Szerda, 2020. szeptember 30.
JEROMOS napja
Menü

Köztér

Vasárnap, 2012. szeptember 16. | Ladó Ágota

Beszélgetés három költovel két felvonásban


Csütörtök este slam poetry-est zajlott a marosvásárhelyi G. Café zsúfolásig telt termeiben. Závada Péter, Simon Márton és Pion István rímei spontán természetességgel pörögtek, a koncertszeru élménnyé fajuló felszabadult másfél óra villámgyorsan tovalett, az eladásra szánt verseskötetek szintén. Az ezt követoen is szüntelenül izgo-mozgó hármasfogatot két felvonásban sikerült mikrofonvégre kapnunk.

(Ugyanott, udvar. Vörös kanapék körben, az asztalon bor, szóda, a szereplok a helyüket keresik, cigipapírt, gyújtót. Moraj, aztán végre elhangzik az elso kérdés.)

– Azon gondolkodtunk szerda este – mikor arra vártunk, hogy megérkezzetek –, ti hárman hogyan utaztok: beszélgettek, rímet mondtok a benzinkútra és fárasztjátok egymást?

Z.P.: És igen, tényleg így volt. Fárasztottuk egymást, ez a legjobb kifejezés. Meg beszélgettünk, egyik téma átcsapott a másikba: vicceket meséltünk, szakmáról is volt szó, sot családról is. Én például megkérdeztem Istvánt a családjáról, mert nem tudtam, hogy ok hogy vannak. Barátkoztunk, ismerkedtünk. Meg volt egy olyan rész, amikor pegazusok húzták az autót, mert Pion elfáradt.

– Ezek a témák csak most kerülnek elo köztetek? Mióta ismeritek egymást, illetve mióta vagytok így hárman együtt?

S.M.: Mindenféléket tudunk egymásról, van, amit elso kézbol, van, amit másodkézbol, van, amit  versekbol.

Z.P.: Mióta ismerjük egymást? Marcival kicsivel több mint egy éve, Pionnal mintegy fél éve barátkozunk.

P.I.: Marci meg Peti közelebbi viszonyban állnak egymással, Marci gondozta például Petinek a kötetét, ok hamarabb és mélyebben közelebb tudtak kerülni egymáshoz, én meg nagyon élvezem a társaságukat. A kapcsolódási pont az alapvetoen Marci volt.

Závada Péter és Simon Márton

– Peti, tudsz arról, hogy az Akkezdet Phiait tanítanák egyetemeken, hogy a szövegeitek szemináriumi témák lennének?

Z.P.: Igen, hallottam róla, hogy például György Péter (esztéta, médiakritikus, egyetemi docens,oktatási tevékenysége az ELTE Muvészetelméleti és Médiakutatási Intézetéhez, illetve a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékén muködo Média Oktató és Kutató Központhoz kötodik) esztétika szemináriumokon beszél róluk, meg Lapis Jóska (lapszerkeszto, egyetemi tanársegéd a DE-BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetében) Debrecenben, de o talán nem az Akkezdet Phiairól, hanem slamrol inkább. Zárt falak között biztosan van még hasonló, de nekem ezek jutottak a fülembe, meg az, hogy Pécsett egy gimnáziumban voltunk érettségi tétel irodalom és határterületei témában, mert megszavazták a gyerekek.

– Azt mondtad, hogy vissza szeretnéd lopni a költészetet a köztudatba. Szerinted azzal, hogy tanítanak az egyetemen, efelé haladsz, vagy épp ellenkezoleg?

Z.P.: Ez egy nagyon jó kérdés. Szerintem ez nem annyira köztudott és bevett, hogy beszélnek rólunk az egyetemeken. Ha néhány tanszéken, ahol ez releváns, megemlítenek, még nem kerül olyan magas polcra ez az egész. A rap meg a slam afféle városba költözött népköltészet, emiatt köztünk van, köztünk létezik, azt hiszem, jó ideig nem fog elefántcsonttoronyba szorulni – én legalábbis ebben reménykedem.

– Egy szülos kérdés, amivel Petit már nem traktálnám, mert o errol már sokat beszélt: hogyan viszonyulnak otthon ahhoz, hogy költok vagytok? Ha megkérdik oket, hogy mivel foglalkoztok, mit mondanak – hogy ezt vagy azt végeztek, tanárok lesztek, vagy hogy költok vagytok?

S.M.: Azt gondolom, hogy nem a 19. században élünk, amikor Petofit az apja visszatartotta mindenféle muvészeti tevékenységtol, nem hiszem, hogy ez bárkinek is gondot jelentene. A szülok legfobb aggálya a megélhetés, a perspektíva, és hát persze, praktikusan kell gondolkodni. Hülyén hangzik, de emellett bármit lehet csinálni, akár fizikai munkát végezni. Tényleg kell valami, amibol húsz év múlva is pénz lesz, mert a gázszámla az húsz év múlva is gázszámla – ennyivel pedig mindenképpen tartozunk a szüleinknek.

P.I.: Szerintem a szüleim nagyon büszkék lennének rám.

Z.P.: Nálunk, amíg nem írtam verset, addig az apám azt mondta, hogy a fiam zenész. Most meg – ha elég jól ismerem – azt mondaná, hogy a fiam zenész és verseket ír. Nem skatulyázna be, mert o magát sem szereti beskatulyázni: o is drámákat ír, regényeket ír, olykor fütyül, zenél. Ember, aki kreatív leginkább.

– Marci, úgy mutatkoztál be az est elején, hogy költo vagy. Mikortól vagytok költok? Hol van a váltás aközött, hogy az ember verseket ír, esetleg megmutatja valakiknek azokat, aztán már költo?

S.M.: Ottliknak van egy nagyon jó visszaemlékezése Karinthyról. Karinthy már ilyen irodalmi celeb volt, mindenkinek be kellett neki mutatkoznia, mikor egy asztaltársaságban valaki azt mondta, itt van Ottlik Géza, író. Karinthy onnantól kezdve íróként tekintett Ottlikra, pedig egy sort sem olvasott tole. Aztán az a vége a tárcának, hogy Karinthy temetése napján jelent meg Ottlik elso publikációja.

Z.P.: Hú, én ezen csomót filóztam egyébként. Ha készítek magamról egy Wikipedia-szócikket – vagy készítenek, és én azt kijavítom –, mikortól fogom odaírni, hogy Závada Péter költo? Elöl írom-e? Azt írom, hogy zenész, költo, vagy azt, hogy angol–olasz szakos tanár, zenész, költo, vagy fordított sorrendben? Arra jöttem rá, hogy amíg te nem mondod magadról azt, hogy költo vagy, addig más sem fogja azt mondani rád. Ezt meg kell lépni, és ez hatalmas vállalás. Mert lehet ciki, lehet, hogy piedesztálra kerülsz, és lehet az, ami: az ember verseket ír, szakmaként tekint az irodalomra. Aztán benne van a pakliban a veszély is: kiderül, sz@r költo vagy. Megítélnek.

P.I.: Persze, a költészetnek van egy része, ami tanulható, mint bármi más. Szerintem nagyjából ugyanúgy döntöd el magadban, hogy költo leszel, mint ahogyan azt, hogy asztalos – ez megy jól, ebben érzed jól magad. Én nagyon szeretem csinálni, és igen, tudom magamról: onnantól lettem költo, hogy ezt kimondtam. Azt pedig, amirol Marci beszélt, én is tapasztaltam: volt, hogy nem a versei elolvasását követoen ismertem meg személyesen egy költot, hanem fordítva.

Pion István

(A vendéglátó indulni készül, a költoknek el kell búcsúzniuk tole, hárman el. Hosszú percekkel késobb egy másik asztalnál. Ugyanazok, mint korábban.)

– Szívesen beszéltek arról, amit írtok? Arról, amirol, ahogyan? Én azt képzelem a költorol, hogy megírja a versét, megjelenteti a kötetét, és onnantól mindent a verseire bíz, hogy olvassák, értelmezzék azokat, de ot inkább hagyják békén.

Z.P.: Ez a romantikus költo- meg költészetfelfogás. Most már nagyon elterjedt a szövegekrol való beszélgetés akár köztünk is. Én azt szeretem, ha olyasvalakivel tudok beszélni róluk, akin látom, hogy tényleg érdekli, és nem kompromittálni akar a szövegeimmel kapcsolatban.

S.M.: Azért jó ezekrol beszélni, mert sokszor még magunk számára is akkor fogalmazunk meg dolgokat, amikor ki kell oket mondani. Persze, vissza is lehet vonulni, de ha megjelennek a verseid, valamiféle közszereplo leszel, ha tetszik, ha nem: a köznek lesz rólad egy sztorija, amitol sokszor égnek áll a hajad, ehhez pedig érdemes értelmesen hozzászólni.

– Peti, egyébként átírtad az Aposztrófeát, és más lett a címe is. Ez hogyan történik?

Z.P.: Amikor Marcival szerkesztettük a kötetet, elég sok verset átnéztünk. Voltak töredékversek: a jobbakat megoriztük, a gyengébbeket kidobtuk. A szövegeknek van egy eros lelki háttere, de van szakmai meg formai is. Tehát nem az van, hogy belolem kifolynak a próféciák, mint a romantikus váteszbol, aztán meg nem szabad hozzájuk nyúlni, mert akkor a transzcendens levágja a fél karomat.

– Mennyire készültetek a vásárhelyi fellépésre? Mennyire volt megtervezve a musor?

S.M.: Különbözo formációkban már sokszor léptünk fel: én voltam már kettesben Pityuval, Petivel meg többször is, de így hárman még sosem. Egyrészt tehát rutinosak vagyunk, másrészt azért ki kellett találni, hogy mi hogyan történjen, szóval a sorrendet felírtuk egy lapra.

Z.P.: Ki volt gondolva, hogy közönségbarát szövegekkel kezdjünk, aztán következzenek a komolyabb versek, a zárás pedig laza legyen. Ezt a dramaturgiát a kocsiban találtuk ki. A párbeszéd a közönséggel pedig jó, illetve jó volt, mert ennek a mufajnak ez jól áll.

(Felerosödo kocsmazaj, elhalkuló beszélgetés próza- és versolvasásról.)