Péntek, 2020. augusztus 14.
MARCELL napja
Menü

Köztér

Hétfő, 2012. szeptember 3. | Farkas István

Fesztiváldíjat gurult a vásárhelyi rádió


A Marosvásárhelyi Rádió az itthon is népszerű Gurul a rádió médiaprojektjével I. helyezést nyert az Ungváron 14. alkalommal megrendezett Szülőföldem szép határa elnevezésű fesztiválon. A nemzetközi kisebbségi televíziós és rádiós fesztiválon öt ország (Ukrajna, Magyarország, Szerbia, Szlovákia és Románia) 67 műsora szállt versenybe.

Kádár Zoltán, a Gurul a rádió ötletgazdája és szervezője a vasarhely.ro megkeresésére elmondta, szakmailag óriási elismerés az ungvári díj. „Igazából nem is számítottunk erre a díjra, és igazából nem is erre koncentráltunk. Egy berlini nemzetközi díjra is jelentkeztünk. És ha már kész volt az összeállításunk, elküldtük Ungvárra is” – fogalmazott a londoni paralimpiáról tudósító rádiós. Hozzátette, Berlinben sokkal nagyobb, 640 fős mezőnyben versenyzik a rádió kisebbségi műsora.

 

 

Kádár Zoltán, a Gurul rádió ötletgazdája (Fotó: marosvasarhelyiradio.ro)

 

Kádár Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a rádiónépszerűsítési akció már 12 évet ért meg, de csak most gondoltak arra, hogy készítsenek egy olyan műsort, amely „megmutatja az akciónak azt az arcát, ami miatt létrejött: népszerűsíteni mind a rádiót, mind pedig a kerékpározást és a kerékpáros turizmust”.

„Most már nemcsak azért megyünk, mert népszerűsíteni akarjuk a rádiót a hallgatóinknak, hanem azért is, mert a hallgatóink várnak minket” – tette hozzá Kádár, akinek plusz motivációt ad az, hogy nemcsak a hallgatók, a rádió vezetői értékelik a projektet, hanem olyanok is, akik most szembesültek először a több mint egy évtizedes múltra visszatekintő projekttel.

 

„A mostani díj annak a csapatnak a munkáját ismeri el, amelyet 12 éve vezet Kádár Zoltán kollégám. Idén és is részt vettem ezen és láttam, hogy ez beivódott az emberek köztudatába, várják, hogy a településükre guruljon a Marosvásárhelyi Rádió. Ez a díj fontos feed-back számunkra, ugyanúgy ahogy fontos az is, amit a háromnyelvű projektünk során kapunk a hallgatóinktól” – értékelte a vasarhely.ro-nak az ungvári díjat Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztő helyettese.

 

 

Gurulnak a vásárhelyi rádiósok. Előtérben Szász Attila, a magyar műsorok főszerkesztője
(Fotó: marosvasarhelyiradio.ro)

 

A Marosvásárhelyi Rádió kerékpáros karavánja idén május 3-án indult útnak, a 9 napos túra alatt 4 megye (Maros, Hargita, Kovászna, Brassó) több mint 100 települését érintették a rádiós újságírók. A rádiós újságírók összesen 550 kilométert tekertek, hogy találkozzanak hallgatóikkal. A túra ideje alatt naponta 8-10-szer élőben bejelentkeztek, és a helyszínről számoltak be a túra állásáról, a legfrissebb élményekről, a látnivalókról, érdekességekről.