Péntek, 2020. október 30.
ALFONZ napja
Menü

Köztér

Szombat, 2013. június 15. | Szabó Ádám

Magya-ragya-rabb szavak


Nehéz dolog nem szuperlatívuszokban beszélni az I. Erdélyi Slam Poetry bajnokság G. Caféban rendezett marosvásárhelyi szakaszáról. Előrebocsátom, hogy sajnos az eddigi három szakaszon nem volt szerencsém részt venni (Kolozsváron törték Márkusék a pezsgőt a slam hajóján, majd következett Sespsiszentgyörgy és Nagyvárad), de ha ennél magasabb volt máshol a színvonal, akkor az már csalás. Így vagy úgy, teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy nem egészen egy év leforgása alatt megalakult, de legalábbis látható és megkerülhetetlen lett az erdélyi slam élet, amire a koronát feltette a Gében lezajlott negyedik etap.

Előrebocsátom azt is, hogy teljesen külső, objektív médikus szemmel nem tudtam nézni a tegnapi estet, hiszen a 12 versenyző között e sorok írója is felbukkant, ezért aztán az estet a versenyzés (és a saját) szemüvegemen keresztül láttam, de azt hiszem, hogy a gyomorideges három (plusz) percet leszámítva ugyanazt láttam, amit mindenki, mert a szövegek hullámzása és ritmusa magával tud ragadni, és két órán keresztül minden egyebet el tud feledtetni az emberrel, a slamdrukk elmúlása után pedig minden fellépő a közönséggel együtt ujjongó hallgatóvá avanzsált.

Meg aztán, mi a slam lényege, ha nem a szubjektivitás? Gondolom mára nagyon sokan tisztába kerültek a slam szabályaival, hiszen az elmúlt időszakban csak az nem találkozott ezzel a jelenséggel, aki nem akart. Azoknak, akik mégsincsenek tisztában az egésszel, gyorsan felsorolom őket. Saját szöveggel kell jönni, lehetőleg kettővel, amit elő kell adni, a lehető legjobb tudás szerint. A zsűri (amelybe általában a meghívott díszvendégeken kívül a közönség soraiból is deputálnak két-három embert) egytől tízig pontozza a felolvasottelőadott szövegeket, az öt legtöbb pontszámot elérő versenyző pedig továbbmegy a döntőbe. Ebből az ötből kerül ki aztán a legjobb három (speciális esetben, ahogy tegnap is, akár négy díjazott is lehetséges). A közönség feladata pedig a zsűri dolgát megkönnyíteni minél hangosabb véleménynyílvánítással.

Tizenketten neveztek a vásárhelyi szakaszra, a sorrendet pedig kalapból húzták a műsorvezetők (B. Szabó Zsolt és Hugee energikus fellépésének döntő része volt a hangulat felfokozásában), az estet pedig rögtön egy József Attila-díjas, sokat élt, sokat írt alkotó kezdte, Horváth Péter magyarországi drámaíró (és sok minden egyéb), akivel már találkozhatott a vásárhelyi közönség a Gében a pár hónapja rendezett Látó-est keretében is. Amúgy a művészeti egyetemen oktat drámaírást, és tanítványai bíztatására jelentkezett a versenybe egy Lucifer bukásáról szoló hosszú költeménnyel, amivel rögtön nagyon magasra tette a lécet minden tekintetben. A közönség és a zsűri hangosan díjazta a produkciót, bár akkor még senki sem sejtette, hogy mennyi tízest fognak még kiosztani az est hátralévő részében.

Ezután sorra léptek fel a jobbnál-jobb, vagy legalábbis őszinte szövegekkel érkező versenyzők, az est szokszínűsége pedig egyre csak nőtt. Az All-Star fellépők sorát erősítette a vásárhelyiek által már (nagyon remélem jól ismert) Szabó Róbert Csaba is, aki állítása szerint már régen nem írt verset. Rozsda nem, önreflexív humor viszont nagyon is jellemezte az előadott alkotást. Robi ötödik helyen tovább is jutott volna, de ő elegánsan visszalépett, talán hogy helyet és esélyt biztosítson a fiatalabb, még nem bizonyított versenyzőnek.

Helyére érkezett is egy fiatal, aki talán a legmeglepőbb produkcióval rukkolt elő: ékes németséggel ropogta el a két slam-szövegét. A szokatlan nyelvválasztást leszámítva meglepő volt az is, hogy bár csak a közönség egy része értette a szavak jó részét, valahogy mégis mindenki értette a lényeget. A kemény ritmus, a hatalmas energia és remek hangsúlyozás, amivel (papír nélkül!) rázúdította a közönségre a mássalhangzók tömkelegét, nagyot dobott a produkción.

Két fiatal, tehetséges költőpalánta, Benedek Szabolcs és Gábos Dezső is kipróbálta magát a slamszínpadon, mindketten óriási sikerrel: megosztott második hellyel és órási tappsal honorálta a közönség a fejenként két produkciót. Minden más estén valalmelyikük hazatért volna az aranyszínű slamtrófeával, most azonban jött Bartha Lóri. A csíkszeredai srác, aki rendezőszakos hallgatóként a vásárhelyi művészeti egyetem padjait koptatja, remek fellépéssel és remek szövegekkel érkezett. Győztes szövege, keserédes lokálpatriotuzmusával egyszemélyben (egyszövegben) testesítette meg mindazt, ami a magyar slam poetry mozgalmom belül is jellemzi és egyedivé teszi az erdélyi ágat, ahogy a versének refrénje is mondta (és zengte vele az egész Gé): „Itt szaba-daba-dabb a ritmus, itt magya-ragya-rabb a vers” (remélem jól idéztem, de ha nem is teljesen pontos, a lényeg, azt hiszem, átjön).

Nem fogok minden versenyzőt, minden szöveget elemezni itt (17 versenyslam, a meghívottak, díszvendégek személyes és vagány szövegei – szóval volt rendesen), de mindenkinek ajánlom, hogy amennyiben alkalma lesz még, jusson el minél több hasonló eseményre, mert a slam másik lényege pontosan a szóbeliség és az ott-levés. Lehetne írni róla hosszú sorokat, bekezdéseket, de sosem tudná érdemben visszaadni egy ilyen est valódiságát, energiáját, lüktetését, élményét. Sőt, nemcsak hallgatóként, de résztvevőként is csak pozítív élményekkel gazdagodik az, aki beleveti magát a sodrásba. Akkezdetphia Saiid pedig szépen koronázta meg az estét felemelő Ezek csak szavak c. szövegével, hiszen tényleg „csak” szavak hangzottak el, és mégis...

Várhatjuk tehát nagyon a félszigeti nagydöntőt, és drukkolhatunk mindenkinek, aki részt vesz majd ott (a tegnapi szakaszból például négyen: Bartha Lóri, Benedek Szabi, Gábos Dezső és Mc Slowmotion), gratulálhatunk mindenkinek, aki részt vett. És köszönhetjük a szervezőknek, a Látónak, a Gének, a Slam Poetry Erdélynek a tegnapi estét, sokáig nem lesz ez felejtős. Szaba-daba-dabb lett ezután kicsit a ritmus, és magya-ragya-rabb a szó.

Lassan elkezdhetjük a szlemmet is helyes magyar szóként elfogadni.