Péntek, 2019. május 24.
ESZTER, ELIZA napja
Menü

Köztér

Szerda, 2015. március 4. | Szerk.

Az éterben már megegyezett Peti és Vass


Megegyezett Peti András és Vass Levente – a két politikus az Erdély FM Arcvonal című közéleti műsorában szívta el a békepipát. Az RMDSZ belső hatalmának és belső ellenzékének a vezetője mintegy két évnyi huzavona után kötött békét. Erre azonban holnap még rá kell bólintson a Területi Képviselők Tanácsa. Holnap délután egyébként lakossági fórumon vesz részt Marosvásárhelyen Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, aki a Vass vs. Peti csörte miatt is jön a városba.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy igazából Vass Levente élte-e Peti András utolsó ajánlatával vagy Peti hajtott fejet Vass ultimátuma előtt. A végeredmény azonban az, hogy a Vass vezette csoport elfogadja a három alelnöki tisztséget, bekapcsolódik a helyi RMDSZ munkájába és csapata négy helyet kap abból a 14 küldötti helyből, amely a marosvásárhelyi szervezetet megilleti az RMDSZ április 19-én, Kolozsváron sorra kerülő tisztújító kongresszusán.

 

Békét kíván a nép Marosvásárhelyen, hiszen nem lehet úgy nekiindulni egy választási megméretkezésnek, hogy ilyen jellegű megosztás jellemzi a szövetséget. Én azt gondolom, hogy nem szolgáltunk rá erre a vita-sorozatra, ami jellemezte az elmúlt időszakot, de mindenképpen köszöntöm, és örvendek a tegnap este megjelent, Vass Levente által posztolt közleménynek, miszerint elfogadta a felajánlást az ügyvezető alelnöki tisztségek tekintetében, illetve fenntartja a kongresszusi küldötti helyekre való igényét. Koncentrálni kell. Remélem holnap TKT-szinten pontot tudunk tenni erre, és holnap, hogyha 4 órakor véget ér a TKT, 4 óra 1 perckor neki fogunk és közösen, mindannyian együtt elkezdünk dolgozni a vásárhelyiek érdekében” – fogalmazott Peti András az Arcvonalban.

Vass Levente a maga részéről azt értékelte, hogy Peti András elismerte a belső ellenzék legitimitását.

Az elkövetkezők nem arról kell szóljanak, hogy mi nem volt jó az elmúlt két-három évben, hanem inkább arról, hogy mi lehet jó, és mit kell változtatni, hogy a marosvásárhelyieknek jó legyen. Pont ezért örvendek, hogy Peti András, marosvásárhelyi RMDSZ vezető levetted a helyéről az ajtót, és most már tényleg nincsen ajtó és be lehet menni oda, nemcsak nekünk, hanem azoknak is, akik még esetleg az elkövetkezőkben másképp fogják látni, tőled és tőlem eltekintve a marosvásárhelyi helyzetet” – nyilatkozta Vass Levente az Erdély FM műsorában.

A Peti András és Vass Levente közötti vitáról, amelynek a tulajdonképpeni tárgya sokak szerint a polgármesterjelölt személye, itt írtunk. A két politikussal készített interjúnkat, amelyekben elmondják álláspontjaikat itt és itt olvashatják el.

Az Erdély FM műsorát, amelyben elhangzott a bejelentés, ide kattintva lehet meghallgatni.