Csütörtök, 2019. június 20.
RAFAEL napja
Menü

Köztér

Vasárnap, 2012. augusztus 12. | Nagy J. Attila

Marosvásárhelyi olimpikonok: a vízilabdások


Marosvásárhelyen ha a sportszeretok a vízilabdát hozzák szóba, szinte biztosan a Kemény Dénes által vezetett magyar csapatról beszélnek, mely 2000 és 2008 között háromszor lett olimpiai aranyérmes, ezzel pedig az összesítésben elért a kilenc aranyéremmel még néhány évtizedig biztosan a magyar vízilabda lesz az olimpiai örökranglista élén ebben a sportágban.

A jelenlegi vagy közelmúltbéli magyar válogatottak, mint Benedek Tibor, Biros Peti, Kis Gergo, Kósz Zoltán, Molnár Papesz, Varga Tamás, de akár az ötszörös olimpiai érmesként rekorder Gyarmati Dezso neve ismerosebben cseng, mint a Simon Ferié, a Nagy „Poczó” Gáboré, a Bordi Jánosé, a dr. Kelemen Attiláé vagy éppenséggel a Daróczi „Buli” Lászlóé. Pedig ezek a személyek, a mai realitáshoz viszonyítva elképzelhetetlen módon, olimpiát megjárt (akár többet is) marosvásárhelyi vízilabdázók.
Egy olyan sportág képviseloi, mely tipikusan magyar sikersport, melynek óriási történelme van Marosvásárhelyen, jelene mintegy húsz éve szinte semmi, és talán néhány fanatikus embernek köszönhetoen lesz jövendoje.

1923 az az év amikor eloször „pólózni” kezdenek városunkban, akkor épül meg ugyanis Románia elso szabályos medencéje. Ez nem más, mint az egykori turbina melletti Vointa-strand, mely lassan két évtizede a pusztulás és az enyészet helye. Ennyit a mindenkori városvezetésnek a tömegsporttal való törodésérol, a meglévo sportlétesítmények karbantartásáról.

Az egykori sikerek színhelye 2012 augusztusában.
A gazdátlanul maradt sportlétesítmények leépülésének mintapéldánya.

Ebben a medencében kezdenek el az egyszerre két sportágat, úszást és vízilabdát, is uzo játékosok megmérkozni, az elején több-kevesebb szervezetséggel, foleg páros meccseken vagy regionális tornákon, hisz akkoriban Bukarestet leszámítva a vízilabda szinte kizárólag Erdélyre szorítkozott: Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár, no meg természetesen Vásárhely.

1933 az elso szervezett esemény évadja, ekkor kerül megrendezésre Bukarestben a Románia Kupa, amit stílszeruen meg is nyer Marosvásárhelyi Sportegyesület (MSE), a döntoben 4-0-ra diadalmaskodva a temesváriak ellen. Erre a teljesítményre dupláznak rá három év múlva, mikor szintén a temesvári ILSA-t legyozve, immár 6-4 arányban, újra ok lesznek a legjobbak. A csapatnak tagjai ekkor a már említett Daróczi László és Kelemen Attila is, velük még a késobbiekben találkozunk.

1952, Helsinki jelenti a román vízilabdasport bemutatkozását az olimpián. Csak hogy tudatában legyünk, hogy már akkor mekkora volt a különbség a román és a magyar vízilabda között, megjegyzendo, hogy Magyarország ekkor kétszeres arany-, és kétszeres ezüstérmes, itt pedig begyujti harmadik elsoségét is. A kezdeti nehézségek kiütköznek a csapaton, hisz mindkét mérkozést elveszítve (4-8 Németországgal, 3-6 az USA-val) a húszfos mezonyben a 16. helyen végeznek. A csapatnak tagjai ekkor Kelemen Attila (1 gól Németország ellen), Simon Ferenc (2 gól ugyanazon a mérkozésen) és Deák Gyula is, mindannyian vásárhelyi pólósok.

Hármójuk közül csak Simon az aki nem éri be egy olimpiával, Melbourne-i és római szereplésével Pongrácz Antal párbajtorözo mellet o az egyedüli marosvásárhelyi olimpikon, aki kivívta, hogy háromszor is részt vegyen az ötkarikás játékokon.

Kapujelenet a román-amerikai vízilabda mérkozésrol (1952, Helsinki)

1956, az ausztrál játékok egy több szempontból is érdekes olimpiát jelentenek. A román vízilabda válogatott ismét jelen van, ismét három vásárhelyi játékossal, a már említett Simon Feri mellett Nagy Gábor és Bordi János a vízben, az aktív játékot alig abbahagyó Daróczi László pedig mint szövetségi kapitány. Az eredmények finom vegyesek, a csoportban két szoros vereség (3-4 Szovjetunióval, 2-3 Jugoszláviával) és egy gyozelem (4-2 a házigazdákkal) a mérleg, majd a 7.-10. helyért vívott harcban 2-5 Nagy Britanniával és 15-1 Szingapúrral, mely a végso elszámolásnál a 8. helyet eredményezi.

Ennek az olimpiának az egyik pikantériáját az aktuálpolitikai helyzet biztosította, hisz lebonyolítására alig pár héttel a budapesti, 1956 október-novemberi események után került sor, úgy, hogy a sportolók már két hónappal a játékok megkezdése elott Ausztráliában akkomodálódtak, így ezen események lefolyását csak a rádióközvetítéseken keresztül tudták követni. A magyar válogatott miután (a változatosság kedvéért) ismét olimpia aranyérmes lett, az elodöntoben épp Szovjetuniót fektetve két vállra 4-0 arányban, a szó szoros értelmében kettészakadt. A Budapestrol érkezo hírek a csapat egy részét (Gyarmati Dezso, Bolvári Antal, Zádor Ervin) arra késztették hogy Ausztráliában maradjanak, majd utána Bolvári kivételével az USA-ban próbáljanak szerencsét. Hozzájuk csatlakozott a két vásárhelyi, Nagy „Poczó” Gábor és Bordi János, valamint a szintén román válogatott aradi Hoszpodár Zoltán és a nagyváradi Deutsch József is.

Mindkét vásárhelyi olimpikonunk szép karriert futott be a tengerentúli világban, hisz amellett, hogy aktív játékukkal hozzájárultak a vízilabda amerikai népszerusítéséhez, Bordi János éveken keresztül mint sebész foorvos tevékenykedett Kaliforniában, Nagy Gábor pedig mint filmes szakember, rendezo és producer, olyan kiválóságokkal dolgozott együtt, mint az Oscar-dijas Burt Lancaster.

1960 és a római olimpia ismét ott találja Simon Ferencet a medencében, illetve Daróczi „Buli”-t a parton szövetségi kapitányként, mint a román válogatott addigi legjobb eredményének (5 hely) meghatározó alakjait. Ezt a teljesítményt a következo olimpián az immár visszavonul Simon nélkül felálló, de szintén Daróczi által edzett román válogatott megismétli, sot 1976-ban a 4. hely megszerzésével felül is múlja. Azóta a tendencia egyre csökkeno, már szinte sikerszámba megy a csapat részvétele is a játékokon, hisz a moszkvai (1980) 9. hely, az atlantai (1996) 11. és a londoni (2012) 10. hely egyelore nem egy olyan prognózist vetít elénk, mely szerint olimpiai érmes lesz a hazai válogatott egyhamar. Elso lépésként elegendo lenne, ha a 16 éves olimpiai részvételi ciklust megszakítani.

Visszatérve 1960-ra a csoport meccseket könnyedén veszi a válogatott, a késobbi aranyérmes Olaszországtól 3-4 arányban alulmarad, de a pionírnak számító japánokat és Egyesült Arab Köztársaságot simán legyozi. A középdöntoben már nem születik babér a mieink számára, 3-2-re kikapnak a végso elszámolásnál második Szovjetuniótól, valamit 3-3-at játszanak Németországgal. A pontszerzo helyekért vívott csatában viszont helyre áll a román válogatott játéka, mely Hollandia 5-4-es és az Egyesült Államok 6-4-es legyozésével bebiztosítja az 5. helyet.

 Az 1960-as római olimpián részt vevo román csapat (Simon Ferenc jobbról a harmadik)

Ez az olimpia jelenti az akkor 33 éves Simon Ferenc válogatott karrierjének a végét, levezetésként még néhány évet lehúz a Maros SK csapatában, majd a leül ennek a csapatnak a kispadjára, hogy onnan irányítson tovább. Az eredmények közepesen jók, hisz közel huszonöt éven keresztül a Maros SK csapata a középmezonyben tanyázik, az 5. és 12. hely között ingázva, mindaddig, míg a nyolcvanas évek elején végleg lehúzza a rolót.

Amint láttuk a múlt az kötelezne, ha lenne jelen. Ez a jelen, azonban két, alig pár éve alakult magánklubot jelent, melynek egyelore gyerek és kisifjúsági csapatai vannak, hisz az építkezést alulról kell kezdeni, lévén, hogy 20 év kimaradás a sportéletben nagy ido.
Még jó néhány évnek el kell telnie, és temérdek feltételnek kell teljesülnie, hogy ebbol a lelkes gárdából kialakuljon egy elso ligás felnott csapat. Arról meg álmodni sem merek, hogy ez a csapat majd valamikor a Simon Ferencrol vagy Daróczi Lászlóról elnevezett, mindenféle nemzetközi standardnak megfelelo, fedett uszodában fog játszani hétrol-hétre, tagjai közül meg újra kikerül legalább egy vásárhelyi vízilabdás olimpikon.

Az elmúlt két hét során a vasarhely.ro megpróbálta feleleveníteni azon helyi olimpikonok eredményeit, kik egykoron dicsoséget és megbecsülést vívtak ki nem csak a maguk és az ország számára, hanem Marosvásárhely számára is. A lista nem csak Pongrácz Antalt, Simon Lászlót, Feri Attilát, Simon Ferencet, Daróczi Lászlót és a többi vízilabdást tartalmazza, hanem még számos sportszemélyiség megérdemli, hogy róla is megemlékezo írás szülessen.

Itt és most ennyire volt lehetoség. De az elobbiekhez hasonlóan a tornász Kádár Antal, az öttusázó Kovács Albert, a kétszeres olimpikon diszkoszveto Nagy József, a kézilabdacsapattal negyedik Sóos Rozália, a kardozó Nyilka Sándor, az 1984-ben ezüstérmet szerzo, vranceai születésu, de városunkban aktiváló Radu Gelu súlyemelo, a magasugró Dósa Csaba, Ambrus Lajos és Balló Ferenc birkózók, a középtávfutó Kovács Ella, vagy éppen a külföldre szakadt hazánkfiai, mint a Németországnak ping-pongozó Nemes Olga vagy a kék-sárga svéd zászló alatt vívó Vánky Péter, Tóth Páll József úszóedzo és még nagyon sokan mások megérdemlik, hogy a túlságosan is a jelenre koncentráló utókor néha megemlékezzen róluk.