Hétfő, 2020. március 30.
ZALÁN napja
Menü

Köztér

Péntek, 2013. június 14. | Tamás István

Cirkusz az egész világ


Nem közelebbről, mint Kanadából látogatott a Nemzeti Színházba csütörtökön este, június 13-án a  Les Parfaits Inconnus társulat, szó szerinti fordításban a Tökéletes Idegenek.  A társulat neve egy pillanatra se tévesszen meg senkit, ők valójában profi és rutinos színészek, akrobaták, zenészek, zsonglőrök, bűvészek és humoristák egyben.

A műfaj, amiben gondolkodnak az a cirkusz-színház, a cirkusznak egy olyan formája, ami teljesen élvezhető és szerethető a cirkuszt nem, de a színházat kedvelő nézők számára is. Nincs ló, nincs elefánt, de még egy kis tigrisre festett macska sem, van helyettük viszont 6+1 nem hagyományos bohóc (az egyikük nő), akik teljes mértékben elbűvölnek valamivel, amit nehéz megmagyarázni.  Esetlenek, bakiznak, s ami nem sikerült azt mosolyogva kezdik elölről, még jobban felcsigázva a közönség érdeklődését. Élő zenét használnak, amelyet saját maguk játszanak és közben a legnagyobb természetességgel cserélgetik a hangszereiket. Ez a hét ember egyenlő a színpadon, mindenki hozza a maga etűdjét, és a többiek azon fáradoznak, hogy segítsenek neki.    

 

 

S bár messziről jöttek nyelvi korlátokba mégsem ütköztünk, ugyanis értelmes szöveg egyáltalán nem kap teret. Néha egy keveset halandzsáznak, de az annyira univerzális, hogy bármelyik afrikai faluban elő lehetne adni, ahol van egy 10x15 méteres színpadnyílás.  A társulat nagy erénye a humor, és a jól kidolgozott figurák, hét különböző bohócot látunk, nem ismétlik egymást, és csak azért léteznek a színpadon, hogy a nézőtéren ülő emberek egy kis ideig felhőtlenül jókedvűnek érezhessék magukat.

A zene nem pusztán aláfestés, hanem szorosan kapcsolódik az előadásban lévő helyzetekhez. Ami pedig a helyzeteket illeti, egy szépen, következetesen végiggondolt fokozódó dramaturgiával rendelkező előadást láttunk, a műsorszámok kollázsszerűen követték egymást, de figyeltek arra, hogy két szám közötti átkötés szinte észrevehetetlen legyen, kameraszerűen vezették a figyelmünket, és nem engedték, hogy a reflektorokat számoljuk.

Arról az előadásról, ami képes lekötni a gyerekek figyelmét másfél órán keresztül úgy, hogy közben az idősebb korosztályt sem készteti arra, hogy lekaparja a huzatot a színház székeiről, azt gondolom, hogy érdemes csupa jót mondani, de mégjobb lenne látni.  Legközelebb a nagyszebeni fesztiválon, utána már csak Quebec-ben. Aki arra jár, nézze meg, mert nem fog csalódni.