Péntek, 2020. augusztus 14.
MARCELL napja
Menü

Köztér

Péntek, 2014. október 3. | Szerk.

Hétvégi programajánló


Ezt a hétvégét a színházi előadások uralják majd, de akad mellettük egyéb figyelemre méltó esemény is. Mindenki kedvére válogathat!
 
Október 3-án pénteken még ellátogathatnak a G. Caféban üzemelő kézműves vásárra, majd a színház kedvelők helyben is maradhatnak, ugyanis a Havi dráma felolvasó színházi projekt a Josef K. egyesület szervezésében 18 órától mutatja be Alina Nelega: Kamikaze című drámáját Gvril Cadariu rendezésében. Játszák: Bányai Kelemen Barna és Gecse Ramóna, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színművészei. 
 
 
Aki pedig már jegyet váltott, az megtekintheti az Ariel Stúdióban az ANTOSA című felnőttelőadás premierjét, melyen minden bizonnyal telt ház lesz, hiszen már a hét közepén  elfogytak a jegyek. A produkció a Yorick Stúdióval együttműködésben, a magyarországi emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A.P. Csehov művei alapján a szövegkönyvet írta és rendezte: Barabás Olga.  
 
A Jazz&Blues Club ezen az estén is rendkívüli programmal várja az odalátogatókat, ugyanis az Alexy & The Black Ravens együttes feldolgozásában a legjobb pop-rock számokat hallgathatja meg a közönség 21 órától kezdődően. 
 
Szombaton egy hétig tartó hármas ünnep kezdôdik Marosvásárhelyen. A polgármesteri hivatal szervezte Ôszi szimfóniák – a marosvásárhelyi kultúra napjai rendezvénysorozat keretében kerül sor a bor- és kézmûvesség, illetve a székely hagyományok ünnepére is. Az esemény részletes programját itt olvashatják.
 
Ugyan ezen a napon  Művészettörténeti konferenciát szerveznek a Marosvásárhely műemléki topográfiája program munkatársai  délelőtt 10 órától a Kultúrpalota kistermében. Az előadók a 2013 nyarán indult vásárhelyi műemléktopográfiai program keretei között zajló kutató- és terepmunka eredményeit szemlézik, de a Magyarország területén működő hasonló programok ismertetése is tág teret kap a rendezvényen. 
 
Fashion–Addiction–Mirage ezzel a címmel kerül sor újabb divatbemutatóra a Kultúrpalota kistermében 17 órai kezdettel, amelyen vegyes ruha- és kiegészítő kollekciókat mutatnak be. A belépés mindenki számára ingyenes.
 
 
Ugyancsak délután 5 órától Molter Károly: TANK című darabját ajánljuk a kedves olvasók figyelmébe, amely rendkívüli műsorratűzésben újra szerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház műsorán.  Az előadást a Magyar Dráma Napján felolvasó-színházi ősbemutatóként vitte színre a Tompa Miklós Társulat Gáspárik Attila rendezésében. Valamint 19 órától az Antosa című felnőttelőadást tekinthetik meg, melyet A.P. Csehov művei alapján Barabás Olga rendezett az Ariel Színházban.
 
A nap további részében pedig lehetőség van a táncra és a kikapcsolódásra, ugyanis  a Jazz&Blues Club 18 órától Argentin tangó – workshopra várja az érdeklődőket, 22 órától pedig újra EDM - Saturday Partyn szól majd az elektronikus tánc zene. Ugyan ebben az időpontban pedig Opening Party lesz a G. Caféban, ahol  Brody és Dr.Panda gondoskodik majd a jó hangulatról.
 
Vasárnap szintén a színházi élményeké lesz a főszerep, ugyanis délelőtt 11 órára a gyerekeket az Ariel Színházba várják, ahol megtekinthetik a Csipike című előadást. 19 órától pedig a nagyokat ugyan ezen a helyszínen az Antosa felnőttelőadás várja majd. Délután 5 órától a Nemzeti Színház underground termében bemutatásra kerül a Scott Johnston által rendezett Shoes címet viselő  román, magyar és angol nyelvű ifjúsági előadás. A Shoes  előadást Scott Johnston skót rendező a GUGA Jr. Ifjúsági Színjátszó Csoport tagjaival viszi színre.
 
 
Ezzel még mindig nem ért véget a nap, hiszen a  Maros Művészegyüttes előadótermében 19 órától újra színpadon lesz az Imádság háború után című táncjáték, valamint Sükösd Hunor: Esőcsepp című  zongora estjére is sor kerül a Jazz&Blues clubban.