Péntek, 2020. augusztus 14.
MARCELL napja
Menü

Köztér

Vasárnap, 2014. október 12. | Szerk.

Heti programajánló


Ezen a hétfőn megcáfoljuk a jól ismert mondást, mi szerint hétfőn a fű sem nő, hiszen már a hét első napján bőséges programkínálattal szolgálhatunk. 

Október 13-án, hétfőn a nap első eseményeként 14 órától a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán (Segesvári út 1C 114-es terem) érdeklődő oktatóknak és hallgatóknak Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, államfőjelölt az államról, közösségről, tabukról tart előadást A jövődhöz te kellesz! címmel.

Következő programként az Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849–1919 között című könyv bemutatóját ajánljuk figyelmükbe, melyre a Bernády Házban kerül sor délután 5 órától. A kötetet Pál-Antal Sándor és Gálfalvi Ágnes méltatja majd.  Ezt követően 18 órai kezdettel az V. Székelyföldi Napok rendezvénysorozatának egyik kiemelkedő eseményeként  az Orbán Balázs-díj átadásának ünnepségén vehetnek részt a Kultúrpalota nagytermében.

Ugyan ebben az időpontban a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében Kész Margit Némaságra ne ítélj című verseskötetét dr. Kopacz Imola pszichológus mutatja be. Meghívott előadók Csiszér Ágota és Farkas Bence. 

 „Az ember az, amiben hisz.” - írja Csehov.  Az Antosa című előadás pedig segít elgondolkodni ezen, hiszen két Csehov-rajongó nőt mutat be, akik  megpróbálnak hinni a végsőkig ebben a kedvenc írójuk által leírt hitvallásban, és eltökélt szándékuk lesz, hogy megvalósítsák azt a szép, értelmes életet, amiről álmodoznak.  Ha a történet részese szeretne lenni, akkor 19 órakor az Ariel Színházban a helye.

Ugyancsak ezen az estén és ebben az időpontban A Csík Zenekar és a Quimby lép fel a Rádió GaGa 15 éves szülinapi buliján. A hagyományossá vált őszi GaGa-koncertet ezúttal is a Sportcsarnokban tartják.

Szeretettel várnak mindenkit 21:00 órától a Jazz&Blues Clubba, egy történelmi eseményre, az Országos improvizációs fesztiválra. Egy kreatív és bátor összecsapás lesz, két tehetséges csapat között – „eMISIUNE: IMPROsibilă” Marosvásárhelyről és a Bukaresti „Improvizatorii”között! A műsor az Országos sport szinház bajnokság nyolcaddöntőjének része, ami egy országos premier, de már világszerte játszott.

Ezt a bizonyos hétfői napot pedig, amikor igen is ki nő a fű Marosvásárhelyen, a Jazzben szervzezett táncházzal zárhatják.

Kedden déli 12 órakor Rendhagyó Történelemórát tartanak a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében, ahol A magyar tánc története című összeállítást viszi színre a Maros Művészegyüttes és Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus. 

17 órától újabb könyvbemutatót ajánlhatunk az érdeklődők figyelmébe, ez alkalommal Pongrácz Antal Rögzített fogpótlások 2. című könyvét ismertetik a Bernády Házban. A könyvet bemutatja és méltatja Dr. Mártha Krisztina egyetemi előadótanár - MOGYE.

Értesítjük a szülőket, hogy a Gézengúz játszóház táncházba várja a gyerekeket. A játékos néptánc- és népdaltanulásra 18 órától óvodások (3-6 év), 19 órától kisiskolások (7-10 év) részvételére számítanak. Helyszín: a Dr. Bernády György Általános Iskola tornaterme. 

Az esti programok bűvös 7 óráján pedig a Maros Művészegyüttes előadótermében újra a közönség elé viszik az Imádság háború után című táncjátékot. A Kultúrpalotában pedig Kamarazene estre kerül sor, ahol Bartók Béla:  44 Hegedűduó és eredeti forrásaik című művét játsszák.

Szerdán folytatódnak az izgalmas programok, délelőtt 10 órai kezdettel ugyanis Digital Mixer Day lesz a Jazz&Blues Clubban, ahol  különböző gyártmányú digitális keverőpultotokal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A Kemény Zsigmond Társaság délután 6 órakor nyitja meg 2014-2015-ös évadát a Bernády Házban. Meghívottuk Bogdán Zsolt színművész lesz, akivel  tehetség és munka, átélés és rutin, repertoár és színház, rend és improvizáció, szöveghűség és áthallások, konfliktusok és egymásratalálás, vers és próza kapcsolatáról beszélgetnek. 

Ugyan ebben az időpontban a VÉDEM – Marosvásárhelyi Édeanyák Egyesületének októberi meghívottja Prof. dr. Szabó Béla nőgyógyász leszaki Hüvelyi szülés vs. császármetszés címmel tart előadást az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház nagytermében. Az előadáson szó lesz a szülésről, mint természetes folyamatról, illetve a császármetszés előnyeiről és hátrányairól. 

A Bekecs Néptáncegyüttes és az újonnan alakult András Lóránt Társulat közös szervezésében néptánc oktatásra kerül sor.  A 15 éven felüli érdeklődő és táncolni vágyó fiatalokat este 8 órára várják a társulat székházában. (Braila u.10 szám).

Csütörtökön a Cserepestanyától Semmelweisig című, dr. Bocskay István nyugalmazott fogorvosprofesszorral készített beszélgetőkönyv bemutatójára kerül sor 17 órától a Bernády Házban. A MentorKiadó gondozásában megjelent könyv szerzője Nagy Székely Ildikó. Ugyanebben az időpontban a Deus Providebit Tanulmányi Ház előcsarnokában kiállítás-megnyitón vehetnek részt. A Megújuló épített örökségünk, értékmentés a Kárpát-medencében címet viselő vándorkiállítás az 1999–2012 között a magyar kormány támogatásával a Kárpát-medencében felújított magyar vonatkozású építészeti örökséget mutatja be.

Ezt követően pedig a klasszikus zene kedvelői részt vehetnek egy Rendkívüli szimfonikus hangversenyen a Kultúrpalota nagytermében. Folytatásként pedig Mr. WHITE előadásában az 50-es 60-as évek Rock zenéje, eredeti Country zene és a 30-as évek Swing zenéje csendül fel a Jazzban este 9 órától.

Pénteken mindenkit szeretettel várnak a Marosvásárhely és a háború írásban és képben, 1914-1918. című kiállítás megnyitójára délután 18 órakor a Teleki Tékában.