„Kellemes meglepetésként konstatáltam, hogy az első adatokból úgy tűnik, Marosvásárhelyen a pesszimista jóslatok csak részben teljesedtek be, vagyis a magyarság fogyása nem volt olyan nagyarányú, mint azt sokan, köztük én is vártam” – fogalmaz a vasarhely.ro-nak adott interjúban Novák Zoltán Csaba jelenkortörténész. Mint mondja, Marosvásárhely esetében fontos figyelembe venni a kolozsvári, nagyváradi, illetve temesvári helyzetet, ahol aggasztó migrációs jelenségeket regisztrált a mostani népszámlálás.  „A marosvásárhelyi magyar elitnek most még adódik egy utolsó vagy utolsó előtti esély, hogy a város magyarsága elkerülje vagy mérsékelje e jelenség esetleges itteni kihatásait. Egy korszerű, nem csak etnikai klisékre épülő közösségszervezést tartanék szükségesnek, amely a magyarságot a legkülönbözőbb társadalmi kategóriákig eljutva, tematikusan szólítja meg” – fogalmaz Novák, aki szerint Marosvásárhelyen az állandó politikai küzdelem a pozíciókért, a szimbolikus térfoglalásért háttérbe szorította közösségépítést, ami részben magyarázatot ad az elvándorlásra.

 – Jelenkortörténészként hogyan kommentálja a népszámlálás részleges adatainak, Marosvásárhelyt, Maros megyét érintő sarokszámait?

Mivel részleges adatokról beszélünk, csak általános trendeket vázolhatunk fel. Ez így egy nagyváros esetében nem annyira releváns, de megyei szinten a kisrégiókra lebontott adatok külön vizsgálata nagyon is fontos. Számomra nem okoztak különösebb meglepetést. Az általános trendeket követem már egy jó ideje, nagyjából hasonló adatokra számítottam. Kellemes meglepetésként konstatáltam, hogy az első adatokból úgy tűnik, Marosvásárhelyen a pesszimista jóslatok csak részben teljesedtek be, vagyis a magyarság fogyása nem volt olyan nagyarányú, mint azt pl. én is gondoltam. Általános népességfogyást regisztráltak a megyében, amely mindkét etnikumot mélyen érintette. Nem vagyok ugyan szociológus alapképzettségű, de fontos kérdés számomra, hogy ez a mostani népszámlálásnak mennyire sikerült a maga valójában megragadni mindazt, ami az országban és a megyében történt, történik. Itt elsősorban az ideiglenesen vagy hosszabb időre távol tartózkodók hosszú távú helyzetére gondolok. Mennyire reálisak az erre vonatkozó adatok? Maros megye szintjén a kérdést egy kicsit szétbontanám. Maros megye egy 1968-ban, mesterségesen létrehozott közigazgatási egység, több sajátos tulajdonságokkal bíró kisrégióból áll össze, ezek esetében külön-külön kell vizsgálni majd a trendeket. Biztos vagyok abban az eredmények ismerete nélkül is, hogy például a Mezőség, a Küküllő-mente, Nyárád mente vagy Szováta egymástól sok mindenben különböző trendeket fog produkálni. Kíváncsian várom a Marosvásárhely vonzáskörzetében levő falvak adatait, hadd lássuk a vásárhelyi középosztály milyen mértékben, milyen etnikai jellemzőkkel költözött ki ezekbe a peremfalvakba.

A nagy számbeli (arányában kisebb) fogyás ellenére sem látom pesszimistán a jövőt. A tömbmagyar vidékek (a megyében is) esetében nem annyira drámai a helyzet.

Marosvásárhely esetében ugyanakkor vigyázó szemünket, ha nem is Párizsra, de vessük csak Kolozsvárra, Nagyváradra, Temesvárra. Ott aggasztó migrációs jelenségeket regisztrált a mostani népszámlálás.  A magyar lakosság drasztikus mértékben és arányokban fogyott. Szerintem a marosvásárhelyi magyar elitnek most még adódik egy utolsó vagy utolsó előtti esély, hogy a város magyarsága elkerülje vagy mérsékelje e jelenség esetleges itteni kihatásait. Egy korszerű, nem csak etnikai klisékre épülő közösségszervezést tartanék szükségesnek, amely a magyarságot a legkülönbözőbb társadalmi kategóriákig eljutva, tematikusan szólítja meg.

Arra gondolok például, hogy a szoborállítások, a szimbolikus térfoglalásért vívott csatározások mellett megszólítjuk a paneltömbökben élőket is (Kolozsváron sem történt ez meg és lásd...), korszerű oktatási hálózatot működtetünk a minőségre fektetve a hangsúlyt, hogy a politikai elit együttműködik az egyházak által működtetett szociális, társadalmi intézményekkel, vagy kulturális téren a sok kis magyar szigetből egy egymásról tudó, egymásra figyelő hálózatot hozunk létre nagyon vigyázva a tartalomra. Oda kell figyelni jobban a megyén belül elszórványosódó magyar közösségekre, a gyerekek oktatásának megszervezésére, esetleges kollégiumrendszerek kiépítésére és a magyar közösség szociális, társadalmi jellegű gondjaira.

Rendkívül fontosnak tartom, hogy az erdélyi (köztük a Maros megyei, marosvásárhelyi) magyar középosztály, értelmiség ne szakadjon el a még létező tömegbázisától.

 – Milyen demográfiai változások tűnnek ki a részleges adatokból. Milyen trendek rajzolódnak ki az adatokból?

Az általános trend magyar szempontból az, hogy ahol tömbben él a magyarság, ott van ugyan számbeli fogyás, de ez az etnikai arányokat nem rontja. Sőt, egyes helyeken ez valamelyest javult is.

A baj ott van, ahol a magyarság szórványban él.

Most megengedem magamnak azt is, hogy például Maros megye esetében is megkülönböztessek ilyen településcsoportokat, vidékeket (Maros-mente egyes részei, Mezőség, alsó Küküllő-mente). Ezek mindenképp külön figyelmet érdemelnek a magyar demográfiai mutatókat illetően, illetve az úgynevezett magyar közösségszervezésben.

 –  A 2011-es népszámlálás során szinte kétszer annyi roma vállalta identitását, mint kilenc évvel ezelőtt, feleannyian vannak, mint a magyarok. Az országban Maros megyében él a legtöbb roma. Ezt hogyan kommentálja?

Közhelyszerű a megállapítás miszerint Romániában és több Kelet-európai országban a roma lakosság sajátos demográfiai mutatókkal rendelkezik. A mostani részleges adatokból nem a roma lakosság tényleges számát, valós arányait ismerhetjük meg, habár látványos elmozdulás mutatkozik ebben is. Sokkal inkább azt emelném ki, hogy

nőtt azon romák száma, akik megvallják roma identitásukat. Maros megyében hagyományosan sok volt a roma már egy jó ideje.

Láttam egy 1977-es rendőrségi kimutatást és már akkor szembetűnően magas volt a számuk. Sok tényező magyarázza jelenlétüket, számbeli gyarapodásukat és ugyanakkor sokszínűségüket. Ott van ugye a Közép-erdélyi magyar fogyás egyik kiemelt helyszíne a Mezőség, a szászok által elhagyott települések és az egyes nyárádmenti falvak, a délről beköltözők, a hagyományos helyi roma közösségek és még sorolhatnánk.  Az ő esetükben semmiképpen sem beszélhetünk egy homogén közösségről.

A nyelvi (román–magyar) választóvonalon túl még számos szempontból lehet e közösséget differenciálni (vallás, hagyományok, kultúra stb.) Nehéz megbecsülni azon romák számát, akik románnak vagy magyarnak vallották magukat. A roma kérdésben az integrációt tartom elsődlegesnek. A magyar közösségépítés szempontjából pedig azt emelném ki, hogy ezen demográfiai mutatók tudatában fontos lenne a magyar nyelvi kötődésű romák számára külön integrációs modellt kidolgozni, tudatos, alaposan átgondolt, humánus elvek alapján. Ebben a kérdésben is az utolsó lehetőség kapujában, pontosabban hátsó udvarában állunk. Ez esetben is a politikum, az értelmiség és az egyházak közös munkáját tartanám szükségesnek.

 –  A betelepítések mennyire járultak hozzá az elmúlt negyven évben a vásárhelyi magyar lakosság fogyásához?

A betelepítések nem a magyarság abszolút számokban mérhető fogyásának előidézői, hanem a fokozatos arányvesztésnek és persze, az ebből fakadó gazdasági, politikai súly csökkenésének. Az ötvenes években a Magyar Autonóm Tartomány központjaként Marosvásárhely ilyen szempontból némi védettséget élvezett. Ez a trend a hetvenes évektől változott meg, amikor a pártvezetés már tudatosan, nem csak gazdasági megfontolásoktól vezérelve telepített. Ennek az eredményét ismerjük. A tényleges arányvesztésen túl fokozatosan kialakultak olyan demográfiai tendenciák, amelyek később a kilencvenes években vagy akár napjainkban mutatkoztak meg. Például a betelepült román lakosságnak jobb volt a korfája, többnyire fiatalabb volt és a második generáció megjelenésével ez még hangsúlyosabb lett. Az összképhez, a folyamatok megértéséhez hozzátartozik a politika is. A nyolcvanas évek végére a magyar közösség (számbelileg még enyhe többségben volt) nagyarányú presztízs-, politikai veszteséget könyvelhetett el, amit a kilencvenes években, a fekete március eseményei ellenére is csak részlegesen tudott ellensúlyozni.

Az az érzésem, hogy ez az állandó politikai küzdelem a pozíciókért, a szimbolikus térfoglalásért (ami nagyon fontos, de nem az egyedüli út az üdvözüléshez) háttérbe szorította közösségépítést.

A vásárhelyi magyarság általános közérzete a padlón volt a kilencvenes évek első felében, ezzel is magyarázható a nagyfokú elvándorlás. Úgy gondolom, demográfiai szempontból ez a folyamat többnyire lezárult, bizonyos arányok (kisebb nagyobb elmozdulásokkal) rögzültek és ezekből kell kiindulni nem egy letűnt múlt öncélú és állandó felidézésével, hanem konkrét és valós elképzelésekkel, tervekkel.

 –  Maros megye a közép-erdélyi régió egyik legnagyobb népszámlálás-vesztese, abszolút számokban százezerrel fogyott a magyarság. Mivel magyarázható ez?

Maros megyét besorolták az úgynevezett közép-erdélyi régióba, de én differenciálnék. A fenti besorolásba beletartozik a Mezőség, Kolozsvár, egyes dél-erdélyi régiók. Ezek rontják a mutatókat, de persze a ténylegesen Maros megyéből elfogyó magyarok száma ettől függetlenül még tény. A már említett tényezőket ismételhetem csak: öregedés, elvándorlás, asszimiláció, gyerekvállalás. Talán az is hozzátehető, hogy

a nagyon vegyes vagy szórvány vidékeken a magyarság általános közérzete, otthonosságérzete is más lehet, ami fokozza az elvándorlási kedvet vagy éppenséggel az asszimilációt segít elő.

Felhívnám arra is a figyelmet, hogy Maros megye esetében is differenciálni kell, a keleti részén élő tömbmagyarság szerintem más trendeket mutat és természetesen, az abszolút számokban mért fogyás nem okoz olyan demográfiai problémákat, mint a vegyes vagy szórvány vidékeken.

NOVÁK CSABA ZOLTÁN 1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. század második felében, román–magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.