Hétfő, 2019. november 18.
JENŐ napja
Menü

Köztér

Péntek, 2012. november 23. | Puskás Eszter

Ék volt, amelyen a kultúra beáramlott


Domokos Gézára emlékeztünk szerdán, november 21-én az Unitárius Egyházközség Dersi János termében. Ebben segített fia, Domokos Péter, és barátja, Sebestyén Spielmann Mihály, író. Kettejük emlékeiből állt össze egy teljes kép Domokos Géza életéről, munkásságáról. Megjelent számunkra a szakmailag elismert, munkáját lelkiismeretesen végző szerkesztő, aki megpróbálta az erdélyi magyar irodalmat előre vinni, népszerűsíteni, és a magánember, aki sokszor tépelődött, gyötrődött, kereste a kompromisszumokat. Az est moderátora Pál Piroska újságíró volt, aki az emlékezés folyamát mederben tartva megpróbálta modern kontextusba helyezni Domokos Géza életművét is.

Sütő András szavaival indította a beszélgetést Pál Piroska: „egy teljes évtizeden át a romániai magyar szellemi ellenállás egyik központja volt a Kriterion, ennek pedig Domokos Géza volt a lelke, jórészt megálmodója és következetes megvalósítója.” 1969-ben került a könyvkiadó élére Domokos Géza, aki előtte az Irodalmi Könyvkiadónál dolgozott, ahonnan sorozatokat hozott át: a Forrás, a Romániai Magyar Irodalom, a Horizont sorozatokat. Sebestyén Spielmann Mihály szavaival élve Domokos Géza „ékként ékelődött be a szocialista művelődéspolitikába, ez az ék állandóan tágította azt a rést, amelyen beáramlott a kultúra hozzánk, a nemzetiségi kultúra, a nemzetiségtudatot erősítő kultúra.” Egyik ilyen nagyon jelentős könyvsorozat volt a Fehér Könyvek sorozata, amelyhez a legjobb hazai történészeket, irodalomtörténészeket, kutatókat nyerte meg. Azoknak is teret adott, akik akkoriban nem igazán publikáltak vagy publikálhattak. Szerkesztői hitele segítette őt abban, hogy publikálhassa azoknak a szerzőknek a műveit, akikre már kimondták a szilenciumot, így hozta vissza a köztudatba őket, például Páskándi Gézát.

Valahányszor visszaélést tapasztaltak a kultúra terén, lehetett Gézára számítani, aki segített abban, hogy leállítsák a kultúraellenes megmozdulást, mert ismerte a megfelelő embereket, akiket mozgósítani is tudott ez ügyben. Mivel volt bejárása a bukaresti Magyar Követségre, rendszeresen hozzájutott kiváló magyar irodalmi anyagokhoz, amiket kockázattal ugyan, de továbbított is.

Domokos Géza tudta azt, hogy a cenzúrával hogyan kell bánni. A cenzorok is emberek voltak, akikkel le lehetett ülni és tárgyalni a művekről, akikkel lehetett egyezkedni. Ők is voltak jó hangulatban, voltak engedékenyebbek. A kiadók pedig tudták azt, hogy ki kell várni az épp megfelelő pillanatot és akkor léptek, kitartóak és türelmesek voltak. Ennek a klasszikus példája Tamásinak az Ábel trilógiája. Ezt úgy sikerült megjelentetni, hogy a könyv legelső mondatát kivágták, a többit sikerült teljes mértékben átmenteni.

Túlságosan is kompromisszumkész volt Domokos Géza? – tette fel a kérdést Pál Piroska, amelyre Péter adta meg a választ. A diktatúra idején három választása volt az embernek: a hallgatás, a kompromisszumkötés és a heroikus kiállás. Volt, aki több kompromisszumot kötött, volt, aki kevesebbet. Domokos Géza sokat vívódott, önmagát marcangolta, nem ment könnyen a megalkuvás. Jó értelemben tett kompromisszumokat a könyvkiadás terén, szűkre nyitotta az ajtót a nem minőségi anyagok felé. Tudta azt, hogy valamit valamiért fel kell áldozni. Erre hozta fel példaként Spielmann Mihály a Magyar történetírók Avram Iancuról c. könyvet, amelyben olyan történetírók szólaltak meg, akik soha nem tudtak volna abban az időben, de Domokos átvezette őket a cenzúrán és megjelenhettek írásaik.

Magánemberként egy „mosolygós, jó kiállású, derekas szép férfi volt, akire öröm volt felnézni” – emlékszik vissza Spielmann Mihály. Nem beszélt fölöslegesen, megmérte a szavait és meghallgatta az embereket, azonnal bizalmat tudott maga iránt kelteni. Jó kapcsolatai voltak, köszönhetően az enyhe székely tájszólásának és tökéletes románságának. Többször viccelt, jókedvű volt, jó volt vele egy társaságban lenni. Maga köré gyűjtötte a bukaresti magyarságot, egy igazodási pont volt.

Családapaként igényes volt, figyelmes, kíváncsi volt családtagjai véleményére. Mindig szakított időt a családjára, bíztatta gyerekeit, hogy bátran forduljanak problémáikkal hozzá. Szeretett természetbe járni, inspirálta, megnyugtatta az otthoni környezet. Nagyon tájékozott volt, rengeteg könyvet, folyóiratot olvasott, Szabad Európa Rádiót hallgatott, híreket nézett, szóba állt a taxisokkal.

Türelmes politikus volt, mindig végighallgatta mindenkinek a mondandóját. Tudta mit kellett cselekedni akkor, amikor összefogta a magyar embereket 1990 januárjában és megalapította az RMDSZ-t. Megtalálta azt a közös nevezőt, amivel sok embert össze tudott gyűjteni maga köré. A kapott bírálatokat jól viselte, a feszültséget sportolással, természetjárással vezette le. Tudta azt is, hogy mikor kell kilépni, otthagyni a politikát. Rendezte a hagyatékát, átadta a következő generációnak és visszavonult. Megírta emlékiratait és rendet rakott maga körül, az elméjében, a politikában.

A könyvkiadás jelenéről is esett szó. Spielmann Mihály kijelentette, hogy a Kriterion példát mutatott az új kiadók számára is. Meg kell találni a pénzforrást, szép és jó könyveket kell készíteni, aminek szerinte van jövője, még ebben az elektronikus világban is.

A ’70-es évek végén egy előadáson, amelyen egy elvtársnő be szerette volna bizonyítani a hallgatóságnak, hogy a romániai magyar irodalom az román irodalom, Domokos Géza így vallott: „csak egy magyar irodalom van, egységes a magyar irodalom.” Ezzel pontra tette az elvtársnőt, a hivatalos, sunyi elméletet derékba törte.

Az estét egy diavetítés zárta: hajdani fényképeket láthattunk Domokos Gézáról és családjáról. A közönség érdeklődéssel figyelt, korántsem véletlenül, hisz többé vagy kevésbé mind ismerték őt, kortársai voltak. A fiatalok viszont elmaradtak erről az eseményről, azok, akiknek talán a legfontosabb lett volna megtudniuk, hogy ki is volt Domokos Géza és milyen örökséget hagyott maga után.

(Fotók: Gáspár Antónia)