Péntek, 2020. augusztus 14.
MARCELL napja
Menü

Köztér

Szombat, 2013. június 1. | Lokodi Imre

Flekkenburg zoknija


Csak arról tudok beszélni, ami közvetlenül megérintett.

(Liliputban)

Először is, ha színházba mégy, fiam, fekete zoknit, mondta öcsémnek Viktor bácsi, a házigazdánk az ipari zónában (Imatex–Prodcomplex), aki pártelvtársak megvesztegetésével szerzett bikatenyésztési  engedélyt magának. Vasmunkára küldött falusi fiúk a Nagyállomás tértől lefelé kvártélyoztak be fokhagymás kolbásszal, valamint a hajdani Gázgyár környékén, ha valamelyik is csőmunkások inasaként falta a szalonnát a tetemes szivattyúkon, jövőbe vetett hittel vitte be a szervezetbe a kalórián maradt ólomcsíkot: Világ proletárjai egyesüljetek!

A Nagyállomás tértől felfelé egy más, ismeretlen város kinálkozott, percig se állítanám, hogy szeretettel. Viktor bácsitól teljesen elütő, más arcú, öltönyű, beszédű emberek jöttek és mentek a Korzó-közben, a Klastrom- és a Bolyai utcában mindenekelőtt. Emlékszem egy nagyot halló úrra, aki, mint egy szellemi csökevény, többször is visszakérdezett, ki dögöljön meg haladéktalanul? Istenem, nem értette a rejtvényt. Nem mondták, intették neki, hogy fogja be a száját, amíg. Ez még a kisváros ismérve, hetvenes évek vége, nyolcvanasok eleje,  a Bodoni utcában Szécsi-dalok bújkáltak a lugasban, és hajnalig nagy szájjal szólt a Szabad Európa Rádió.

Azóta nincs is öcsémnek fehér zoknija, ha színházba megy. Ma is hangoztatja, alázattal viseltetett, pedig hol írták azt elé neki? Most ebbe kapaszkodom hát.

Mondjam, Viktor bácsi tanácsaival kezdődött a mi városiasodásunk, a vásárhelyiség minden jegye, jellegzetessége nélkül. Előbb Lilivel, a szomszédlánnyal támasztottuk meg a város déli falait, ilyesmihez csak este folyamodtunk, mert Lili röstellt a választóvonalon túl olyan fazonnal mutatkozni, akinek szál Lee farmere sincs, nemhogy ZK lengyel magnója lenne Beatlesszel, esetleg Omegával tele, viszont Lili is elhordozta néha az udvarok hátsó fertályának bűzét, mert ők is elvtársakhoz juttattak el szép hátsó címereket, úgyhogy belvárosi (?) úrifiúkkal alig.

Tehát az őszi kezdés: konfekció-öltöny, talpalt félcipő, Pobeda karóra, a bőrönd kulcsa nyakba akasztva, félbe vágott AMO-szappan, Lajcsi bácsi ajándéka Budapestről, 1 üveg must, 2 db. levlap (carte postala – később levlapra írva: „Bátoson rengeteg az alma, szép jonathánok, a tanárok jók, már tudok románul egy kicsit, Erzsi koca megmalacozott? Csók, Imrus.

Ui. Azt mondták nekünk valami román fiúk, hogy mi bozgorok vagyunk”).

Városiasodásunk első jele, hogy este már nem mondtuk el az Úrangyalát, bár, ha kinéztünk az ablakon: IMATE. Az X-ből kiégett a neon.    

Innen kezdődött a mi beszivárgásunk, ha úgy tetszik: kiszivárgásunk Liliputból, innen jelentkeztek identitásváltásunk zavaros jelei és természetesen a frusztrációk, mert akart a franc szalagmunkás lenni.

Minek.

(Belépés)

(Sokallva a fenti szöveget, ígérem, alább röviden, a lényeget.)

Nyolcvanas évek eleje, Szabó Vili bácsi, a földrajztanár az Oroszlánban nem győzte mondani, rohad ez a Flekkenburg,  lassan nincs se fűszere, se sava, borsa már, csak sületlenség van benne. A flekken is az volt, Dénes, a pincér szája mintha borsot havazott volna a sültre, ááá, csak sima Carpaţi hamuja hullt. 

Na persze, a Tutunban új elem vagyok, sőt az Olgában is új elem, mindezt látnom kellett más szemekből.  Pedig rendesen kértem a fél szilvát, a kávét és a cigarettát, Pandula Dezsőt egyszer sem öntöttem nyakon, sőt Csíszérnek, a gordonkás fiúnak mindig megadtam az elsőbbséget, ha a sarokban már mentek a dumák. A következő lépésben ott voltunk Kis Gabi előadásán, Kocsis István: Tárlat az utcán. Gabi már akkor egy kis bőrönddel járt, hosszú viharkabát, meggyfaszipka, ilyesmik, és Medgyesfalvy Sándor  árult valami hegedűt, ha nem tokot. 

Beépített tégla, mondták a Tutunban, hogy halljam magam is. Tiltakozásul felkaptam a fejem, s mert látták, hogy értek vásárhelyi nyelven, a gyanút erősítettem: hát persze, hogy tégla a Wrangler farmeres srác is. 

Viktor bácsi: fiam, alázattal viseld a vásárhelyiesedés nehézségeit.

A Tutunban mondta Velicsek Guszti: hagyd, itt kötelező mindenkit gyanúval kezelni.

Gyűltek a fogalmak és benne levések szépen, egy-két év és túl voltunk a nehezén, betéve tudva a vizsgaanyag, hogy MAMÜ, Adler bácsi Select mozija, hogy az Apolló-galériában Katz Bandi grafikái, a teremben Bari Károly cigányversei Keresztes Sándorral, Egyed Péter Búcsúkoncertje Salat Csabával, hogy Szentmiklósi József Majakovszkij-versekkel rukkolt ki, hogy a Cementlapok, Halmok és Németkalap, hogy a színin Igaz Szó irodalmi est, prózát olvas fel Mózes Attila és Györffi Kálmán, este buli Szabó Pityuéknál, hogy a lámpa ernyője alatt Kőrössi P. József (Valami elkerülhetetlen) Forrás-kötete, mint provokáció, Vituk K. György bluest énekel, hogy Krizbai Alex a sarkon György Csabával dumál, hogy valakinél Ellenpontok, az ipse megszalasztva a Szekuritátétól, hogy Hétfák, hogy a csajok összepísilték magukat Zalányi Gyuláért, hogy ez is megy, az is megy, vörös szobán innen és vörös szobán túl, hogy Avram Iancu szobor, hogy Csehov Cseresznyéskertjét a román tagozaton Harag György rendezi, a bemutató közönsége szünetben majdnem száltól szálig magyarul társalog, hogy Szőcs Gézát kiutasították az országból, hogy szarral kenték be Hajdu Győző kapuját, hogy a Tutunt bezárták, hogy hivatalos verzió: Visky Árpád öngyilkos lett, hogy királykárolyos falfirkák a bőrgyár környékén, hogy Sinkovits Imre a Vasárnapi Újságban a falurombolás ellen szólt, hogy poloskák a hargitai Sütő-villában, hogy Sütő Danit a vonaton holtan találták, hogy -------------------------

Hőn szeretett Nicolae Ceauşescu elvtárs Târgu-Mureşre látogat.

Tüdőgyulladás, mondta az üzemorvos, pár napig ágy. Azt hittük, mondták a kollégák, hogy te is formaegyeztél, vagyis elmentél Hegyeshalom felé. Nem sokra rá kitört a gyurakodás, pont.

Tehát a város megragadása, mint életcél. Mondjam, hogy alvárosi elhelyezésünk, bekvártélyozásunk apánk akarata: erős, megbecsült, kapcsolatokkal rendelkező embernél tanulni megélhetést (értsd: életművészet) füstbe ment terv?

Az akarattal vissza kellett élni, minden, a rendszerrel szembeni nem normális viselkedés a szürkeség elleni tudatos lázadás részünkről, viszont apánk szerint elment teljesen az eszünk, és ezt komolyan gondolta.

Na jó, aránytalanul sok a szöveg, megint csak ismétlem magam: alázattal nem a rendszerért, hanem a rendszerellenességért viselkedtünk a gyakorlókkal szemben, akik humán értelmiségi alapállásból és hamisítatlan vásárhelyiségből eleve aktív ellenzékiséget képviseltek.

(Fölény, fölényeskedés?)

A nyolcvanas évek végére ez a közeg teljesen fellazult, majd nagyrészt elfogyott, a rendszerváltásra nem maradt, akinek kösszönni kellett volna a Bolyaiak környékén. Aki maradt, az – úgy érzékeltem – nem tudott mit kezdeni a maga körül támadt űrben, kezdte élni a rendes emberek szokatlan életét, közülük néhányan fenntartva a jogot, hogy mindenhol elmondják, mit értenek rendszerváltás, vagyis szabadság, testvériség, egyenlőség alatt, és egyszer csak a folyamatos jogtalanságból, szabadságkorlátozásból, egyenlőtlenségből, testvérietlenségből kifolyólag az aktuális szituáció értelmezői lettek, érdemes volt névjegykártyát kapni tőlük. Hozzáteszem: a szóban forgók  természetesen értelmiségiek, a gyerekszobájukon, – hogy a költő is idézve legyen – nem járt át az öntözőkocsi.

A közelmúlt alapos ismeretéből, a résztvállalásból, a (már csak) virtuális haveri körhöz való (kulturális) tartozástudatból, következésképp a vásárhelyiségből vinni kellett a vonalat, azt gondolom, innen adódik némifölény, akit csak fölényeskedéssel vádolunk, ha Flekkenburg, mint kulturális város dolgában megszólal. Mondják, ez korfüggő állapot, így vagy úgy elmúlik, legfeljebb kihalásos alapon…

Bárhogyan is legyen – merthogy csak arról tudok beszélni, ami közvetlenül megérintett – teljesen megértem azokat, akik városunkról úgy szólnak, hogy nem tudnak elvonatkoztatni a vásárhelyiségtől. Hogy lokálpatriotizmus, hogy ósdiság, hogy lószerszám, nem tudom.

Megértem azokat, akik új idők új dalaival érkeztek, és tagadnak mindent, ami ó, és ahhoz minősítésként mindig csak szart kevernek.

Megértem azokat, akik a fent említett fölényt lebontják, s kezdésként más viszonyításokkal más pontokat jelölnek.

Flekkenburg vitája addig érdekes, amíg az adottságokhoz a szavakkal mértékletesen, némi alázattal férkőzünk.

A többit tessék megértéssel, toleranciával viselni, az oroszpiacon kapható fekete zokni elérhető áron is.