Szerda, 2019. június 26.
JÁNOS, PÁL napja
Menü

Köztér

Szerda, 2011. szeptember 14. | Szerk.

Elhunyt a pop art atyja


Elhunyt Richard Hamilton brit művész, akire sokan úgy tekintettek, mint a pop art atyjára, aki egy sor remekművet, festményeket, rajzokat, nyomatokat alkotott a csillogás, a fogyasztói társadalom és a popkultúra témájában – írja londoni lapokra hivatkozva az MTI.

A 89 esztendős festőművész kedden halt meg, halálhírét a londoni Gagosian Galéria jelentette be, ám a közlemény nem tért ki a halál okára és arra sem, hogy a Nagy-Britanniában tartózkodó művész hol halt meg. „Hatása felmérhetetlen lesz a művészek következő generációira is” – fogalmazott Larry Gagosian, a galéria tulajdonosa, aki a pop art atyjának nevezte Hamiltont és méltatásában „úttörő művészként” festette le. Mint Nicholas Serota, a londoni Tate galéria igazgatója hozzátette: a művész munkásságának kollégái, köztük Andy Warhol és Joseph Beuys is nagy csodálattal adóztak.

A szerénysége és kitűnő humorérzéke miatt is tisztelt festő magas kora ellenére egészen a legutóbbi napokig dolgozott egy nagyszabású retrospektív kiállításon, amely 2013-ban és 2014-ben Los Angelesben, Philadelphiában, Londonban és Madridban mutatja be művészetét. Hamilton legismertebb műve az 1956-ban született  Mi teszi a mai otthonokat annyira mássá, annyira vonzóvá? (Just What Is It That Makes Today's Homes So Different, So Appealing?) című kollázs, amelyet sokan a pop art első műveként tartanak számon. A képen, amely egy kiállítás katalógusához készült, egy meztelen pár látható egy termékekkel tömött lakásban.

„A pop art népszerű (a nagyközönségnek szánt), mulandó (rövid távú megoldás), leírható (könnyen feledhető), olcsó, tömegtermék, fiatal (az ifjúságot megcélzó), ötletes, szexi, trükkös, ragyogó, nagy üzlet” – fogalmazta meg 1957-ben az általa teremtett irányzatot Richard Hamilton.