Kedd, 2019. október 22.
ELŐD napja
Menü

Köztér

Kedd, 2012. július 31. | Farkas Katalin

Isten fele mutató iránytű


Október 13-án szentelik fel a remeteszegi közösség Szent Család Templomát. Az építkezés szent ügye közel egy évtizede tart, de a közösség reményei szerint idén befejeződnek a munkálatok és beköltözhetnek Isten házába. Szénégető Istvánnal, a közösség papjával beszélgettünk a templomépítés folyamatáról, a lelki építkezésről és a jövőbeni tervekről.

Mikor és hogyan született meg az igény arra, hogy a város Egyesülés negyedi, remeteszegi római katolikus közösségének is saját temploma legyen?

A remeteszegi plébánia (Hivatalos neve: Marosvásárhelyi VI.-os, Remete Szent Antal Plébánia) 1996-ban alakult. Már akkor megfogalmazódott egy közösségi igény, hogy a város többi plébániájához hasonlóan mi is felépítsük saját templomunkat. Az építkezés előkészületei messzire nyúlnak vissza, a 90-es évek végéig, amikor a Maros partján, a Szabadi út legelején telket vásárolt az egyházközösség. Elődöm, Ferencz István atya, kapcsolatot épített ki dél-tiroli testvérplébániával, a lüseni közösséggel (nyilván nem csak templomépítés céljából), a közösség az ő idejében kezdte el a templomépítés lelki és szervezési folyamatát.

Én 2002-ben kerültem erre a plébániára. Akkor léptem be ebbe a közösségbe, amikor legtöbbekben természetes volt, hogy templomot kell építeni.

De akkor még nem volt semmi?

Létezett a Kerektó utcai kápolna. Ott lehetett misézni, máig ez a liturgikus cselekmények színhelye, de egyben egyéb találkozásoknak is otthona. Igazából más lehetőség nem volt és nincs is, leszámítva a Vasile Goldis utcában levő tömbház lakást, ahol az iroda működik és én is lakom. Én 2002-től 2004-ig úgy kezdtem az itteni munkámat, hogy mindenkitől türelmet kértem. Nem akartam templomépítéssel kezdeni, őszintén. Csak miséztem, hitoktattam, próbáltam embereket, családokat megismerni, bevonni, végeztem a közösségi feladatokat, de konkrétan a templomépítéssel nem foglalkoztam. Utóbbi eseményei 2004-től gyorsultak be.

Szénégető István a remeteszegi római katolikus közösség papja

Tulajdonképpen miért kell a szó klasszikus értelmében vett templom egy közösségnek?

A dolgok, amelyekkel naponta kapcsolatban vagyunk, azok visszahatnak ránk. A hely, ahol élek, életem része. A közvetlen környezetem, a házam, otthonom befolyásolják, meghatározzák a lelkiállapotomat, hatnak a kapcsolataimra. Ha a házamban, otthonomban, a bőrömben jól érzem magam, akkor a társdalomban is sok mindent le tudok tenni az asztalra.

A templom a legszebb kifejeződési helye és szimbóluma a hitünknek, reményünknek és szeretetünknek. A templom nemcsak egy emberi közösség találkozási helye, hanem Isten jelenlétének is a helye. Hitünk szerint a templom főtervezője Isten, igazi tulajdonosa Isten. Ez Isten háza a mi házaink között. Van a dolognak tehát egy természetfeletti vonatkozása, ha úgy tetszik misztikus vonzata is. A templom az Isten háza és a mennyország kapuja is. Ma, amikor minden szédületes sebességgel változik, átalakul, megszűnik, aztán gyorsan más létesítmények, célok, elvek, stratégiák és trendek kelnek életre, a templom a változatlanság és állandóság szimbóluma. Az örök Istenre, örök hazára mutat. Biztos pont, ahol benső béke árad belénk, ha megnyitjuk létünket, önmagunk legmélyével, lényegében Istenre és egymásra találhatunk.  Itt ébred fel az ember, ezekben a mélységekben kezdődik az igazi élet. Ugyanakkor egy templom nagyszerű fórum arra is, hogy egy közösség egymásra találjon, megtanuljon összefogni és egymás segítségére sietni. Azt mondanám, ez a legnemesebb cél, a közösséggé épülés, mely minden emberi boldogság origója, forrása.

A templomépítés konkrét fizikai folyamatával együtt tehát egy lelki építkezés is elkezdődött?

Szerényen, buktatókkal, nehézségekkel, de határozottan mentünk előre. Már a munkálatok elkezdése előtt próbáltuk mi magunk felfogni, megérteni és egyre több testvérrel megértetni, hogy a templomépítés kiválasztottság. Isten kiválasztott az életre,  a jövőre. Indít, bíztat minket, mert akarja, hogy legyünk. Erdélyiként, marosvásárhelyi magyar közösségként. Akarja, hogy Övéi legyünk, akik hálát adnak, dicsérik szent nevét és eközben egymásba kapaszkodnak és alkotnak, építkeznek. A templom így nem egy külföldi közösségnek ide küldött ajándéka lesz, hanem egy közös munka gyümölcse. Azaz közösségi gondolkodás, célok egyeztetése, de vita, néha sajnos veszekedés… hát igen. Együtt kell átmenni ezeken a nagyon nehéz fázisokon. Akkor mi úgy fogalmaztunk, hogy ez a templomépítés identifikációjának szakasza, azonosulás azzal az üggyel, ami Isten ügye, de fokozatosan válik a mi ügyünkké is. Ez személyesen nekem is sok fejfájást okozott, sok mindenre kellett figyelni, jó döntéseket kellett meghozni. De Isten valahogy mindig kirendelte a szükségeset, mutatta a következő lépést, küldött embereket, akik képesek voltak elkötelezetten és felelősséggel tervezni, cselekedni… Valahogy így mentünk előre…

És hogyan indultak? Megfogalmazódott tehát az igény, hogy a remeteszegi plébániának is saját templomra van szüksége. Mi következetett ezután?

Először értelemszerűen telket kerestünk, akkor vásároltuk meg a Ionel Giurchi utca végében egy 70 áras telket. Nagyon örültünk, mert a negyed zajosabb, központibb részétől kívül esett és teljesen alkalmasnak ígérkezett templom építésére. A városban akkor komoly átalakulási folyamatok zajlottak, és a városrendészet értesített, hogy oda mégsem építhetünk templomot. Kénytelenek voltunk eladni azt a telket. De a Gondviselés hamarosan meglátogatott. Isten kivett valamit a kezünkből, hogy aztán sokkal többet adjon helyette. Ugyanis másfél év múlva, 2005 márciusában a Mustármag közösség közreműködésével egy kétszer akkora és sokkal alkalmasabb, sokkal családiasabb, minden értelemben egy sokkal kedvezőbb telket sikerült vásárolnunk a Földművesek útjának a közepe táján ugyanabból a pénzből.


A még üres telek

A kezdetekről még egy olyan beszélgetésre is emlékszem, amelyre meghívtam a közösség tagjait, hogy jöjjenek el merészet álmodni. Álmodjuk meg a templomunkat. Milyen legyen? Mekkora legyen? Milyen formája legyen? Mi legyen a neve? Ki legyen a védőszentje? Mit fejezzen ki maga az épület, milyen stílusa legyen?
Azt mondtuk, legyen a miénk! Nem kell nagynak lennie, ne legyen elméretezett. Legyen magyaros, épüljön ebben a városban magyar templom is! És legyen kedves, befogadó, hívogató, Istenhez csalogató az egész. Ezt követően vettük fel a kapcsolatot Esztány Győzővel, csíkszeredai tervezővel, aki négy gyermek édesapja, és Makovecz Imre tanítványa, aki az ő szellemiségében –több társával együtt– megtervezte templomunkat.


Ima az alapoknál

A szűk egyházközösségen kívül a város bekapcsolódott a templomépítésbe?

Néha a szűk egyházközségből is alig maradt ember, aki lelkesedjen… Sokszor fáradtunk bele, ez az igazság. Hiányoztak emberek és eszközök. De –ahogy lenni szokott– mindig voltak, akik a félig tele poharat látták… Öröm volt tapasztalni, hogy a templomépítés szent céllá vált, hogy emberek közeledtek. Jöttek és kezdtek bekapcsolódni a közösség életébe. Sosem nagy csapatban, de mindig egy-egy ember.

A médián keresztül számos alkalommal beszéltünk a templomépítésről – egy adott ponton a városból is több emberhez eljutott. Volt olyan pillanat, amikor más felekezetűek, más nemzetiségűek jöttek be az irodába, számunkra teljesen ismeretlenek adakoztak. Nagyon bátorító találkozások voltak ezek!

2010-ben a januári egyetemes imahéten a város összes templomában a perselyes adományokat templomunk építésére gyűjtötték. Ebből építettük a tetőszerkezetet. Tudni kell, hogy ez templomunk gyöngyszeme. Leglátványosabb szerkezete. Ennek szimbolikus ereje is van: ez az, ami közös. Ami felettünk van. Ez kapcsol össze mind embert, felekezetet, a jóságos Isten, aki a mennyekben van, de a jószándékú emberek szívében is lakik. Ezek a közös dolgok Isten fele irányítanak minket. Amikor bárki ide belép, ha fölfele néz, érezheti azt, hogy ez az övé is. És mi pont ezt akarjuk. Szándékos, hogy a templom előtt nincs kerítés, ezzel is a befogadást akarjuk kifejezni. Jöjjenek sokan. Jöjjetek, testvérek, ez Isten háza, ahol mindnyájunknak helye van, ha tiszteljük és szeretjük egymást.


Az épülő tetőszerkezet

A templom a Szent Család nevet viseli majd. Mi áll a névválasztás mögött?

A Szent Család név felvétele egy bátor és ugyanakkor kissé szokatlan tett is részünkről. Hiszen ez a plébánia már kapott egy védőszentet 2006-ban, a plébánia születésekor. Akit Isten arra rendelt, hogy ezt a közösséget patronálja, támogassa. Ő pedig Remete Szent Antal. Most, hogy intézményesen és hivatalosan is a Szent Család Templom és Közösségi Ház nevet vesszük majd fel, Remete Szent Antal jelenlétét nem radírozzuk ki, őt nem felejtjük el. Hiszem, hogy sok ügyünkben segítségünkre volt. Hogy imádkozott, imádkozik, közbenjár értünk… Hálátlanság lenne vele szemben. Kérni fogjuk, hogy remeteként legyen példakép számunkra, a magány és önként vállalt vagy kényszerű egyedüllét idején álljon mellettünk. Az új templomban pedig évről évre megüljük az ő ünnepét is.

Összekapcsolódik, mivel azt látjuk, hogy a mai embernek egyszerre van szüksége magányra, remeteségre, de közösségre, szolidaritásra, családra is. Ez pedig a szent családra irányítja figyelmünket. Van nekünk két nagyszerű példánk: a Názáreti Szentcsalád: Jézus, Mária, József. És van a magyar szent család: Szent István király, (felesége) Boldog Gizella, (és fia) Szent Imre herceg. A jelenben csak úgy lehet építkezni, ha ismerjük a múltunkat és a múltunkban vannak ilyen hatalmas erőforrásaink, mint a Názáreti Szentcsalád, vagy Szent István királyunk családja, de hozzá tehetném: az Árpádházi szenteké...  

Mikor lesz a szentelés és mit is jelent az tulajdonképpen?

A felszentelési ünnep október 13-án, szombaton lesz. A felszentelés azt jelenti, hogy valamit kiragadunk a profán használatból, és egy hivatalos szertatás keretében „visszaadjuk” Istennek. A szentelés által Isten tulajdonába helyezzük ezt az életteret, pontosabban belátjuk, elfogadjuk, hisszük, hogy Ő lakik közöttünk. A templomot Isten házaként tiszteljük, melyben ennek méltó lélekkel lépünk. Hogy aztán Isten minél több kegyelmet tudjon szétosztani közöttünk, szentségekben, szentmisében, találkozásokban, együttlétekben, kiscsoportjainkban megtapasztaljuk köztünk való jelenlétét és cselekvését.  

Hogyan készülnek a szentelésre?

Kettős vonalon készülünk: lelki és szervezési szinten.

A közösségnek először lelkileg kell méltóvá válnia arra, hogy birtokba vegyen egy új templomot. Augusztus 19-től úgynevezett nagy-kilencedet kezdünk. Vagyis ezt a kilenc, szentelés előtti hetet kifejezetten kegyelmi, szent időként szeretnénk megélni. Olyan ez, mint egy nagy lelkigyakorlat. Vasárnapról vasárnapra a mostani miséző helyen megtartott szentmisék után kis lapokat osztunk, melyek segítenek abban, hogy otthon egyénileg vagy családosan is, elmélyítsünk egy-egy témát. Ez főleg az Atya, a Fiú és a Szentlélekkel való kapcsolatunkat szeretné megújítani, úgy, hogy ébresztgetjük a vágyat a Szentháromsággal való találkozás után új templomunkban is… Meghívunk mindenkit ebben a kilencedben a megbocsátás, kiengesztelődés gyakorlására, hisz rendezett kapcsolatokkal válunk méltóvá új templomunkhoz. Meghívunk mindenkit a böjtre is. Tervezünk missziót, olyan családlátogatást, ahol a híveink körében minden ajtón kopogunk, és meghívjuk őket az Isten házába, ami az övék is, ahol nekik is helyük van. Ezen kívül lesz egy biciklis zarándoklat, főleg fiatalok részére, melyben körül járjuk és megismerjük városunk templomait, védőszentjeit, közösségeit. Ezzel az is a célunk, hogy ne csak a mi közösségünkben, hanem a többi plébánián és a város közösségében is tudatosítsuk, hogy felépült új templomunk az egész város öröme, ékszere.


A jelen

És a fizikai készülés?

Szervezés szintjén is készülünk a szentelésre, az ünnepre. Rengeteg támogatónk van. Az építés 5 éve alatt egyházi és állami támogatók, civil szervezetek, különböző intézmények, külföldi egyházi szervezetek, tehát egy csomó ember segített nekünk, akiknek most személyesen vagy más módon, de meg szeretnénk köszönni a segítségét, támogatását. Szeretnénk egy igazi szép ünnepet, amelynek legfontosabb mozzanata a szentelési mise lesz.

Vannak-e konkrét tervek a szentelés utánra?

Az újat mindig meg kell becsülni, a teret élettel kell megtölteni. A templom akkor lesz élővé, ha benne az emberek otthon érzik magukat, imádkoznak, élni és szeretni tanulnak. A szentelést követően ezért nem fejeznénk be a megkezdett missziót. Szeretnénk egyebek mellett közösségünk férfitagjait jobban bevonni a szentmise liturgiájába. Nehéz, de próbálkozunk. Ősztől ezért liturgikus csoport indulna, ahol a szentmisét fogjuk tanulni. Szeretnénk, ha minden vasárnap a plébániához tartozó, a liturgikus csoportba felkészült fiúk, férfiak ministrálnának. Ha gyarapíthatnánk a templomban felolvasók sorát… Vágyunk arra is, hogy a templom egyes részeiről vasárnapi misék keretében szóljunk, hogy megismerjük, megszeressük templomunkat, annak misztériumát és jelentését. Szeretnénk hálaadó szentségimádásokat, dicsőítéseket benne tartani. Terveznénk olyan egyéb lelki jellegű eseményeket létre hívogatni, amelyekre minél gyakrabban meghívhatjuk a többi felekezet lelkészeit, híveit is. Emellett olyan kulturális, esetleg zenei rendezvényeket is szeretnénk szervezni, amelyek nem teszik koncertteremmé a templomot, de a liturgia kiegészítőjévé válva feltöltik emberi erőforrásainkat. Egyszóval szeretnénk kifejezni hálánkat Istennek, hogy letekintett ránk, nekünk adta ezt a templomot. És szeretnénk másokat is bevonzani, hogy megérezzék, mennyire jó az Isten, és hogy a szeretet és annak művei jövőt teremtenek számunkra.