Hétfő, 2017. szeptember 25.
EUFROZINA, KENDE napja
Menü

Köztér

Szerda, 2016. november 16. | Szerk.

Marosvásárhelyi iskolaügy - Egy román lap szerint az RMDSZ etnikai mentelmi jogot követel


Etnikai mentelmi jogot követel magának a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), és ennek érdekben felelőtlen módon radikalizálja az erdélyi magyarságot - írta kedden a Hotnews.ro román hírportál a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett szombati tüntetéseket és a meghurcolt székelyföldi önkormányzati vezetők melletti közösségi szolidaritást kommentálva.

A korrupcióellenes hadjárat mellett következetesen kiálló jobboldali portál publicistája, Dan Tăpălagă úgy véli, az RMDSZ „túljátszotta a román elnyomókról és etnikai áldozatokról szóló jelenetét”, amelyet szerinte mindig eljátszik, amikor „az övéi” ellen kezd vizsgálódni a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Állítása alátámasztásául arra hivatkozik, hogy Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke - akivel a portál szintén kedden közölt interjút -  nem tudott vagy nem akart megnevezni egyetlen olyan eset sem, amikor a DNA jogosan indított eljárást az RMDSZ valamely politikusa ellen.

Tăpălagă szerint ebből a szempontból az erdélyi magyar politikusok tökéletesen „romanizálódtak”, vagyis semmiben sem különböznek román társaiktól, amikor az igazságügyi szervek lejáratásáról van szó. Az RMDSZ vezetői azonban ezzel a hozzáállással nemcsak az igazságszolgáltatás hitelét ássák alá, hanem etnikai feszültséget is szítanak - véli a cikkíró, aki szerint ez felelőtlen és túl kockázatos módja a választók mozgósításának. 

A szerző belátja: a „magyar paranoia” nem jöhetett volna létre a „román paranoia” nélkül.

„Nem tartottuk be az ígéreteinket, bíróságokon hurcoltuk meg őket a zászlóikért, amelyek így még erősebb jelképekké váltak, a román prefektusok önkénesen büntették a polgármestereiket, vagyis röviden, valóban diszkrimináltuk őket csak azért, mert magyarok, akiket eleve azzal gyanúsítunk, hogy el akarják lopni Erdély egy részét” - fogalmaz Tăpălagă. Azt viszont már provokációként, polgári engedetlenségre való felszólításként értékeli, hogy Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a DNA által vizsgált székelyföldi elöljárókat tüntetett ki, és azt állította, hogy „a korrupcióellenes harc ürügyén a magyarság megfélemlítése zajlik”.

A magyar politikusoknak igazuk lehet abban, hogy az - Erdély és a Román Királyság egyesülését kikiáltó - 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat vállalásai nem teljesültek, abban viszont nem, hogy román állampolgárokként etnikai alapon akarják kivonni magukat az igazságszolgáltatás alól - vonja le a következtetést a Hotnews publicistája. (mti)