Hétfő, 2020. február 17.
DONÁT napja
Menü

Köztér

Szerda, 2013. november 13. | Jaszenovics Lilla

Műút, kultúra, Gé


A Látó Irodalmi Játékok 32. Kiadásán a Műút szépirodalmi, művészeti, és kritikai folyóirat mutatkozott be a G. Café közönségének.

A meghívottak folyóiratokat helyeztek az asztalokra. Néma csönd, mindenki lapozza a vaskos, színes, és művészien megkomponált, szuggesztív borítójú kiadványokat. Igazi ínyencség került terítékre.

Elsőként Zemlényi Attila, a lap főszerkesztője mutatkozott be. Tőle tudták meg a kevésbé tájékozottak, hogy egy hét éve működő, miskolci folyóiratot tarthatnak a kezükben. Miskolcról beszél, mint volt iparvárosról, a közepén egy kétszáz hektáros, merészen őrzött sebbel, a volt vasgyárral. Itt szokott lenni egyébként a Műút tábor, felkarolják a fiatal tehetségeket. Keserédes íz, mintha valami blues szólalna meg. Kevésbé szerencsés régiónak tekinthető. Ebben a provinciában tiszteletreméltó, hogy létezik egy ilyen újság. Meg alapból azért is, mert Miskolc nem Pest. Meg szerintem önmagában is. Létrehozásában különleges fontossággal bírt az az elvárás részükről, hogy formai és tipográfiai szempontból is valami újat alkossanak. Igyekeztek elszakadni borító szempontjából is az effajta magazinok kliséjétől. Megmutatni azokat a vektorokat az olvasóknak, hogy mi érdekes hat nyelv irodalmában. Nézegetem a példányokat – ez sikerült is – jegyzem meg magamban. Szóval adott ez a folyóirat, aminek a megjelenését mindig összekötik egy képzőművészeti kiállítás megnyitójával. Ebből a képanyagból kerül ki a cím- meg a hátlap.

Jenei László, a kritika- és esszérovat szerkesztőjétől tudjuk meg, hogy viszonylagos naprakészséggel kurrens szép- és szakirodalomról jelentetnek meg bírálatokat. Általában lenyomatokból dolgoznak, amelynek alapja a kiadókkal kiépített jó kapcsolati rendszer. Az egyes rovatok szigorúan elhatároltak, gazdáik különböznek. Bizony, egy ilyesmi létrehozásához széles látókörű emberekre van szükség, és évi több konferenciára is. És, bár ott van az egyetem, de tanulmányokat nem közölnek. A Műút amúgy ott, Miskolcon már több eseményt szervez, mint mondjuk egy közepes méretű színház. Ennek fényében ők is, és a város is el tudja mondani, hogy van egy állandó törzsközönségük.

kabai lóránt (nevét kisbetűvel írja), a szépirodalommal, és képregényekkel foglalkozó szerkesztő felel a műhelymunkákért is. Idén az általuk szervezett Szöveggyár táborban huszonnyolc fiatal vett részt, akikkel közvetlen kapcsolatot ápol, szinte napi e-mailváltásban van. Elsőként neki küldik el munkáikat, véleményt kérnek, megmutatják a műveiket. Sőt, ezek a fiatalok összehoztak egy Gömbhalmaz nevű irodalmi csoportot. Rendkívül büszke rájuk.

A lap állandó dilemmája csöppet sem meglepő módon a nyomtatott kontra elektronikus változat. Az interneten körülbelül tízezren böngészik az oldalt két szám között, míg a nyomtatottból pár száz fogy havonta, nyílván mondjuk az egyetemisták körében egy lap több kézen is átfut, például az illemhelyiségekben. lóránt szerint ez pont nem az a lap, amit csak online kellene létrehozni.

Utolsó emberig kitartanak a print verzió mellett is.

Erről bővebben Antal Balázs, az internetes portál szerkesztője beszélt. Kiderült, hogy több oldalt is működtetnek. 2009-től létezik a Gyűlő magazin, amely nyomdakész állapotban érhető el, és tölthető le, ám egyszer került csak nyomtatásba. Több szegmensű, multikulturális oldal a Műúté, naponta változó, lineáris finomságokkal. Például, minden hétfőn világirodalmi híreket jelentetnek meg, szerdánként Kollegiális naplót vezetnek, ők, négyen. Csütörtökönként a nőké a főszerep, írónők közölnek heti váltásban alkotásokat a Nőtérfélen. Tematikus hétvégéket szerveznek, ilyenkor egy bizonyos téma köré gyűjtenek műveket. Szerettek volna egy olyan felületet létrehozni, ami hasonló sikereket ér el kinézetben is, mint a nyomtatott társa. Áprilisban indították, és talán már júniustól elérhető a mobil applikáció is. Úgyhogy javaslom, elő azokkal az okos telefonokkal, emberek!

Felolvasás következett, mindegyikük olvasott egy-egy saját, majd egy közös szerzeményt hallhattunk. Mindenik más- más érzéseket pendített meg, kacagtunk, csodálkoztunk, bólogattunk, szomorkodtunk. Éreztük, hogy élünk. Köszönjük a fiúknak, a Műútnak, a Látónak, a Gének, és a Balassi Intézetnek, aki mindezt fő-támogatta.

(Fotók: Csíki Botond)