Köztér
Nyílt levél Brişcaru ellen
Nyílt levélben tiltakoznak a 2-es számú Általános Iskola névváltoztatásáért küzdő szülők Cornel Brişcaru ellen, aki kampánytémának használja a marosvásárhelyi tanintézmény körül kialakult helyzetet.
„Mi, magyar nemzetiségű román állampolgárok, marosvásárhelyi lakosok, felháborodottságunkat fejezzük ki amiatt, hogy Ön bennünket kampánytémának használ – írják. – Döbbenettel tapasztaljuk, hogy az Ön kampányának legfontosabb témája egy iskola névadási ügyhöz kapcsolódik, egy olyan névadáshoz, melyet Ön nem akar elfogadni, azt állítva, hogy a 2011. december 22-én hozott, 430-as Tanácsi Határozat alapján a 2-es számú Általános Iskola nem lehet Dr. Bernády György Gimnázium, hanem kötelezően az Ön által javasolt Adrian Păunescu nevet viselheti” – áll az Akciócsoport a Bernády névadásért tagjainak a vasarhely.ro szerkesztőségébe is eljuttatott levelében.
„Nyomatékosan felkérjük Önt, hogy keressen más kampánytémát, tartsa tiszteletben a politikai korrektséget, ugyanakkor fogadja el a magyar közösség akaratán alapuló kérést, mely az iskolanévadásra vonatkozik, elismerve, hogy a demokrácia az elfogadott és a visszautasított adminisztratív döntésektől demokrácia” – fogalmaznak a levél alárói.
A Cornel Brişcaru szociáldemokrata politikusnak címzett levél aláírói hangsúlyozzák: joguk van a szabad véleménynyilvánításhoz és szülőkként nem értenek egyet azzal, hogy a tanintézmény Adrian Păunescu nevét viselje. Ugyanakkor felhívják Brişcaru figyelmét arra, hogy „az emberi jogok védelmezőjeként el kell fogadnia, hogy az emberi jogok egyetemesek, azaz minden közösségnek egyenlő jogai vannak”.

A magyar szülők elítélik Cornel Brişcarut, aki kampánytémaként tekint a
2-es iskola körül kialakult helyzetre (Fotó: Marosvásárhelyi Rádió)
Hozzáteszik: magyar nemzetiségű román állampolgárokként ellenvetés nélkül elfogadták az eddigi iskola-névadásokat, egyetlen magyar szülő sem háborodott fel, nem kritizálta a választott Nicolae Bălcescu, Tudor Vladimirescu, Dacia, Serafim Duicu neveket. „Húsz évet vártunk, szerettünk volna és kértünk is magyar nevet, de sajnos politikai okokból, vagy talán a kölcsönös tisztelet hiánya miatt városunkban ma nincs egyetlen egy magyar nevet viselő általános iskola sem. Úgy gondoljuk, hogy a kölcsönös tisztelet és az egyenlő jogok azt jelentik, hogy mindkét közösségnek joga van az iskola- vagy utcanevekhez, vagyis az egyenlő bánásmódhoz” – hangsúlyozzák az az Akciócsoport a Bernády névadásért tagjai, akik szerint „felháborító, hogy egy emberjogvédő nem tartja tiszteletben az emberi jogokat, a kölcsönös megbecsülést”.
A szülők emlékeztetik az „iskolakeresztelőt” bojkottáló szociáldemokrata politikust arra, hogy a forradalom után minden olyan általános iskola román érdekeltségű nevet kapott, mely addig név gyanánt számot viselt. Így lett Nicolae Bălcesu, Tudor Vladimirescu, Dacia, Serafim Duicu, és még sok más név iskolanév, és született egy német név is, Friedrich Schiller. „Már csak két olyan iskola van, mely nem kapott nevet, egyik gyerekeink iskolája. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy általános iskolákról beszélünk, hiszen a média gyakran emlegeti ellenpéldaként a Bolyai Farkas Elméleti Líceumot és a Szász Adalbert Sportlíceumot. Ezek líceumok, melyek közül az egyiknek a forradalom előtt is ugyanez a neve volt, a másikat 2005-ben nevezték el” – írják.
