Hétfő, 2019. november 18.
JENŐ napja
Menü

Köztér

Hétfő, 2013. február 11. | Máthé Kincső

Forró volt a Jazz a Kultúrpalotában


Magyarország legsikeresebb jazz-zenekara nem véletlenül érdemelte ki a neki járó címet. A Hot Jazz Band ugyanis közel harminc éve képes alkalomról alkalomra feledhetetlen élményben részesíteni mindazokat, akik ellátogatnak valamelyik koncertjükre. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az itteni két fellépésük során is zsúfolásig telt a Kultúrpalota nagyterme. Az 1920-as, ’30-as és ’40-es évek melódiáit játszó zenekar igazi mesterségbeli tudással és szemmel látható zeneszeretettel nyűgözte le a vásárhelyi közönséget, így az sem meglepő, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel megduplázták a koncertet. A két fellépés között rövid interjút készítettünk a zenekar frontemberével, Bényei Tamással:

– Ennyi év után létezik már az a generáció, aki nem tudja, hogy miként is alakult a zenekar. Mi tehát a története?

– Magyarországon az én gyerekkoromban két dixieland zenekar volt. Mi pedig, akik annak idején zeneiskolába jártunk és hangszeren tanultunk, általában fúvós zenekarban indulókat is játszottunk. A dixieland hangzása pedig nagyon hasonlít ezekhez – picivel játékosabb persze –, így nagyon megszerettük ezt a műfajt, sőt már gyerekkorunkban rajongtuk ezért a hangzásért. Tulajdonképpen már akkor álmom volt, hogy ilyen zenekarom legyen, ilyen zenét játszhassak. Aztán egyszer a padláson megtaláltam egy működő gramofont, amelyen a régi magyar nótákat hallgattam. Ezeknek a dallama pedig igencsak hasonlít azokra a bizonyos dixieland dalokra. Ezt követően pedig, én is elkezdtem játszani ezeket a számokat. Tehát tulajdonképpen szinte csak véletlen, hogy gyerekkoromban örököltem, illetve megtaláltam ezt a gramofont. És innen indult az egész.

– Mindjárt harminc éve, hogy létrejött a zenekar. Mennyire változott ennyi idő alatt például a közönség, illetve a közönségigény erre a műfajra?

– Igen, most épp 28 éve, hogy megalakultunk, de azt azért el kell mondanom, hogy az első nyolc év alatt csak hobby-zenélésről beszélhetünk. Akkoriban csak kedvtelésből, nyaranként jártunk ki az utcákra zenélni. Tulajdonképpen csak a ’90-es évek közepe, vége óta létezünk a nagyközönség számára, akkor jöttünk elő ugyanis az első lemezünkkel. De azt gondolom, hogy ez egyfajta örökzöld műfaj, ezt mindig is fogják szeretni az emberek. Például a Facebook-ra körülbelül 2 éve jelentkeztünk fel, és ahogy figyelem azokat, akik lájkolják az oldalunkat, azt látom, hogy mindannyian huszonévesek, nagyon fiatalok.

– Tény, hogy kineveltetek magatoknak egy fiatal generációt is, akikkel megszerettettétek ezeket a dalokat. Mennyire volt tudatos ez?

– Tíz évvel ezelőtt még mi is kölyökképű fiatalok voltunk, és akkoriban amúgy is a saját generációnk, a szórakozni vágyó huszonévesek, egyetemisták jöttek a koncertjeinkre. És így természetes volt, hogy a klubokban például a mi zenéinkre buliztak akkoriban. De egyébként én már nem tudom követni ezt az egészet. Sokrétű közönség van a koncertjeinken mai napig. Most is volt például, ezen a fellépésen egy négy éves kislány, Ingrid, aki bejött hozzánk fellépés után rajongani. Úgyhogy ez csak alakul magától, azt hiszem.

– Mi a titka szerinted annak, hogy ilyen színes ennek a műfajnak a közönsége?

– Ez egy dallamközpontú zene. Intellektuálisan is többet ad, mint például a pop zene, mert ezeknek a daloknak a szerkezete valahonnan valahová jut, ezzel szemben a popzene repetitív, mindig ugyanaz zakatol-zakatol, majd egyszer csak elhalkulva zakatol. Ebben a műfajban viszont mindig történik valami, mindig megmozgatja az ember fantáziáját, érzékszerveit. Sőt, ami még lényegesebb, hogy csupa dallam ez a műfaj. És ez a titka. Mai napig, nagyon sok az olyan ember – az újszülöttől egészen a kilencven éves nézőig –, aki szereti a dallamot, így ezt a műfajt is szimpatizálja.

– Ez a mostani egy kifejezetten széken ülős koncert, de amúgy szoktak bulizni még az emberek ezekre a dalokra?

– Azt el kell mesélnem, hogy annak idején, Budapesten volt egy Alcatraz nevű étterem, aminek a közepén táncparkett volt, a díszlet az Alcatraz börtönt utánozta, a pincérek rabruhában szolgáltak fel, nagyon hangulatos hely volt. És tíz éven keresztül, minden szerdán itt zenéltünk. Csordultig tele volt a hely fiatalokkal, akik táncoltak, általában 50-60 fő mindig mozgott. Aztán sajnos jött a gazdasági válság, és egyszer csak megcsappant a közönség, a tulajdonos eladta ezt a vendéglőt, így szépen lassan áttértünk egy másik helyre. De amúgy ez tényleg bulis zene. Ez pedig onnan indul, hogy amikor eljutott hozzánk a fiatalabb generációk, akikről az imént beszéltem, akkor ők a házibulikban az ilyen-olyan Bikini és egyéb számok mellett már egy-két Hot Jazz Band dalt is meghallgattak és énekelgettek. Úgyhogy tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy megcsináltuk ennek a műfajnak a reneszánszát Magyarországon.

– Amúgy milyen szempontok szerint válogatjátok össze a dalokat egy-egy mostani koncertre? Ma több telefonos dalt is hallhattunk…

– Tulajdonképpen nyáron lesz két éves a legutóbb bemutatott lemezünk, arról szólaltattunk meg több telefonos dalt is. Erre a lemezre ugyanis most mindenki kíváncsi, hiszen ez az egyik legjobban sikerült albumunk. Hiába, ahogy haladunk az évekkel a zenekar is egyre jobb, ügyesebb lesz, nagyobb rutinja van, így a lemezek is egyre jobbak. Viszont minden idők legnagyobb albuma akkor is az A szívemben titokban, ahol a nagy slágerek szólalnak meg, ezért is játszuk általában azokat a dalokat is, amikről gondoljuk, hogy tetszenek a közönségnek.

– Apropó lemezek… Számíthatunk esetleg újra? Mit kell tudnunk a jövőbeli tervekről?

– A ’90-es években sokat jártunk nyugatabbra, aztán ahogy otthon is ismertebbek lettünk és több munka adódott, egyre kevesebbszer jutottunk ki. Most pedig próbálunk ismét nyitni egy kicsit, szeretnénk például egy angol nyelvű lemezt kiadni, illetve immár harmadik éve, hogy meghívnak Svédországba, egy több mint 5000 embert befogadó szving-tánctáborba, úgyhogy oda is elmegyünk. Sőt, ezért is akarunk most egy picit szving-táncosabb lemezt kiadni. Ugyanakkor idén tervezem, hogy kibővítjük a zenekart szaxofonokkal, zongorával, és egyebekkel, és így mint egy régi, nagy zenekar, nagyobb hangzással fogunk játszani. 

(Fotók: www.hotjazzband.hu)