Vasárnap, 2019. augusztus 25.
LAJOS, PATRÍCIA napja
Menü

Köztér

Péntek, 2013. május 10. | Puskás Eszter

Elrajtoltak a csapatsportok – jól szerepel a Vállalat


Tegnap pontosan reggel tízkor, az éjjeli buli ellenére rajtoltak a csapatsportok a diáknapok második napján. Volt minden: kosár, foci, röplabda, lábtenisz, lányfoci. A szép idő kedvezett és a csapatok teljes erőbedobással vetették bele magukat a versenybe.

A Vállalat reggel tízkor kezdett egy kosármeccsel. A Beck’s & Secks ellen játszották, emberhiányban. Az egyik lány, Tündike, órán volt tízig és rohant vissza, de már nem ért el. Viszont a csapat négy tagja megnyerte a meccset, így továbbjutottak. A lábtenisz meccset a Kómásútra csapattal játszották. Ügyesek voltak a fiúk, de nem eléggé, elvesztették, így ebben a sportban nem jutottak tovább. A fiú foci A Vállalat egyik testvércsapatával, az Egóval volt. Ez mindkét csapat számára kellemetlen helyzet volt, nem is tudtak annyira örülni a győzelemnek, ami végül 5-1 eredményt hozott. A lányfoci esetében is felmerült a testvércsapat dilemma, a M.I.L.F. csapata ellen játszottak, de ez alkalommal jobban megoldották a helyzetet. Egymás mellett szurkoltak, örültek a lányok sikereinek. Ez a meccs is győzelemmel zárult, 1-0 eredménnyel, úgyhogy a lányok a következő fordulóban is focizni fognak. A sportesemények A Vállalat számára egy röplabda meccsel zárultak, amit a lányok játszanak. A Sördögök ellen játszottak és nyertek is, úgyhogy ebben a sportban is megszerezték a továbbjutást. Gyakorlatilag az összes sport közül csak egyből nem jutottak tovább, amit jó eredménynek tartanak. Ezután is ott lesz az egész csapat a meccseken és bíztatja tovább a játékosait.

A sportok után kezdődött a kincskeresés. Az állatkerttől indultak a kincsvadászok, és az egész város területén több checkpoint volt, amit meg kellett találni, majd ott végre kellett hajtani egy adott feladatot. Kellett szondába fújjanak, hogy megmérjék a fiatalok alkoholszintjét, ebben az esetben azonban a magas szint volt az elvárás, amit produkálni is tudtak a fiúk. A fekvőtámasz közbeni sörivás szívószállal azonban nem ment ennyire jól a fiúknak. „Formába kell a fiúkat hozni!” – kommentálta meg ezt Csenge, a csapatkapitány.

Az este tízkor kezdődő harácsolás előtt még egy próba volt, ez pedig arról szólt, hogy egy autóba minél több embert belezsúfoljanak. Összesen huszonegy vállalatost sikerült bepréselni egy autóba. Bella egy kicsit pánikolt, mert nem kapott levegőt (enyhe klausztrofóbia), de a többieknek sikerült megnyugtatni őt. A rekord huszonöt volt.

A harácsolás másfél órát tartott, összesen tíz dolgot kellett összeszedjenek a diákok, a viking téma jegyében. Ezek: sámán, Odin szőke fonott haja, száraz víz, egy borkán francia műköröm, pirosra festett döglött hintaló, festett hátsó, bögyös viking örömlány, mézsör, báránykás térdvédő, tíz litres söröskorsó. Azt, hogy ki hogyan oldotta meg, már fantáziától és kreativitástól függött. A Vállalatosok minden tárgyat és személyt beszereztek időben. A műkörmöket például úgy oldották meg, hogy sörös poharakból vágtak ki köröm alakú darabkákat úgy, hogy a piros csík ott legyen a szélén. A tíz litres sörös korsó helyett tíz litres boros korsót hoztak, megtöltve sörrel és előadták, hogy ebből isznak a vikingek. „Persze, nagyon sok múlik azon, hogy hogyan adod elő, hogy az, amit te hoztál miért felel meg a követelményeknek.” – magyarázta Csenge.

Nagyon elégedettek voltak a vállalatosok, hogy sikerült megoldani minden feladatot, ez adott egy kis löketet a következő naphoz.