Péntek, 2020. október 30.
ALFONZ napja
Menü

Köztér

Kedd, 2014. december 30. | Péter Árpád

Ilyen évet zárt a város


Elégedetlenség, kudarcélmény és egy csipetnyi siker. Ezekkel a szavakkal foglalható össze a legtalálóbban Marosvásárhely elmúlt egy éve. A város magyar lakosságának egy része panaszkodik, többsége pedig passzívan nézi, ahogy elhúznak mellettük a mindennapok apró-cseprőnek tűnő dolgai. A panaszkodás azonban alapjaiban talán rosszabb, mint a passzivitás.
 
Kiút az utcanevek útvesztőjéből
 
„A magyar közösség vezetői tették a dolgukat idén is. Objektív okokból nem minden halad abban az ütemben, amit elvártak tőlünk, de nem hiszem, hogy sikertelenségről vagy stagnálásról kellene beszélni” – fogalmazott a Közérdeknek Peti András. Marosvásárhely alpolgármestere eredménynek tekinti azt, hogy 25 év után sikerült visszamagyarosítani négy utca nevét, amelyek eddig csak románul szerepeltek. „A Dózsa György, a Kinizsi Pál a Mátyás király és Liszt Ferenc utcák után azEcaterina Varga utca magyarosítása következik” – fogalmazott, hozzátéve, idén Dr. Kozma Béláról, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum volt igazgatójáról neveztek el egy városközponti utcát. Az alpolgármester elismerte, hogy tizenhat tábla kihelyezése után megtorpant azutcanévtáblák kihelyezése, de állítása szerint a jövőben nagy hangsúlyt szeretnénk fektetni arra, hogy minél előbb, minden egyes utcára kikerüljenek a kétnyelvű táblák.
 
 
(Fotó: Csonka Helga)
 
A magyar utcanévtáblák mellett a marosvásárhelyi elégedetlenség másik fő forrása a Sütő András-szobor hiánya. „Jelen pillanatban még mindig ott tartunk, hogy nincs meg a pontos helye. A többség a Színház-téren látná szívesen, ami heves román ellenkezést vált ki, hisz egyetlen magyar vonatkozású szobor a város központjában” – magyarázza Peti András. Majd bizakodva hozzáteszi: „meggyőződésem, hogy jövőben fel fognak gyorsulni az események”.
Óriási eredmény viszont, hogy három éve tartó küzdelem után szeptember 15-én hivatalosan is megkezdte működését a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium, amely egyelőre a Bolyai Farkas Gimnáziumban működő négy katolikus osztályból áll. Az önkormányzat kétharmados többséggel fogadta el a határozatot, amelyet a helyi román pártok sokáig elleneztek. Az RMDSZ-nek a Demokrata Liberális Párttal (PDL) kötött politikai alku nyomán sikerült megszereznie a közgyűlésben a többségi támogatást.
 
Mi a pálya Vásárhely?
 
Az utcanévtábla-, illetve szoborügyek, ismerjük el, csupán a lelki komfortérzetünkön javít. Mindennapjainkban sokkal jobban érezzük azoknak a gazdasági intézkedéseknek a hatását, amelyek révén új munkahelyekkel, fejlesztésekkel büszkélkedhet a város. „A városnak sikerült kihasználnia az európai uniós pályázatokat, de a megvalósítások sajnos sokat késnek” – tudta meg lapunk Peti Andrástól. Marosvásárhely RMDSZ-es alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy egy éve indult el a deminimis – csekély összegű beruházást ösztönző – program, amelyre már két vállalkozópályázott sikeresen. Ezzel mintegy 60 új munkahelyet teremtettek a városban. 
Az alpolgármester beszámolója szerint idén több mint 45 millió lejt fordított az önkormányzat a rossz állapotban levő utcák felújítására, amelynek következtében jelentősen lecsökkent a kátyus utak száma a megyeközpontban. Fekete pont jár azonban a városnak amiatt, hogy továbbra is csak tervek szintjén léteznek belső elkerülő utak, ami valóságos pokollá teszi a reggeli és délutáni közlekedést.  „Egy vagy két Maros híd megépítésére, a segesvári út meghosszabbítására, és egy átfogó általános mobilitási tanulmányelkészítésére van szükség” – magyarázza Peti András. Az alpolgármester szerint azonban tanulmány nélkül is egyértelmű, hogy tömegközlekedés nélkül a város közlekedése megbénulhat nagyon hamar. „Elismerem, hogy ehhez egy korszerű, hatékony, megbízható tömegközlekedésre van szükség, ami az autóbuszpark felújításával kell kezdődjön” – mondta.
 
 
(Fotó: Rab Zoltán)
Új helyzetben a politikum
 
„A liberális és a demokrata liberális párt fúziója egy új politikai helyzetet teremtett, hisz gyakorlatilag egy párt vezeti a várost és a megyét is. Ez egy új helyzet, új megközelítést igényel, hisz egy jól összekovácsolt párt esetében ez azt jelenti, hogy mind a városban, mind a megyében mindent a saját elképzeléseik szerint valósítanak vagy nem valósítanak meg” – fogalmazott az alpolgármester. Azt mondja, ennek az együttműködésnek a (mellék)hatásai nem érződnek Marosvásárhelyen, és próbáljuk a célkitűzéseinket ugyanúgy érvényesíteni.
Nehéz év vár ránk, hiszen közelednek a helyhatósági választások, ha ez így marad, hogy megye és város egy kézben van, és jó lesz az együttműködés a két intézmény között, akkor nagyon nehéz lesz átütő eredményeket elérni , de ezen az úton amelyen elindultunk, prioritásainkat nem szem elől tévesztve jövőbe is lehet eredményeket elérni. (Az írás a Közérdek decemberi számában jelent meg)