert szabad királyi város rang azt is jelenti, hogy Marosvásárhely lakói szabadok az előítéletektől, a középszerűségtől. És értékelik a polgármesteri hivatal erőfeszítéseit, amelyeknek elsődleges célja a város fejlesztése és szépítése” – így fogalmazott beszédében a regnáló városvezető.

A tapsmesterek jelt adtak, csattogtak a tenyerek. Az ováció azonban elsősorban az ingyen sörnek és miccsnek szólt – mindenki (úgy) tudta, hogy azt a szorgalmas városvezetőnek köszönheti. Fel sem merült senkiben, hogy az ő adólejeiből népfürdőzik Florea.

A Víkend-nyitó éppen ezért egy kiváló szociológiai esettanulmány, ékes bizonyítéka annak a középszerűségnek, amely mozgó mocsárként húzza le Marosvásárhelyt. Annak a középszerűségnek, amelybe beletaszíttatta magát a város magát megvezetni hagyó magyarsága. Az a marosvásárhelyi magyarság, amelynek fontosabb az ingyen sör és kolbász, mint a korszerű tömegközlekedés, a munkahelyteremtés, a tiszta levegő, nyelvének és hagyományainak a tisztelete.

Mert a tömött sorokban szinte egyenlő arányban voltak románok és magyarok – többségükben nyugdíjasok. Olyanok, akiknek a gyerekei élhetőbb városba költöztek, olyanok, akiknek a gyerekei naphosszat robotolnak, mert túlélni szeretnének. Azok az emberek voltak a tömött sorokban, akik bedőlnek a kirakatvárosrendezésnek, akik meg- és félrevezethetők, akiket az „úgyis mindegy, legalább egy jót együnk” elv vezérel.

Nekik fel sem tűnik a pillepalackba sört töltő nénik és bácsik látványa, a kolbászt és zsömlét remegő kézzel kisszatyorba dugdosó ángyók és apók elégedettsége.

Éppen ezért szomorú eset a Víkend-nyitány, legalábbis annak, aki képes túllátni a habzó sörön és a gőzölgő kolbászon. Mert azt bizonyítja, hogy Marosvásárhelyen a kisstílű politizálás még mindig célravezető.