Péntek, 2020. október 30.
ALFONZ napja
Menü

Köztér

Szombat, 2013. március 23. | Szabó Ádám

Élet, alkotás, halál – záróhétvége


A hétvége után ismét elbúcsúzunk a British Documetary fesztiváltól. Bár a tavalyi kiadáson több filmet láthattunk, az idei felhozatalra sem panaszkodhattunk, és erős hétvégével is zárunk. Szombaton ismét egy zenészről szóló dokfilm szórakoztatja a mozinézőket, vasárnap pedig, a fesztivál zárófilmjeként egy halálkomoly (szó szerint), sokszoros díjnyertes filmet láthatunk.

A múlt héten egy már halott zeneszerzőről készült portéfilmet mutattak be, ezúttal egy még nagyon is ismert és élő alak, Leonard Cohenről kaphatunk képet a zenéhez. A Bird on a Wire c. film kicsit csal, hiszen nem a közelmúltban készült a felhozatal többi filmjéhez képest, hanem egy 1972-es európai turnéján, a tekercseket elveszettnek hitték, és végül 2009-ben kerültek elő, így lehetőség nyílt arra, hogy a rendező, Tony Palmer vezetésével felújithassák őket. Cohen is részt vett a vágási folyamatban, az eredeti (végül elveszett) verziót két évig vágták és 1974-ben adta le a BBC.

Hipnotikus alkotás, olyan, amilyen Cohen zenéje: lassú, andalító. Villanásokat láthatunk minden városból, ahol koncertezett azon a turnén Leonard Cohen és zenekara, zenés részletekkel vegyítve. A (dokfilmnél) szokatlan, csaknem két órás játékidő hamar elillanni látszik a remek vágásnak köszönhetően.  A filmnek nincs különösebb célkitűzése, mint bemutatni Cohent, a zenéjét, a rajongókkal és a zenekar tagjaival való kapcsolatát. Ebben pedig az az érdekes, hogy nagyon messze áll mindez attól, ahogy elképzelünk egy turnét, egy „rocksztári” életet. Itt nincsnek nagy orgiák, italozások, randalírozás. Cohen szoros viszonyt ápol a közönségével, és elsősorban alkotóművész, mint zenész. Egyik koncertjén annyira megilletődik a közönség szeretetén, hogy az egyik legtöbbet játszott száma után az öltzőben sír a meghatottságtól, és mikor visszahívják a színpadra, nem hajlandó kiállni, mert nem érzi magát érezlmileg képesnek arra, hogy még egyszer énekeljen aznap este.

A film hagyja érvényesülni a főszereplőjét, narrátor nélkül követik a kamerák Cohent, részleteket, életképeket mutatva róla, sokszor elég intim körülmények között is. A nézőre bízzák az ítélkezést, hogy ő dönthessen arról, milyen ember is ez a gitáros költő valójában. Ritka kedves és őszinte alkotás.

Vasárnap az Élet és halál között (Between Life and Death) c. film kerül sorra és zárja a fesztivál negydik hetét. A választott helyszín ezúttal egy olyan kórház, ahova balesetek után súlyos agyi problémákkal kerülnek a páciensek. Három kiválasztott családot, történetet követünk, mindegyik áldozat autóbaleset következményeként kerül a kórházba. Aki pedig ide kerül, az nincs jól. Általában kómában lenni, de még élni az egyik legjobb dolog, ami történhet.

Folyamatosan élet és halál között kell itt dönteniük az orvosoknak és a hozzátartozóknak, hiszen a legtöbb beteg, ha fel is ébred a kómából, teljes bénulással kell, hogy szembenézzen. Az egyik „szereplő”, Richard, motorral balesetezett, 30napon át feküdt kómában és a doktorok teljesen agyhalottnak hitték, aztán a 31-ik napon képes volt szemmozgással kommunikálni az egyik orvossal. A dolog tragédiája pedig az, hogy továbbra sem a félpülés volt a kérdés, hanem az, hogy így hozhat-e ő döntést a létfenntartó gépek kikapcsolásának kérdésében, vagy a családra marad, hogy „kihúzzák-e a dugaszt.”

Ezt a filmet semmiképp nem ajánlom 18 éven aluliaknak, és gyenge idegzetűeknek sem, mivel a műtétek bemutatása erős gyomrot kér. A filmesek egyik legnayobb teljesítménye talán az volt, hogy rá tudták venni a családokat arra, hogy engedjék őket filmezni életük legnagyobb tragédiája idején. Iszonyúan intim pillanatokat mutat be a film, olyan dolgokba látunk bele, amelyekbe normál esetben egészen biztosan nem. A kérdésfelvetések és a válaszok is nagyon nehezek, komoly témákat feszegetnek, az élet és halálról szóló, lelki  és intellektuális döntések, remény a felépülésben, mindezek nagyon komoly témák, de a film megfelelően objektíven és együttérzően mutatja be az ebben a nehéz pillanatokban lévő családokat. Nem mentes ugyan a dramatizálástól sem, de ha nem ebben a témában, akkor melyikben?

Különböző okok miatt erős filmekkel zárul tehát a British Documentary. Várnunk kell egy évet a következő kiadásra (ami remélhetőleg lesz), úgyhogy javaslom mindenkinek, hogy még egyszer menjen el, nézze meg az utolsó hét filmjeit is, mert ritkán lesz alkalmunk még ingyen nézni ilyen magas színvonalú dokfilmes alkotásokat. Várjuk vissza a brit dokfilmeket következő évben is!