Kedd, 2019. október 22.
ELŐD napja
Menü

Köztér

Szombat, 2013. március 16. | Máthé Kincső

Luna Amară a Jazzben


A kolozsvári Luna Amară zenekart már jól ismerhetik a marosvásárhelyi zenerajongók, hiszen nem egyszer láthattuk őket a Félsziget színpadain, sőt három évvel ezelőtt a Jazz&Blues clubban is volt már fellépésük. Csütörtök este pedig újra ellátogattak a marosvásárhelyi szórakozóhelyre, s bár a tervezett 21 óra helyet kicsit késve vette kezdetét a koncert, ennek ellenére is pillanatok alatt magasra szárnyalt a hangulat. S bár javarészt új dalokat hallhatott a lelkes közönség – hiszen legújabb Pietre în alb című albumát népszerűsítette a csapat – azért az élmény és a hangulat a megszokott keserű-holdas maradt.

Természetesen kicsit sem meglepő az, hogy ilyen könnyen és gördülékenyen képes volt ráhangolódni a közönség a Luna Amară dallamaira. Az 1999-ben alakult zenekar ugyanis jellegzetes, sajátos stílusával már évek óta belopta magát a hazai rock kedvelők szívébe. Az egyik legkomplexebb és legellentmondásosabb romániai zenekarnak tartott csapat ugyanis valóban képes volt újat alkotni az addigi zenepalettán. Egyediségüket leginkább az fémjelzi, ahogyan képesek voltak tökéletes arányokkal és jól kigondoltan beépíteni például a trombitát az alternatív rock műfajába. Hangzásviláguk ezzel valóban újat, s azóta is szerethetőt eredményezett.

De nemcsak a műfaj újításáról vált híressé a kolozsvári zenekar. A nem egyszer politikai vonatkozású dalaik miatt, többször is cenzúrázták őket, ennek ellenére mégis az összes jelentős fesztiválon megfordultak már, sőt 2010-ben Ozzy Osbourne elő-zenekaraként is felléptek Bukarestben. A Luna Amară ugyanakkor nemcsak népszerűségre, de sajátos rajongói táborra is szert tett a több mint 10 éves pályafutása alatt. Saját szavaikkal éve, olyan közönséget akartak kialakítani maguknak, amely nem csak érteni akarja a világot, de intenzíven részt is akar vállalni belőle.

Ezt a szándékot pedig nem csak dalszövegekben megfogalmazott gondolatok, de a koncerteken részvevők véleménye is folyamatosan alá tudja támasztani. A csütörtök esti fellépés sokak szerint régen várt, ugyanakkor újra csak hihetetlen élmény volt. „Annak ellenére, hogy szerintem kicsit kevesen voltunk, igazán nagyon jó volt a buli. A fiúk most is rendesen kitettek magukért. Ráadásul tényleg nagyon tetszett az új videoklipjük is.” – mondta el a vasarhely.ro-nak az egyik bulizó fiatal.

Lévén, hogy lemezbemutató koncertet tartottak, a rövid köszöntés után, kolozsvári banda legújabb videoklipjének levetítésével vette kezdetét a fellépés. Mint kiderült, a Pietre în alb című dal klipjében a csapat egyik tagjának édesapja, az aradi színház egyik színművésze jelenik meg. Saját elmondásuk szerint, keresve sem találhattak volna jobb partnert és megtisztelőbb társat a melankolikus dal megfilmesítéséhez. A klip levetítése után az újdonságok mellett a már jól ismert slágerek is felhangzottak. Mondanunk sem kell, innen kezdve pedig nem volt megállás.  Egy igazán élvezetes és szórakoztató koncert részvevői lehettünk.