Csütörtök, 2020. július 9.
LUKRÉCIA napja
Menü

Köztér

Vasárnap, 2016. február 14. | Szerk.

Nem bírta cérnával az ASA meccsét Maior


Elborult az agya Claudiu Maior alpolgármesternek az ASA pénteki meccsének szünetében. Azt eddig is tudtuk, hogy a korrupciógyanúba keveredett alpolgármester idegrendszere enyhén szólva veszélyeztetett. De azt, hogy már nyilvános helyeken sem tudjon uralkodni magán, nem is sejtettük.

(Fotó: dolce-sport.ro)

Az ASA pénteki, Zsilvásárhely elleni mérkőzésének szünetében berontott a pályára, és a vendégcsapat technikai stábjának esett. Maior azért háborgott, mert Cristi Balaj bíró a 45. percben tizenegyest ítélt, miután Eduard Stăncioiu durván becsúszott, és fellökte a Gorj megyeiek egyik legjobb támadóját, Ioan Horát. Utábbi nem is tudta folytatni a mérkőzést. A büntetőt Săpunaru érvényesítette, eldöntve a mérkőzés végső eredményét is.

A bírói döntéssel Petre Grigoraș, az ASA edzője is elégedetlen volt, a félidő elején Cristi Balaj egyik segédje után rohant, hogy tisztázza a helyzetet.

Eduard Stăncioiu a mérkőzés végén azt mondta, az öltözőben többször is újranézte az ominózus esetről készült felvételt, amelyből egyértelműen látszik, hogy a labdára és nem a támadó lábára ment. „Egész végig a labdát figyeltem, védtem magam, de védtem Horát is. Eszem ágában sem volt felrúgni. Mutassák meg, hány ilyen becsúszásról jelentik ki az európai fociban, hogy szabálytalanság. Ismerem Horát, barátom, helyes srác, de nevetséges volt a stábnak az a döntése, hogy lesántikáljon a pályáról, majd néhány másodperc múlva jajveszékelve visszajöjjön. Ilyen húzások legfeljebb már csak az óvodában vannak” – fogalmazott Stăncioiu.

Narcis Răducan, a zsilvásárhelyiek edzője szerint egyértelműen szabálytalanság történt, amelyre kár szót fecsérelni. Szerinte végig kiegyensúlyozott volt a meccs, igaz ugyan, hogy erre árnyékot vetett Maior és Grigoraș akciója. „A fociban néha elszabadulnak az indulatok. Picit veszekedtünk, de túléljük. Ez van” – fogalmazott.

Az ASA – Pandurii Târgu Jiu meccs végeredménye: 0–1. A mérkőzés utáni nyilatkozatában a vásárhelyiek edzője kijelentette, Stăncioiu becsúszása nem ért tizenegyest, a meccs végeredménye 0–0 kellett volna legyen.

A tabella jelenlegi állása: a Zsilvásárhelyi Pandúrok csapata 43 ponttal az első helyen áll, az ASA 35 ponttal a hatodik.