Csütörtök, 2020. július 9.
LUKRÉCIA napja
Menü

Köztér

Szerda, 2014. november 26. | Szakács Géza

Jövő, fehérben, odaát....és talán itthon is


Kiábrándító és felháborító az a vélemény, amit egy Marosvásárhelyen tanuló ötödéves orvostanhallgató fogalmazott meg a Népújság újságírójának a kérdésére, az elmúlt hétvégén megszervezett, Karrier fehérben című – egészségügyi végzettségűeknek, illetve egyetemistáknak külföldi munkát kínáló – állásbörzén.
 
Idézet a cikkből:
 
„Vera, egy ötödéves orvostanhallgató viszont ránk is fordított időt. Elmondta, hogy Angliában vagy Németországban szeretne elhelyezkedni, ugyanis mindkét nyelvet ismeri, és leginkább a bőrgyógyászat, illetve a pszichiátria érdekli.
– Miért szeretnék külföldön dolgozni? Természetesen anyagi okokból is, de elsősorban azért, mert nem akarok az itteni egészségügyi rendszer részévé válni. Ha sikerül munkát találnom külföldön, végleg kint maradnék – jelentette ki határozottan a leendő orvosnő.”
 
 
 
Kedves Vera és Társai – azonos vagy hasonló elveket valló erdélyi magyar orvostanhallgatók! 
Ha Önök azért járnak  a nagymúltú és rangos marosvásárhelyi Orvosi és Gyógszerészeti Egyetemre, mert az itt megszerzett szakmai tudással és korszerű tudományos ismeretekkel felvértezve, biztos orvosi állásokhoz juthatnak külföldön és választásukat mindenekelőtt anyagi okok vezérlik/fűtik, valamint az, hogy nem akarnak az itteni egészségügyi rendszer részévé válni, akkor engedtessék meg, hogy kijelentsem, hogy Önök súlyos mentalitásbeli és erkölcsi válságban szenvednek, aminek hallatán erős fenntartásaim  vannak azzal kapcsolatosan, hogy Önök képviselnék az erdélyi magyar csúcsértelmiség ígéretes utánpótlását. Azt az ifjú nemzedéket, amelybe hosszú éveken keresztül érdemes volt időt, energiát, pénzt, munkát, tudást és sok egyéni, családi, oktatói, közösségi áldozatot, valamint hitet, reményt és bizalmat befektetni. 
Sajnos, kor és -kórjelenségről van szó. Nem akar (nak) a hazai egészségügyi rendszer részévé válni. Akkor miért tanul(nak) itthon, miért végzi(k) magyar nyelven azt az  orvosi egyetemet, amelynek megalapításáért és fenntartásáért hosszú évtizedeken keresztül ádáz küzdelem folyt és folyik napjainkban is. Miért nem ment(ek) külföldre – leendő munkaadó és busás anyagi haszonnal kecsegtető országokba – tanulni? Miért felel meg a romániai magyar oktatási rendszer és miért nem felel meg az az egészségügyi rendszer, amelynek szolgálatára kiképezték és amelyben tanulmányaik befejeztével dolgozniuk kellene? 
 
 
(Fotók: sxc.hu)
 
Miért nem gondolkoznak azon, hogy tudásukkal és munkájukkal, fiatalos lendületükkel és lelkesedésükkel hogyan változtassanak, újítsanak, korszerűsítsék és tevékenységükkel minőségileg magasabb szintre emeljék a hazai egészségügyi rendszert? Hiszen itthon is adottak a lehetőségek a reformok kigondolására, megismertetésére és bevezetésére.  Önök lehetnének egyetemi oktatók, tanszékvezetők, kórház és klinika igazgatók, vagy akár egészségügyi intézmények alapítói és tulajdonosai is. Sőt szakpolitikusok, tanácsadók, államtitkárok és még miniszterek is. Volt rá példa többször is 1989 decembere után.(Melegen ajánlom, hogy olvassák el a román kormány egykori első – Marosvásárhelyen végzett –, magyar egészségügyi miniszterének, dr. Bárányi Ferencnek az „Égbenyúló kockakövek” című könyvét). 
 
 
Azért nem ment(ek) el külföldre tanulni, mert  szüleik és rokonaik nem tudták volna  megfizetni a külföldi orvosképzés óriási tandíjait és költségeit. Tehát anyagi okok késztették elsősorban itthoni felsőfokú képzésben való részvételre. Ráadásul, a hazai állami egyetemi orvosképzés még mindig ingyenes. Nem kell tandíjat fizetni és itthon összehasonlíthatatlanul alacsonyabbak a havi fenntartási költségek is, mint külföldön. De ami, úgymond tandíjmentes vagy ingyen jár Önöknek, az nem ingyenes a szüleiknek, nagyszüleiknek, segítőiknek. És közvetett módon nem ingyenes nekünk sem, aktív munkavállalóknak és adózó,járulékfizető román állampolgároknak sem. Mégpedig a hazai szolidaritási elv és költségvetési gyakorlat – adórendszeralapján. Sokan dolgozunk és havonta keményen adózunk azért, hogy Önök ingyen tanulhassanak a romániai oktatási rendszerben. Érthetőbben:  az aktívan dolgozó lakosságra és cégtulajdonosokra/vállalkozókra kiszabott, központilag megállapított,  kötelező adó, járulék és illetékbefizetésekből építik fel és tartják fenn az államháztartást. Erre alapozzák az állami költségvetés bevételi oldalát. Ebből tudják fedezni az állami kiadásokat. Vagyis ebből tudják fenntartani, finanszírozni – pénzügyi forrásokkal ellátni – az állami oktatási rendszert, az egészségügyi intézményrendszert, a társadalombiztosítást, a nyugdíjrendszert, a szociális ellátást, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Én sem akarok – a havi fizetésemre és éves jövedelmemre kiszabott adóimból és járulékaimból –közvetett módon,olyan oktatási rendszert fenntartani, olyan fiatalok ingyenes oktatásához hozzájárulni, akik egyetemi diplomájuk megszerzése után,  a haszonelvűség alapján, külföldön keresik és remélik anyagi-szakmai boldogulásukat. Akik csak kapni akarnak és semmit sem akarnak visszaszolgáltatni. Akik csak nyerni- minél hamarabb meggazdagodni akarnak és semmit sem óhajtanak itthon befektetni. Akik úgy gondolják, hogy itt nekük minden ingyen jár, mert ők tanulnak. De dolgozni, adózni már nem itthon akarnak. Felfogásuk szerint nekük mindenhez joguk van. De nincs semmi kötelességük az országgal, a szülőfölddel, a hazai társadalommal, a polgártársakkal szemben. Sem választott hivatásukkal szemben. Azokkal szemben sem, akik dolgoznak, adóznak és abban reménykednek, hogy nyugdíjas éveikben még lesznek magyar orvosok, akiknek anyanyelvükön dadoghatják el panaszaikat, fájdalmaikat. Természetesen nem ingyen. Mert akkor is alacsonyak lesznek az orvosi bérek, alulfinanszírozott lesz a hazai egészségügyi rendszer, eszköz és forráshiánnyal fog továbbra is küszködni az állami ellátó hálózat. Ha ilyen felfogású és szemléletű fiatalokat képeznek, nevelnek, mint Ön(ök), akkor biztosan nem  lesz gyökeres változás.
Persze mindenki gondolhatja úgy, hogy joga van bármit tenni, bárhol dolgozni, mert szabad világban, nyitott társadalomban élünk. Szabad a munkavállalás bárhol Európában, sőt távolabb is. Az egyik alapvető Európai Uniós szabadságjog pedig a munkaerő szabad áramlása. Elvileg ezt nem szabad korlátozni. De a tömeges bevándorlási hullám miatt ezen is változtatni fognak a jogok és elvek kidolgozói.
Bár nem tetszik és sok tekintetben nem értünk egyet a hazai szolidaritási elv alapján történő adó és járulékbefizetésekkel, ezek elosztási kritériumaival és elveivel, mégis a  becsületesen dolgozó és tisztességesen adózó állampolgárok közül senki  nem vonja ki magát a hazai adórendszer szabályai alól. Azon viszont érdemes elgondolkozni az egyetemek vezetőinek és a  kormány tagjainak is, hogy olyan felvételi és diplomaszerzési gyakorlatot lenne érdemes bevezetni, hogy  a fiatalok ingyenes képzése érdekében  befizetett összegek, az állami oktatási rendszer fenntartása és korszerű fejlesztése érdekében eszközölt befektetések,  a diplomás fiatalok munkája által a hazai gazdaságban és társadalomban képezzenek hozzáadott értéket, itthon térüljenek meg mindannyiunk javára. Persze a tanuláshoz való jog korlátozása nélkül, de indulásból világos jogszabályok és egyetemi szenátusi határozatok alapján.
 
 
Hogy a leendő orvospalánták – különösen a magyar nyelven tanuló fiatalok – világosan tudják, hogy nem csupán jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak. Aki erre nem hajlandó, az nyugodtan menjen külföldre tanulni és maradjon is ott. Lehetőséget kellene teremteni – akár felvételi interjúk alapján-azoknak az esetleg szerényebb képességű, de elhivatott és öntudatos fiataloknak is, akik bátran vállalják az itthonmaradás kockázatát és kihívását. Akik nem a külföldi szakmai érvényesülésért és meggazdagodásért választják az orvosi pályát, hanem a közösség szolgálatáért, a segítségnyújtás és gyógyítás öröméért. Még az eredeti demokrácia és szabad verseny korában és országában is.
A hazai önálló magyar nyelvű orvosképzésért folytatott kitartó küzdelemben, nem ártana időnként egy-egy fakultatív közgazdasági előadást is tartani az orvosjelölteknek. 
Hogy tisztuljanak a fejek és nézetek, változzanak a szemléletek. Amíg nem lesz túl késő....
 
(A szerző közgazdász)