Vasárnap, 2019. augusztus 25.
LAJOS, PATRÍCIA napja
Menü

Köztér

Péntek, 2013. március 8. | Puskás Eszter

Egyfelvonásosok párbeszédben


A Művészeti Egyetem másodéves mesteris színészei vizsgamunkáját mutatták be a Stúdió Színházban. A két darab (Michał Walczak Homokozó és Marek Modzelewski Koronázás) két lengyel kortárs szerző műve. Hogyan kerül pont ez a két egyfelvonásos egymás mellé? – tesszük fel a kérdést.

„Michał Walczak és Marek Modzelewski a kortárs lengyel drámairodalom harmincas korosztályának meghatározó alakja. Nemzedékük – mely mellékfoglalkozásként űzi a drámaírást –, napjaink erőszakos, nihilista és kilátástalan világképét állítja tükörként a közönség elé és megdöbbentő elszántsággal próbál lázadási kísérletein keresztül felnőtté válni.” – írja a Stúdió Színház oldalán. A felnőtté válás a válasz. Egy gyerek és egy felnőtt férfi lázadnak, magányosak, nem törődnek bele saját sorsukba. Akarva vagy akaratlanul nőnek fel a szemünk láttára.

De mit is jelent az, hogy felnőni? Kitörni azokból a fizikai vagy pszichikai korlátokból, amik körülvesznek. A fizikai korlát a homokozó, míg a pszichikai az életforma, amiben azt a munkát végzi a férfi, amit nem akar, azzal a nővel él házasságban, akit nem szeret. Felállították saját maguknak a korlátokat. Képesek ezeken túllépni? Erre keresnek választ mindkét darabban.

Mindkét helyzet talán már banálisan egyszerű, életszagú, nincs nagy drámai esemény, csak olyan történések, amiket mindenki ismer. A gyerekek játszanak a homokozóban, egyik hozzápiszkál a másik játékához, az megsértődik, verekednek. A babák tönkremehetnek, sebek keletkezhetnek, a játék megy tovább. Közel engedi magához egyik a másikat, majd eltaszítja. Osztoznak a téren, osztoznak a játékon, majd a közös tiltott élményeken. Mi lesz akkor, amikor visszaélnek a nehezen kialakított bizalommal? Egy ilyen csalódás megtörhet bárkit, főleg egy gyereket. Mikor nőnek fel? Akarják ezt?

A fiatal férfi, aki boldogtalan mind a munkájában, mind a magánéletében más elfoglaltságokat keres magának. Nőkhöz jár, fényképez. A szülei, akivel a kapcsolata sosem volt az igazi, falaznak neki. Apját csak ritkán látta, anyja, nővére és nagyanyja nevelték fel. Titkon azt gondolja, hogy a női nevelés tette őt tönkre. Apja sosem tekintette őt nemhogy férfinek, de még fiúnak sem. Megkapta az előre eltervezett sorsot, az apa munkáját, a feleséget, a fővárosi lakást. De nem kell neki mindez. Lázadni akar harmincévesen. De vajon most van itt az ideje, amikor már szülei odafigyelésre szorulnak, s a nővére is őt terheli a gondjaival? A család, akit megtört az egyik gyerek elutasítása, a másik gyerekbe veti minden bizalmát. Ha ez nem úgy tesz, ahogy előre eltervezték, minden összeomlik. El tudják-e engedni őt? Mi lesz a szülői büszkeséggel? Lehet-e a saját gyereket mással helyettesíteni? A családi dráma ismerős. A szülők kétségbeesetten kapaszkodnak abba, ami még számukra ismerős fiukból megmaradt. Az meg küzd ez ellen. Az önreflexió segít. Mondd már ki! Tedd meg! Hallgasson rá? Mikor lépjen (ki)? Fel lehet nőni anélkül, hogy a saját szülők ezt elfogadnák?

Ezeket a kérdéseket veti fel, tárja elénk a két egymás mellé állított darab. Ezek párbeszédet alakítanak ki, átszólnak egymáshoz, rájátszanak egymásra. A problémafelvetés megvolt, ezekre válaszolni, megoldást találni már nem a színészek dolga. A művek nyelvezete igazodik napjaink világához. Az akciófilmeken, a gyilkos szuperfegyverek természetes létezésén szocializálódott gyerek nyelve nem hat furcsának. A végére a sok „basszus” már fel sem tűnik. A tükröt felmutatták, mit látunk majd benne? Ők még izgulnak, igyekeznek, hol belendülnek, hol kiesnek. A játék megy tovább, a következő előadás szombaton lesz, március 9-én 7 órától a Stúdió Színházban.

(Fotók: Erdély Kinga)