Vasárnap, 2019. augusztus 25.
LAJOS, PATRÍCIA napja
Menü

Köztér

Csütörtök, 2014. február 27. | F. I.

Még lélegeztetik Maros megyében az USL-t


Egyelőre nem bomlik fel a Maros Megyei Tanácsban a PSD és PNL koalíciója. A Nemzeti Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt Maros megyei vezetői egy nappal a kormányválság után tartott közös sajtótájékoztatójukon azt nyilatkozták, érvényben marad a három évvel ezelőtt kötött megállapodás. „Azt hiszem, helyi szinten folytatni tudjuk a jó és hatékony együttműködést” – nyilatkozta Ciprian Dobre, a Maros megyei PNL elnöke. Hangsúlyozta: a megyei tanács vezetésében továbbra is számít a PSD-re. „Elképzelhetőnek tartom a PSD-vel való együttműködést. Azt hiszem, senki nem akarja a kezében levő madarat elengedni csak azért, mert a kerítésen meglátott egy másikat” – jelentette ki Maros Megye Tanácsnak elnöke.  

Vasile Gliga, a PSD Maros megyei szervezetének az elnöke a maga részéről kijelentett: reméli, hogy megtalálják  közös pontokat és jól együtt tud működni a két párt.

„Utolsó percig reménykedtem abban, hogy a PSD és a PNL vezetői meg tudnak egyezni, sajnálattal vettem tudomásul azt, hogy felbomlott az USL. Megyei szinten, hacsak nem kapunk felsőbb utasítást, remélem nem jutunk a nagypolitika sorsára, nem kell veszekedéssel töltenünk az időnket. Megyünk előre azon az úton, amelyen 2012-ben elindultunk. A megye vezetője liberális politikus, négy évre választották meg, a választópolgárok 37 százaléka magyar – ezek szerint kell cselekednünk.  A legokosabb dolog, amit most tehetünk, az meglátásom szerint a vezetők közötti őszinte és nyílt párbeszéd” – hangsúlyozta Vasile Gliga. A Szociáldemokrata Párt Maros megyei szervezetének az elnöke ugyanakkor bejelentette, csütörtökön Maros megyében is megalakul az USD, amelyet a PSD, az UNPR és a PC alkot.

Maros Megye Tanácsában az RMDSZ-nek 13, a PSD-nek 9, a PNL-nek 3, Dan Diaconescu Néppártjának 2, a PC-nek pedig 1 tanácsosa van.

A marosvásárhelyi önkormányzatban sem hoz változást az USL szakadása. A 23 helyi képviselő közül 10 az RMDSZ, 6 a PDL, 3 a PSD, 3 a PNL és a 1 az UNPR színeiben került a helyi tanácsba. Az USL szakadásával az RMDSZ érdekes helyzetbe került Marosvásárhelyen, ugyanis mind a PDL-vel, mind az USD-vel, mind pedig a PNL-vel többséget alkothat. A nemzeti liberálisokkal igaz kissé törékeny lenne a többség, de a 13 önkormányzati tag voksa sok mindenre elég lenne. A PDL-vel 16, az USD-vel 14 mandátuma lenne a szövetségnek, amellyel akár a jelenlegi PNL-s alpolgármestert is leválthatnák. Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének az elnöke a vasarhely.ro-nak kijelentette: egyelőre nem készülnek radikális váltásra. „Bármi is történjen, a magyar közösség érdekeit tartjuk elsőrendűnek és meghatározónak, tehát ennek fényében kötünk vagy nem kötünk politikai egyezséget” – fogalmazott Brassai.

Ionela Ciotlăuș a PNL marosvásárhelyi szervezetének a vezetője a vasarhely.ro-nak kijelentette: a PNL-nek erkölcsi kötelessége, hogy ne hagyja cserben a választópolgárokat, USL-n belül vagy kívül küzdenie kell azért, amit a 2012-es választások alkalmával a zászlajára tűzött, egy erős Romániáért. Hangsúlyozta, a PNL kormányból való kiléápéséről  Bukarestben, a párt felső vezetésében döntöttek, helyi szinteken viszont igyekeznek megtartani a jó viszonyt. Felvetéünkre, ogy veszélyben érzi-e a polgármesteri széket, Ionela Ciotlăuș kijelentette: őt törvényes keretek között választották Marosvásárhely alpolgármesterének, és bár a jogszabály lehetővé teszi a leváltását, az csak akkor lenne indokolt, ha hibázott volna. „Leváltásomra nincs semmiféle indoka sem az RMDSZ-nek, sem a PDL-nek, sem az USD-nek” – fogalmazott a vasarhely.ro-nak az alpolgármester, aki hangsúlyozta bár a bukaresti politikum válaszút előtt van, ez önkormányzati szinten nem szabad érződjön.