Szerda, 2019. június 26.
JÁNOS, PÁL napja
Menü

Köztér

Hétfő, 2011. október 10. | Lokodi Imre

Markó hétfői, keddjei


 

Markó Béla 222 szonettet tartalmazó Visszabontás című kötetét mutatta be hétvégén Marosvásárhelyen a Kós Károly Akadémia Alapítvány. A Bernády Házban tartott könyvbemutatón a politikus-költővel Kovács András Ferenc és Láng Zsolt, a  Látó fõőszerkesztője, illetve szerkesztője beszélgetett, elégedetten nyugtázva: megtört a költő hosszas hallgatása, és rövid idő alatt három új verseskönyve is megjelent, a Visszabontás előtt a  Tulajdonképpen minden  és az  Út a hegyek közt, melyekben Markó Béla utóbbi két esztendeje szinte naplószerű folyamatossággal jelenik meg a szonettek és haikuk formájában.


Ha úgy számoltunk, hogy a nyilvános beszélgetéséből vegytiszta szépirodalom jön ki, akkor picit melléfogtunk.

Mert nem. Láng Zsolt és Kovács András Ferenc vezettek már nemegyszer irodalmi beszélgetéseket a Látó Szépirodalmi Színpadán, értik a dolgukat, semmi kétség – a sajtóban erre mondják, kérdezni tudnak ám. Megkaptam a választ arra, amivel korábban bajom volt: érdemes-e a költészetbe mindinkább visszatérő Markót úgy faggatni, hogy közben ne omoljon be a part, vagyis lehet-e Markó politikusi pályafutását figyelmen kívül hagyva, kizárólag a befutott költői pályaívről kérdezni? Azt gondolom, lehet, csakhogy az adódó, alapvetően kívánkozó miértekre megint az elmúlt húsz politikai esztendőre vagyunk kénytelenek tekinteni, így aztán elkerülhetetlenül kell beszélni alkotói, versírási folyamatot megszakító tényezőkről.
Eleve így jöttek le a Kötelesből az előadók, a Színművészeti Egyetem mesteriző hallgatói: Bende Sándor, Marosszéki Tamás és Puskás László, remekül egymás mellé tett szövegekkel, egyikük zsebében (kezében) szál rádiós mikrofonnal, a híradástechnika megszokott, viszont a művészi érzékeltetés alkalomra fantasztikusan hatásos és utalásos eszközével (politikai beszéd), legalábbis én ezt szűrtem le, és, mondom, prima szövegmondással, előadóművészi képességgel mindenekelőtt. Na persze ilyen még volt, emlékszünk, a színisek korábban rendszeresen eljártak pódiumokra némi tapshonoráriumot begyűjteni, ott voltak egyéni, egész estét betöltő versműsorral az Apollóban, hogy most csak Salat Lehel, vagy Kőrösi Csaba versműsoraira emlékezzem, bár rég volt mind, az igaz. Az est megerősítette: a költők, prózaírók, színészek alkalmi (és repertoárszerű) közös fellépése továbbra is keresett, na jó, mondjam úgy: rétegfüggő cikk.
A szóban forgó réteg pedig ott volt a Bernádyban, ahol Gáspárik Attila színművész az alaphangokból kiindulva magabiztosan ráprovokált a költőre, érdeklődését teljesen ártatlan kérdésnek álcázva, sőt kérdését menet közben pontosan, naptárszerűen megspékelve, hogy a költő mindig hétfőn írná a verseit? Itt már természetesen a Markó-versek alá írt időpontok lettek érdekesek, nem vitás, ennyi elég is beszélgetést indítani.

A modern esztétikákban (magán)életet és művet összekapcsolni nem általános, viszont élethelyzet(ek) nem választható(k) el a mű(vek)től.

Lásd: Radnóti Miklós: Hetedik echloga. Jaj, hogy van versírónap? Itt ­visszatérve Markó versírási naptárjához a költő azt mondta: van benne hétfő, van benne kedd is, talán nagypéntek is, ha jól értettük.  Csakugyan, ismerte el Markó, van nagyon sok vasárnapi vers is, de valamennyi letisztázva hétfőn.  És vannak a versek között markáns hétköznapok, persze.
És akkor megint a mikrofon, Láng kérdez: Amikor a költő ír, maga elé képzel olvasókat, esetleg maga elé képzel tömegeket? Markó: „Bennem is van ellentmondás, ami a kétféle megszólalást illeti.” Versírás esetén van virtuális versolvasó, versreváró ember, politikai szövegeknél van virtuális közösség, konkrét arcok nélkül.


Kovács András Ferenc: mi jön csuklóból, vagyis könnyedén: kötött forma, szonett, szabad vers?  Markó: a kötött formának kockázata van, vagyis akkor kell egy időre abbahagyni, amikor egyre jobban megy.  A haiku Markónak azért kedves, mert fejben is meg lehet írni azokat. No és válaszolva Lángnak: ami a hétköznapokra nem jellemző, az a poézis, vers mikrofonja. No és hol áll a szabad vers? Markó azt mondta, közel a retorikához, képes bemutatni a meggyőzés, az érvelés művészetét.
Jó a vetésforgó, a szó újra a Lángé, hogy ír-e Markó más nyelveken, tán olasz nyelven verset?  És aki nem tudná, annak most elmondjuk a históriát: a költő apai ősei Itáliából jöttek a háromszéki Olasztelekre (!) anno, Nagy Lajos király korában telepedtek meg Erdélyben távoli felmenői, de a költő nem végez eredetvizsgálatot, és az sem kísértette meg, hogy esetleg más nyelveken is írjon.
Bejött a jónépnek hát a közvetlen Markó, most a politikusnál valahogy sokkal közvetlenebb költő. Aki még többet, a közvetlennél is közvetlenebb költőt akar, az Markó Béla könyveiben keresgéljen.