Szombat, 2018. január 20.
FÁBIÁN, SEBESTYÉN napja
Menü

Köztér

Szombat, 2013. október 5. | Miska Brigi

Ha akarat van, nincsenek akadályok


Az országban egyedülállóan immár hetedik alkalommal szervezték meg Marosvásárhelyen a mozgássérültek Olympikus-kupáját. Az eseményre az október 4. és 11. között zajló Rejtett gyöngyszemek című fogyatékkal élőknek és által szervezett rendezvénysorozat keretében került sor. A rendezvény célja, hogy minél több mozgássérült bekapcsolódjon a sporttevékenységekbe.

Jancsó István a rendezvény egyik főszervezője elmondta a mai nap során 19.00 órától ParaDance tánccsoport szolgáltatja a szórakozást,de Bors Ádám is fellép. „Ezzel szeretnénk megmutatni, hogy kerekesszékben is lehet aktív tevékenységeket végezni, sőt táncolni is képesek a mozgássérültek, ha van egyszer akarata az embernek. A legfontosabb cél, hogy akarat legyen, mert ha akarat van, akkor akadályok nincsenek az életben.” –magyarázta mosolyogva Jancsó István.


Az Olympikus Sportklub és a HIFA Egyesület szervezésében sorra kerülő Kupán idén nyolc különböző sportágban 150 személy vett részt, illetve 75 versenyző az ország különböző megyéiből érkezett. Az idei rendezvényt a Szász Adalbert Sportiskola tornatermében tartották, ahol atlétikában, asztaliteniszben, szkanderezésben, tábléban, sakkban, kerekesszékkel való szlalomozásban és gyorsasági versenyben, illetve dartsban mérték össze tudásukat a bátor résztvevők.

 „A csoport most egy éves, az idén pedig egy egyedi számmal is növelik az előadás színvonalát, mely keretén belül egy egészséges férj és egy mozgáskorlátozott feleség káprázatatja el tánctudásával a nézőket. A tánc lebontja a határokat a kerekesszék és a járó lábak között.” – beszélt a rendezvény lényegéről Jancsó István, az Olympikus Sportklub elnöke.
Az esti előadás házigazdája Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója lesz, a megnyitón pedig Peti András alpolgármester is jelen lesz.”