Szerda, 2019. június 26.
JÁNOS, PÁL napja
Menü

Köztér

Hétfő, 2011. szeptember 19. | Lokodi Imre

Balogh Cubi sok élete


 

Útban Balogh József (Cubi) marosvásárhelyi öntőmester műhelye felé, visszacseng egy sor valakinek a beszédéből: vannak még városunkban elhagyott parkok szanaszét. Vannak bizony, parkok és terek is, értjük, már hogyne értenénk. Csak a mai gyermek ne érti, neki madárnyelven beszélünk, amikor régi sztorik, sörök, történetek emlékével Izrael-sarkot, Duducz-sarkot emlegetünk fel.

Sok víz lefolyt azóta a Maroson. Sebtében össze is számoltam a tereket, hova lehetne még biztonsággal szobrot állítani, és azt is tudom, hova nem lenne érdemes... Bajban voltam: illik-e megkérdezni a mestertől, mikor lép ki kapuján a következő köztéri plasztika, hiszen alig távozott tőle Jézus Krisztus, régebben Petőfi, hogy a nagyokkal kezdjük a névsorolvasást, meg aztán a szentek is ott várakoztak sorukra Cubi mester pincéjében, mehetnékük volt. Várjuk ki, fektettem el a dolgokat, mert olvastam valahol, hogy egy régi-régi öntőmester, már távol a munkától, megtörten, öregen azt mondta: el ne vitassa tőle senki, szép élete volt, életében három köztéri szobrot öntött meg, legyen elég egy életre. A kérdést közben fontolgatom: akkor hány élete van Balogh Józsefnek?

 ***

Mélyben duruzsolt a kemence, nagy lángnyelveket öltögetett kifelé. Szellemi nagyjaink purgatóriuma. Itt jó néhány nevesünk belehemperedett a feleki homokba, de végül is tisztán, nagyon, pompázatosan, monumentálisan jöttek felszínre, mert lenn – kordivatok szerint – Balogh József, alias Cubi adogatta fel rájuk rendre a kabátot. Viselik az idő szeszélyeit, és minden szitkozódás lepörög róluk. Lepörög? Petőfit a téren mintha bántaná valami, biccentett fejjel meglehetősen komor.
 

Balogh mester ott van minden eseményen, ahol közéletileg csak számít valaki. Családja, tudom, régi marosvásárhelyi, így hát illendő is a dolgok közelében lenni, mondanám, de hát hány meg hány „nagypolgárunk” mindig valahol távol nyomkodja a maroktelefon gombjait, és üzeni: „Gyerekek, sajnálom, nem érek rátok, mérhetetlen elfoglaltságom, ésatöbbi, ésatöbbi, de kötődésem, nagy-nagy vásárhelyiségem okvetlenül legyen megemlítve.” Ezek a jégszekrényben tartósított polgárok általában hűvösek, soha semmire nem szoktak ráfázni. De kérni tőlük sem ajánlatos. Se zsebük, se szívük nem nyílik meg. Ez is egy út... Így vezettem fel szépen Balogh Józsefnek a mai világot, nem kívánt semmit hozzátenni, mindenki másként gondolja. Annyi biztos: nehezen alakul az erdélyi magyar mecenatúra.

 ***

Tisztázzuk előbb, honnan ez az aranyos név a város száján, mármint a Cubi. Miért emlegeti úgy a szakma Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában, Brassóban, Uzonban, Kolozsváron, Budapesten, meg aztán Bécsben is, hogy a Cubi öntötte...

A vásárhelyi srácoktól maradt a név, a régi szép sportévekből, amikor labdát rúgtak vásárhelyi telkeken, de komolyabb eset volt a jégkorong. Tényleg, volt egy Lokomotív futballcsapat Vásárhelyen. Hazamentek a fiúk a terekről, elhíztak, nyakkendőt kötöttek. De mert a néhai Balogh mester a fiának mindenféle bajnoki címek helyett inkább szakmát ajánlott, a Bolyai gimnázium után Cubi ipariskolába ment a szakma elméleti részét megtanulni, majd beállt apja műhelyébe, megfogta a vaskanalat, és szép lassan megöntötte hírnevét. Másfél évtizede egyre többször emlegetik nevét Bécsben is. Ottjártamkor éppen egy bécsi pénzverdének öntöttek stilizált vasrácsos kerítést, olyat, amilyent a monarchia szép és elsőrangú házai rendeltek egykoron a birodalom jó nevű mestereitől.

 ***

Balogh öntödéje Marosvásárhely iparostörténetének egyik szép és vaskos fejezete; 1936 óta úgyszólván ki sem hűlt a Balogh-kohó, a kis és nagy Balogh negyvenhatig volt független iparos. Jártak hozzájuk egyszerre tanoncok és állami hivatalnokok, ám az a helyzet, hogy sohasem tudták hova tenni az öntödét. Magáncég? Szövetkezeti? Állami netalán? Minek firtatni, mindenki boldog volt, mert ugye: nem kellett beruházni, másrészt Baloghék a kor szlogenjéhez igazodtak: termeltek, termeltek és orrvérzésig termeltek. Nem is vitás, Baloghék igencsak szépítették párt elvtársék termelési mutatóit, voltak jó munkák, és voltak termelések... Igények szerint. Eközben volt, aki az anekdotákat gyűjtögette inkább.

***

A mester vasrácsait dicsérni kell kitartóan. Egy részüket itáliai bérházak teraszai kapták meg, más részüket ma már Bécsben turisták fényképezik, nem győzik dicsérni a monarchia régi mestereit... De hát mindenki látott legalább képeslapon főúri kastélyt, csodálatos palotát, egyszer újra kell mindet vasazni. Rácsokat, és a belső ékességekről még nem is szóltunk. Mifelénk elloptak mindent, cserepet, ablakrácsot, gerendát, a címer nem kellett senkinek, inkább leverték...

***

De miért éppen Balogh József szépítette tovább Bécs városát? Azért, mert az osztrák fővárosban egyetlen komoly színesfémöntöde működik, és a derék öntő a munkájáért olyan magas bért számol fel, hogy azt a Habsburgokhoz, hercegekhez, bárókhoz és grófokhoz szokott Bécs sem képes megfizetni, ezért a városháza külföldön keresi a partnerét. A minőség és az adott szó a szerződés.
Egyszer elfogyott a melósok türelme, s kérdezték a mestert: Balogh úr, minek ilyen haszontalan dolgokkal foglalkozni. A mester válaszolt: azért, mert eljön az idő, amikor nem tudsz majd megélni, ha nem olyat csinálsz, amire más nem lesz képes.
Mielőtt a szobrokról kérdeztem volna, művészeket emlegettem, mert gyakran neves emberek társaságában látom Balogh József mestert. Azt mondja a mester, szegény Kemény Árpádnak sok mindent köszönhet. Meg aztán az öreg Izsák Márton is eljárogatott hozzá, de gyakran bekukkint Hunyadi László szobrászművész, Gyarmathy János, Bálint Károly, és még sokan mások is. Az szobrásznak az öntő, mint órásnak az idő...

Erdélyt szép csendesen teleszórtuk szobrokkal, tett gyors számvetést Cubi. Marosvásárhelyen: Bernády György, Borsos Tamás, Márton Áron és Petőfi Sándor lépett ki Balogh udvaráról. Bronzplakettek mindenütt. Öntőinek is kijárt a dicséret. Azt mondta a mester, ha munkásai nyugdíjba mennek, nem tudja, mi lesz. Egytől egyig kiváló szakemberek. Magas technológiai szinten dolgoznak, gyakorlatilag bármit megöntenek. Petőfi szobra anno 21 nap alatt készült el a Cubi Metal öntödéjében.

***

Ennyi munka után hogy fest az ünnepi zakó hajtókája? Hány érmet aggathatna föl, mert általában plecsni járt minden millenniumi kopjafáért. Nos, hogy állunk a nemesi levelekkel? Egy Vaskeresztet kapott ugyan Balogh József és Bocskay Vince szovátai szobrászművész, amikor Bernády György szobrát megalkották, de csak egyet hoztak el belőle, azt mondták, a Baloghét majd elküldik. Azóta sem csöngetett a postás, hogy né, Balogh úr, itt a Vaskereszt. Ennyit hát az érmekről. Van diploma is, szépen bekeretezve, de hát a munkák kell beszéljenek.

**

Sok szórólapon látom Balogh József „szponzor” nevét. Miért, azt hiszik, forr itt a pénz? Színiakadémiáról srác esengett. Pár lejt neki is valahogy kivakarok, mondta Cubi biztatóan, csillant is a srác szeme, megél valahogy a kultúra. Így megy ez. Egyébként is, akit mérhetetlen anyagi érdek fűt, az nem önt szobrokat.
Üdvöz légy, bronzkirály! Simogattam Szent István aranyos szakállát. Indult a szent király valahova Csíkba.

Bernády György ott áll a téren. Balogh Cubi nem tagadja: Bernády szobrára a legbüszkébb.

Ha életre kelne a polgármester, lelépne a Vártemplom alatti talapzatról, számba venné a tereket, talán a Tornakert felé venné az irányt, bezörgetne Baloghoz: mester, van munkája, mert ha nincs, adok!