Csütörtök, 2019. február 21.
ELEONÓRA napja
Menü

Köztér

Szombat, 2012. augusztus 4. | Máthé Kincső

Alkotássá finomult. A test hangjai


Kódolt, bensőséges dialógusrészlet, nem csak szexualitásra éhező, de hiányban is égő testek története, a szövegalkotás folyamatának néha kínkeserves, mégis csodaszép mozzanatai és az írással megidézett valóság szinte mágikus alakulása – sok mindenről szó esett. Mégis, talán túl rövidre sikeredett a Látó szépirodalmi folyóirat és a G. Café által szervezett Nyári Irodalmi Játékok legutóbbi rendezvénye. A meghívott Király Kinga Júlia, marosvásárhelyi származású írónő volt, s bizonyára nem túlzás, ha a közönség nevében jelentem ki: szívesen hallgatóztunk volna még egy keveset.

Minden bizonnyal az érdekes beszélgetésnek és az írónő határtalan nyitottságának köszönhető, hogy ujjaink közt kicsordultak a percek, s olyan gyorsan szaladt el a találkozóra és A test hangjai című kötet bemutatására szánt egy óra, hogy szinte időnk sem volt belekortyolni a fröccsös poharunkba. És ez semmiképp sem írható a véletlen rovására. Hiszen minden elolvasott soron és végiglapozott könyvön túl az olvasó számára mégis az a legátütőbb irodalmi élmény, ha egy alkotót az alkotásról hall és lát beszélni. A könyvgerinc és az oldalszámok mögött megbúvó szerző ugyanis – ha kilép az őt olvasó publikum elé – olyan energiákat és szövegszeretetet képes sugározni maga körül, amely nem csak kedvet, de hitet is ad egy-egy novella, vers, vagy éppen regény elolvasásához. Ez pedig ritka pillanat.

Király Kinga Júliának mégis sikerült. A Vida Gáborral folytatott beszélgetés során szinte tapinthatóan valóságossá vált annak mikéntje, ahogy ő megír, megszerkeszt és újragondol egy-egy kiadandó prózát. Betekintést nyerhettünk abba a különleges állapotba, ahol megszületnek az irodalmi alkotások talán legigazabbjai, s e rövid idő is elég volt ahhoz, hogy a hallgató-olvasó elképzelje, milyen munka eredményét tarthatja egyszer majd a kezei között.

De vegyük sorba. Szokás szerint felolvasással vette kezdetét az Irodalmi Játék, s ismételten fűszerezte a helyzetet, hogy olyan szöveget választottak ki, amely egyfajta halandzsaként csupán a bennfentes szerző, s esetleg a párbeszédben szereplő bátyja számára volt csak érthető. Mégis meglepően sokatmondó volt a rövidke részlet. Egyaránt hallhattuk a szerző és Vida Gábor házigazda felolvasásában, így a legmaradandóbb élményt pontosan az érthetetlenség okozta, amely lehetővé tette, hogy különböző tartalmakat képzeljünk a kétféle olvasat mögé. Tehát az eheti Játékok felütése is érdekfeszítőre sikeredett, az izgalmas témák pedig a későbbiekben sem hagyták cserben a kíváncsi közönséget.

A felolvasást követően a kötet kapcsán érdekes gondolatfuttatást hallhattunk arról, miért is kapcsolta össze Király Kinga Júlia a különböző hiányoktól szenvedő test fogalmát egy-egy élelmiszerrel, illetve arról mesélt, hogyan született meg egyik élelmiszernovella a másik után: „Valahogy mindig jött magától ez a sorozat. Egy családi történet, egy én történet, egy családi történet, egy én történet – ez így váltakozott. Rájöttem, hogy ennek akkor van hordereje, ha a családi történetben még mélyebbre megyek vissza, és aztán ezt valamilyen szinten fel kell majd tornáznom. Most nyilván tudnék arról is beszélni, hogyan úszik be egy mondat egy szövegbe és hívja elő ez által a következő novellát, de ez nem tudatosan történik. Csak egyszerűen beúszik egy mondat és születik egy reveláció, hogy erre fogom írni a következőt és ez lesz majd a záró dal. Tehát a munkamódszer elsősorban az volt, hogy előbb leástam magamban valahova nagyon mélyre, a történetiség szintjére, később ezt kellett visszahoznom egy közelmúltbeli miliőre, és aztán innen kellett visszaugranom egészen a jelenig.”

A találkozón szó esett arról is, hogyan szerkesztette egységessé és koherenssé ezeket a novellákat, illetve hogyan érzi magát az írónő a saját szövegeiben. Utóbbi kérdésre Király Kinga Júlia a következőket válaszolta: „Van, ahol jól érzem magam, és van ahol nem, ahol pedig nem, ott azt hiszem ez szándékos is. És azért nem érzem jól magam, mert az, ami épp a szereplőmmel történik, az valamiféle újrafogalmazást kíván az általam látottakból, eddig tudottakból és megfogalmazottakból. Ebben az esetben pedig ki kell kínoznom, ki kell gyötörnöm bizonyos dolgokat a nyelvből. Ez pedig egy nagyon nehéz munka, mert az ember, amikor ír, akkor talán nemtelen, de aztán egy tisztafejjel újraolvasott mondatnál megjelenik az érzés, hogy nő vagyok, és általában mégiscsak férfiak írnak – abban az értelemben, ahogyan a prófécia szakállas írnokoknak adatik. Ekkor belép a szemérem, az önkontroll, hogy ezt megtehetem-e, írhatok-e így, majd ebből kijön egyfajta fricska-játék, hogy akkor most ironikusan nagyon szakállas leszek. De ez a szerepjáték már gusztustalan, így vissza kell csúsznom a szöveghez… Tehát kínlódás, viszont én szeretem fölvállalni ezt. Azt gondolom, hogy hazugság lenne, ha úgy írnék könyvet, mintha egyrészt mindent tudnék a világról, másrészt mintha egy közös ritmusunk, egy közös szemantikánk lenne arra, amit bennem és kívülem tapasztalok.”

Király Kinga Júlia világlátott ember, sok helyen élt és sok utat bejárt már. Szinte természetes módon adta tehát magát a kérdés, hogy mennyire befolyásolta alkotói munkáját az a rengeteg helyszín, tér és világ, ahol eddig megfordult. Ennek kapcsán ismételten érdekfeszítő irányt vett a két szerző beszélgetése. Feltevődött a kérdés, hogy esetleg érvényesíthető-e a képlet, miszerint ez fordítottan is így működik. Létezik-e mód arra, hogy az írás idézze meg a majdani valóságot? Az írónő több példát is felsorolt, többek között azt is, hogyan találkozott egy kávézóban egy általa megteremtett novellaszereplővel, közvetlenül az után, hogy megírta a művet, majd nagyon egyszerűen foglalta össze az ezzel kapcsolatos nézeteit: „Elég gyakran idézek meg dolgokat – bár mondhatnám azt, hogy akaratom ellenére. (…) Nem tudom, hogy milyen az átjárás abba a világba, amiről nem szoktunk beszélni, de igen, ezek összefüggenek. Nem mi irányítjuk a dolgokat, hanem csak vagyunk. Ez pedig megjelenik az írásban. És aztán az írás előhív más dolgokat.

A beszélgetés lassan a fordítás és az írás közti átfedésekre és különbségekre terelődött, majd zárásként egy újabb felolvasásnak lehettek tanúi a résztvevők. Király Kinga Júlia az éppen készülő Apa Szarajevóba ment című regényéből olvasott fel részletet, majd szokás szerint hangos taps és könyvdedikálás zárta a találkozót. Szabó Róbert Csabától, a rendezvénysorozat főszervezőjétől megtudtuk, hogy a Nyári Irodalmi Játékok következő meghívottja egy szerzőházaspár, nevezetten Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi lesznek. Velük augusztus 22-én találkozhatnak az érdeklődők, szokott módon a G. Caféban, de a Félszigeten is, ahol Garaczi László többek között fogadóórát tart majd a Látó szépirodalmi folyóirat sátránál. Erre augusztus 23-án kerül majd sor, érdemes tehát kihasználni a lehetőséget!