Péntek, 2020. október 30.
ALFONZ napja
Menü

Köztér

Szombat, 2013. március 9. | Szabó Ádám

Könnyed szombat, komoly vasárnap


Második hetéhez érkezett az idei British Documentary. Ezúttal is szombat és vasárnap este várja az érdeklődőket a Művész mozi, két merőben eltérő dokumentumfilmmel.

Remekül példázza az eheti két soron következő film a dokumentumfilm sokszínűségét. Két, egymástól ennyire különböző filmet szinte elképzelni sem lehet. A szombati, The Joy of Stats c. film elsőre úgy tűnik, hogy a tudományos ismeretterjesztő „fajtába” tartozik, hiszen a statisztikákról szól. Hamar kiderül azonban, hogy messze áll a film a szürkeségtől, az adatok hideg felsorolásától, hanem egy nagyon is szépen felépített, csaknem filiozofikus hangulatú mozgókép.

A műsort vezető és a nézőt kalauzoló Hans Rosling professzor előadása mindenképpen az egyik legfontosabb központi eleme a filmnek, hiszen ő egy „mindenki kedvenc tanára” típus, aki bármilyen anyagot elő tud adni úgy, hogy az érdekes legyen. Tényszerű adatokkal szórakoztat, ami a számok, táblázatok, statisztikák világában nem egy könnyű dolog. Remek közvetítő a tudósok és a laikusok között, egy-egy statisztikus, csillagász által elmondott mondatot, ami kínaiul hangzik az illető tudós minden igyekezete ellenére képes lefordítani nekünk úgy, hogy megértsük, miért is találják ezt a laborokban dolgozók olyan érdekesnek.

A film képileg is remekül támasztja alá a kalauzunk által képviselt humoros-komoly hangulatot, minden megjelenő szereplőről kapunk egy kis ízelítőt, de teljesen irreleváns adatot a képernyőre (pl. 1 százalék esélye van, hogy kirabolják San Fransiscóban) és egy ilyen mondattal is ér véget a film. Nem veszi halálosan komolyan magát a film a benne elhangzó nagy témák ellenére sem, és ez jót tesz, könnyed szórakozást tud nyújtani a nézőnek, igazi szombat esti kikapcsolódás.

Vasárnap este teljesen más hangulat vár. A My Brother the Islamist (kb. A bátyám, az iszlámista) egy halálosan komoly és személyes film. Egy angol fiatal, Rob Leech pár hónappal a film elkészülte előtt szembesült azzal, hogy a mostohabátyja, akivel felnőtt egy angliai kisvárosban, felvette az iszlám vallást, azon belül is a legextrémebb vonulathoz csatlakozott. A családját elhagyta, senkivel nem találkozott egy éve, testvére is csak egy újságcikkben találkozott a nevével. Ezután döntött úgy, hogy felkeresi, és a film segítségével próbálja feldolgozni, hogy az az ember akivel felnőtt és alig egy évvel idősebb, mint ő, hogyan kívánhatja a Dzsihádot, szeretné azt, hogy minden nő fátyolban járjon és, ha házasságtörést követ el, akkor megkövezzék, és egyáltalán az egész nyugati világot, ahol felnőttek, olyan mélységesen elítélje és utálja.

A kulcsszó itt a személyes, hiszen annyira az, hogy a film nagyrészét a filmkészítő is filmezi, néhol csípőből lövi az interjúkat, és ez egy szokatlanul intim hangulatot kölcsönöz a filmnek. Ő természetesen a narrátor is, és kifejezetten megkapó az emberség, a nem-tökéletesség és a (dokfilmben ritkán jó, de itt igen) szubjektivitás, amivel sokszor nem tud túllépni azon, hogy itt a testvéréről van szó, és a maga szempontját sosem vetkőzi le, érezni lehet azt, hogy itt ennek az embernek bizonyos dolgok másképp csapódnak le, másképp fájnak, mint nekünk, kívülálló nézőnek. A film a közelségével távolít el.

Nagyon különböző filmek hétvégéje ez, de a mérce még mindig magas. A könnyedebb, szórakoztatóbb és személyes, komoly filmek kedvelői is találkozhatnak egy-egy kiemelkedő színvonalú alkotással. Szóval ezen a hétvégén is irány a mozi!