Péntek, 2019. december 13.
LUCA, OTÍLIA napja
Menü

Köztér

Szerda, 2015. május 20. | Bögözi Attila

Mint, aki halkan belelépett


„Ha érdekli Önt, hogy mi történik a városunk fáival, zöldövezeteivel, és ha szeretné, hogy beleszólása legyen az egészséges környezet fenntartásába, ha nem mindegy Önnek, hogy milyen a levegő minősége városunkban, meghívjuk Önt május 19-én, kedden 17 órától a Köpeczi-Teleki házba (Forradalom utca 1 szám) a zöldövezet kezelése és a város fáinak helyzetével kapcsolatos témában tartott kerekasztal megbeszélésre.”
Ha az ember egy ilyen szövegű meghívót kap, nem kell föltétlenül „zöldnek” lennie ahhoz, hogy kihagyhatatlannak tartson egy ilyen fórumot, melyen reményei szerint egy sor olyan kérdésre kap-kaphat választ, amelyek – immár hosszú idő óta – rontják-rombolják környezetének minőségét.
 
A kevesebb most is több lett volna
 
A kezdeményező és egyben házigazda Rhododendron Természet és Környezetvédelmi Egyesület meghívójában azt is beígérte, hogy „megpróbálunk elfogatható megoldást keresni a Vársétány zöldövezetének-fáinak megőrzésére is.” Tekintettel arra, hogy a kerekasztalt a Rhododendron már korábban meghirdette, a Vársétány történései aktuális eseményként, az utolsó pillanatban kerültek be a témalajstromba, de mint az várható volt, fölényesen uralták a többórásra nyúlott rendezvény hozzászólásait. 
Ami amúgy rendjén is volna, ha a téma kellőképpen elő lett volna késztve, de abból indulva ki, hogy a végén több megválaszolatlan kérdéssel távoztunk a kerekasztal rendezvényről, mint amennyivel oda érkeztünk, talán a kevesebb ezúttal is, több lett volna. Hiszen Marosvásárhelyen a fakivágások körül sem a téma, sem a közvita nem új. Ha bárki az internetes keresőbe beírja azt, hogy „Nyilvános vita a fakivágásról Marosvásárhelyen” a Google nagyjából 15.400 találatot ad ki, ami nemcsak a téma iránti nagyszámú érdeklődést jelzi, hanem azt is, hogy az utóbbi, legalább két évtizedben amolyan állóvízzé alakult a fakivágások ügye, melyről a közbeszédben meg a médiában egyre több szó esik, a valóságban azonban nem történik szinte semmi. Illetve, ami a hatóságok részéről mégis történik, az borítékolható, hogy csak olaj a tűzre, mintha valaki-valakik, fittyet hányva minden törvényes szabályozásra, a fakivágások ürügyén, következetesen tüzelnék a közvéleményt. 
 
Nem véletlen, hogy a civileknek egyre erősebb a gyanúja, hogy a Florea-féle városvezetés, ahelyett, hogy szakszerű, következetes tervek mentén, a törvények betartásával végezné a zöldövezetek karbantartását, a famészárlásokat amolyan gumicsontként használja, amivel időről-időre beeteti a közvéleményt, s ennek a kommunikációs háborúnak az a lényege, hogy a lakosság azt a következtetést vonja le, hogy a polgármester akarja a fejlődést, egyes zöldek meg környezetvédők (nata bene: főként magyarok!) azonban akadályozzák azt. 
Hogy mindez nem pusztán csak spekuláció, igazolni látszik ezt az is, hogy Florea a jövő évi helyhatósági választásokon való újbóli indulását – amit minap jelentett be – ezúttal is azzal a kommunikációs trükkel vezette fel, hogy előtte hónapokon keresztül azt lebegtette, hogy 2016-ban már nem indul újra a polgármesteri székért, de a nép krokodilkönnyekben áztatott unszolásának engedve, meghajlik a plebiscitum előtt, és ötödször is ringbe száll.
 
 
(Fotó: Barabás Csongor)
 
Nem puszta zöld durcáskodás
 
És ezt csak azért emlegetem fel, mert a kerekasztal megbeszélésen, akinek füle volt hozzá, sokkal több olyan fontos információhoz jutott hozzá, melyek ugyan semmiféleképpen nem kapcsolódtak a meghirdetett témához, de a köz szempontjából nagyon is fontosak. Mint például az is, amit Soós Zoltán tanácsos abszolút premierként osztott meg a jelenlevőkkel, nevezetesen, hogy a Maroson keresztül, a Kárpátok sétány Május 1 strand felőli részén tervezett – szintén nagy közfelháborodást kiváltott – közúti híd egyelőre mégsem épül meg, mert a tanács, a környezetvédelmi engedély ellenére, mégsem járul hozzá az építészeti terv elkészítéséhez. És arra a felvetésre is kaptunk egy félhivatalos fejbólintást („tudjuk, persze, hogy tudjuk mi is”), hogy az egész hídügy mögött, első perctől a Maros túlsó partját érintő kőkemény telekspekuláció húzódott meg, amit egyébként portálunk már többször szóvá tett, ám ez idáig úgy tűnt, az illetékesek ezt mégsem akarják tudomásul venni.
 
De térjünk vissza a várost érintő zöld ügyekhez, illetve a fakivágások, egészen pontosan a Vársétányt érintő, száz éves, japánakác legutóbbi mészárláshoz, mert – ha az eredeti szándék szerint – „elfogadható megoldás” a kerekasztalon nem született, mert jellegénél fogva nem ez az a fórum, ahol ilyen megoldásoknak születniük kell, viszont annál tanulságosabb az, amire a történet kapcsán fény derült.
Mindenekelőtt pedig az, ahogyan a szakbizottság, a Favágó és zöldövezet engedélyezési bizottság végzi – pontosabban nem végzi – a dolgát. Már az is érthetetlen, hogy egy ilyen bizottságban a tanácsosok és nem a szakemberek vannak többségben (korábban a civileket egyszerűen kiebrudalták a bizottságból, és Szakács László ökológus valamint Szilágyi Zoltán kertészmérnök személyében csak 2013-tól kerülhettek oda vissza), viszont hajmeresztő, hogy miként manipulálják egyesek a bizottság munkáját. 
 
Tehát: a bizottság asztalára került 273 négyzetméter élő sövény kivágása a Tudor negyed Fortuna kereszteződés alatti részén, pontosabban az adott útszakaszon a parkolási gondok enyhítésére meg az ellehetetlenített gyalogos közlekedés javítására, a járdának egy méterrel történő szélesítése, s e munkálat kapcsán az élő sövény átrendezése. Ezt a munkálatot a szakabizottságban tevékenykedő tanácsosok jóváhagyták (RMDSZ-esek is) – annak ellenére, hogy a civilek, tiltakozásul a hivatal zöldövezeti hozzáállásához, már január óta azt írják minden kezdeményezésre, hogy nem értenek egyet semmiféle munkálattal. És ez nem puszta zöld durcáskodás, hiszen a konkrét ügyben is egy dolog került a bizottság elé, és egészen más dolog történik a valóságban, ami azért lehetséges, mert a bizottság nem az egész tervről szavaz, hanem csak egy közönséges listáról, aminek alapján nem könnyű eldönteni, hogy mi is fog történni ténylegesen. Most is csupán az állt az előterjesztésben, hogy „járda szélestés és élő sövény újratelepítés”, a helyszínen pedig – mire a környezetvédők felébredtek – az egész terület újraszabása volt már folyamatban. 
 
 
(Fotó: Barabás Csongor)
 
Lapáton a civil szimpatizáns
 
A történet pedig ott ér össze a Vársétányi fakivágással, hogy erre az élő sövényrendezéses előterjesztésre került rá utolsó minutumban, csupán kézzel írva, a bulevárdi fakivágás is, amiről Szakács László, elmondása szerint, maga is csak hivatali folyósón, futólag szerzett tudomást, de arra esküszik, hogy ott mindössze egyetlen fa kivágása szerepelt. Ehhez képest a Vársétányon a láncfűrészek 3 százéves japánakácnak estek neki, merthogy az önkormányzat a napokban egy, a vár alatti piactér kialakításába kezd, minek része egy turistabusz leálló sáv is, aminek épp útjában állt a szóban forgó három fa, melyeket nem védett meg az a korábbi tanácsi határozat sem, mely szerint minden kivágásra vonatkozó határozatról nyilvános vitát kell tartani 30 nappal a fák kivágása előtt, majd ezt követően helyi tanácsülésen is jóvá kell hagyni a tervet. 
 
Csakhogy a Florea-féle városvezetés fütyül a helyi tanács határozatainak betartására, annál is inkább, mivel ezek betartását a helyi rendőrségnek kellene követnie-ellenőriznie, annak a helyi rendőrségnek, amelynek, élén Bretfelean Valentinnel, legfőbb feladata – a kétnyelvű utcanév tábláktól vársétányi fakivágásig – a polgármester érdekeinek kiszolgálása. És történhet mindez mindaddig, amíg a polgármester a tanács által megszavazott költségvetésből is azt hajt végre, amit akar. Mert a prefektúra meg a megyei tanács – mely intézmények elvileg és törvény szerint is beleszólhatnának eme folyamatokba – politikai színezet szerint inkább cinkosai a Florea-féle törvénytelenségeknek, mint éber őrei a törvényességnek.
Amikor pedig kiborul a bili – mint ahogy ez a bulevárdi fakivágások körül történt – a felelősségre vonás is sajátosan Florea-féle. Aki nézte az Erdélyi Magyar Televízió híradóját, saját fülével hallhatta, amint Mircea Moldovan, a Marosvásárhelyi Közterület Fenntartó Osztály igazgatója, felhőtlen könnyedséggel szó szerint azt nyilatkozta, hogy „az én hibám ez, kicsivel hamarabb vágattam ki, mint ahogy az engedélyek meglettek volna. Ezért lehet, megbírságolnak, megbüntetnek. Állok elébe.” 
 
Tőlünk demokrácia-felébb eső vidékeken jóformán még adásba sem kerülhet egy ilyen cinikus, törvényt lesajnáló nyilatkozat, s az illetőt, bárki legyen is az, úgy rúgják ki, hogy a lába se éri a földet, nos, a Florea-féle „demokráciában” ez úgy működött, hogy a polgármester hűséges fegyverhordozójának, Mircea Moldovánnak egyetlen hajszála sem görbült meg, viszont rövid úton lapátra tették azt az Anca Tebant, aki a Favágó és zöldövezet engedélyezési bizottságban – Szakács László elmondása szerint – az egyetlen volt, aki készségesen együttműködött a civilekkel. Ha pedig valaki azt hiszi, hogy mindez csak a véletlen műve, hadd idézzük fel, hogy hasonló sorsra jutott korábban a civilekkel szintén együttműködési hajlandóságot mutató Cornel Brişcaru tanácsos meg Ionela Ciotlăuş alpolgármester is. Mert Florea a „lassú víz, partot mos” elv türelmével, de annál következetesebben mindenkit félreállít, aki valamilyen okból nem tetszik neki. A képmutatás és a köpönyegforgatás nagymestere most arra az Anca Tebanra vetette ki hálóját – és ez nem összeesküvés elmélet –, aki maga is ellenezte a törvénytelen fakivágásokat, s eme „bűnéért” most bűnbaknak tett meg a Florea-féle városvezetés, és a vasarhely.ro információi szerint büntetésből áthelyezte az állatkertbe.
 
 
(Fotó: Paál Tímea)
 
„Aki nincs ellenünk, az mind velünk van.”
 
A sorozatos törvénysértések melegágya pedig az a szomorú valóság, hogy Marosvásárhelyen a városvezetés felett nagyon gyenge a civil kontrol, mert – és ezzel is nyíltan szembe kell nézni – maga a civil társadalom is erőtlen, vérszegény. És itt csupán egyetlen példa: amíg a fészbukos „Ne vágj ki minden fát” csoportnak több mint 8400 tagja van az interneten, addig a kerekasztalra alig több mint kéttucatnyian jöttek el. 
 
A közügyek iránti effajta közömbösség lassan rátelepedett az egész városra, a politikumnak pedig nagy felelőssége van ebben – a magyarság szempontjából főként az RMDSZ-nek, – hiszen az emberekben kialakult a „hiába csinálunk bármit, úgysem változik semmi” hozzáállás, amire ráerősít minden olyan ügy, amely állóvízzé pocsolyásodott a politikai impotencia nyomán. És itt lehet hivatkozni arra, hogy „mi csak tízen vagyunk a tanácsban a huszonháromból” (Soós Zoltán), meg, hogy „tízen küzdünk a 800 fős hivatali apparátussal” (szintén Soós Zoltán) és lehet olyanokat mondani, hogy „csinálja ezt az, aki úgy véli jobban tudja csinálni, szívesen átadom a helyem”, a közös politika felelősség alól aligha lehet kimenekülni.
 
Erre pedig a legutóbbi hidegzuhanyt a magyar polgármester-jelölt kiválasztására szervezett előválasztásokra történt regisztráltak döbbenetesen alacsony, alig kétezres létszáma jelentette. Mert az állampolgár elsősorban a lábával szavaz: azzal, hogy elmegy-e vagy sem szavazni. Vagy egy-egy rendezvényre. És ezt is kellene kezelni valamiképpen. Mert a kerekasztalon elhangzott az is, hogy vasárnapra tüntetést szerveznek a Vársétányon a fakivágások ellen, csakhogy időközben kiderült, hogy senki sem gondolt arra, hogy hétvégén pünkösd, meg javában zajlanak a marosvásárhelyi napok, s mindez már eleve kétségessé teszi a tömeges részvételt a civil megmozduláson. Aminek az a kockázata, hogy a polgármester újból eljátssza azt, hogy kijelenti: „mennyien is voltak? Ötvenen? Százan? Egyszóval, aki ellenzi terveit, az mind ott volt, az elsöprő többség pedig azért nem ment el tiltakozni, mert egyetért az ő terveivel”.
 
Hosszú távú, szakszerű tájépítészeti terv kellene
 
Nem most hangzott el, de időszerűsége okán fölöttébb érdemes itt is beidézni dr. Hajdú Zoltánnak, a Fókusz Öko Központ vezetőjének azt a véleményét, mely szerint értelmetlen és parttalan iszapbirkózásnak tűnik a nyilvános vita, „ameddig Marosvásárhelyen nem készül el urbán ökológiai szempontok szerint egy hosszú távú, szakszerű tájépítészeti terv, amely városrészekre lebontva a kis terek elképzelését szervesen beépíti az általános városrendezési tervbe. Ebben többek között figyelembe kell venni, hogy a mikroklímának, a biodiverzitást biztosító megfelelő ültetőanyagot és fafajtákat használjanak. Más nyugati városokban is vágnak ki fát, de ahol lehet, az egészségeseket megmentik, sőt évente növelik a zöldövezeteket, hiszen még a civilizált országok is távol állnak az egy lakosra eső zöldövezet biztosításától, arról nem is beszélve, hogy Románia ilyen téren is mennyire elmaradott. Hát még Marosvásárhely, ahol évek óta egyebet sem hallunk, csak azt, hogy egyre több zöldövezet alakul át parkolóvá, lakónegyeddé”. Ha pedig ehhez hozzátesszük azt, amit Dan Călin Tocaciu a Valea Soarelui Egyesület vezetője mond, hogy 2007 óta Marosvásárhelyen ötezer fát vágtak ki, és az érvényben lévő szabályozások szerint minden kivágott fa helyett két újat kell ültetni, ami soha nem történt meg, akkor a jövőre vonatkozóan az is körvonalazható, milyen irányba kellene a civil, zöld meg környezetvédő egyesületeknek elmozdulniuk azért, hogy ne csak a közbeszédet tematizálja a környezetünk védelme, hanem a gyakorlatban is történjen valami, ami az elfásult közérdeklődést tényleges felrázza. 
 
 
A magunk részéről pedig élünk a nyilvánosság lehetőségével és azt is javasoljuk, hogy a civilek, a zöldek ne várják karba tett kézzel a lassan soha el nem készülő környezetvédelmi regisztert (bár ez törvényes kötelezettség, ennek elkészítésében a Florea vezette hivatal nyilvánvalóan ellenérdekelt) és civil kezdeményezéssel – a népszámlálás meg az állatösszeírás mintájára – állítsanak össze egy kataszter, nyilvántartást, melyben a város összes fái külön kartonlappal szerepelnek, melyen a vonatkozó információk szakmai igényességgel szerepelnek. 
Mert, ha a tanácsosok kezében van egy ilyen eszköz, akkor a hivatal nem tud mindenféle susmusolással a torkukon legyúrni olyan zöldövezeti hókuszpokokat, amelyek olyan famészárlásokat takarnak, mint amilyen a Vársétány példája.