Szombat, 2019. szeptember 21.
MÁTÉ, MIRELLA napja
Menü

Köztér

Péntek, 2012. július 27. | Nagy J. Attila

Olimpia: marosvásárhelyiek a küzdőtéren


Péntek este Londonban újra kigyúl az olimpia láng, a világ minden szempontból legjelentősebb sport eseménye kezdetét veszi. Több mint kétszáz ország több mint tízezer sportolója lép majd a küzdőtérre az elkövetkezendő 16 nap folyamán.
Marosvásárhely öt sportolóval képviseli magát, ebből hárman a város szülöttei, ketten pedig pályafutásuk során megfordultak vásárhelyi klubokban. A közös bennük viszont az, hogy már egyikük sem városunk valamelyik csapatának tagja, hisz a felnőtt korú teljesítménysportnak még mindig nincsenek meg a megfelelő körülményei idehaza. A sportlétesítmények hiánya vagy ezeknek leromlott állapota íme oda vezetett, hogy városunk szülöttei (a sport terén is) máshol kellett keressék boldogulásukat.


 Az öt sportoló közül kétségkívül Trandafir Norbert úszó neve az, mely legtöbbször szerepelt a médiában. Miután a gyerek, junior és ifjúsági versenyeket sorra nyerte, a nemzetközi porondon 2008-ban mutatkozott be, amikor alig 20 évesen sikerült kivívnia a részvételi jogot a pekingi olimpiára. Itt 50 méteres gyorsúszásban nem sikerült túljutnia kvalifikáció első körén, a 97 induló közül ugyanis a 43 helyen végzett. A 100 méteres gyorsúszás sem hozott több sikert számára, hisz itt az első körben elvérzett, a végső táblázatban az 50. helyet szerezte meg a 64 induló közül. Trandafir Norbert tagja volt a 4x100 vegyes váltónak is, de itt sem jött össze a döntőbe való jutás, Románia csapata végül is a 13. helyen zárt.

Az akkor még az ISK színeit képviselő, Petelei Attila által edzett sportoló az olimpia után klubot és várost váltott, ennek fő oka, hogy Marosvásárhelyen nem voltak biztosítva számára a megfelelő edzési feltételek. Ezután választotta, egy kisebb magyarországi kitérő megtétele után, a bákói MSK csapatát. Azóta a nemzetközi sikerek sem maradtak el, a 2011-ben megrendezett Shenzen-i Főiskolai Játékokon 100 m gyorson ezüstérmet szerzett, idén tavasszal pedig Debrecenben az Európa Bajnokságon ugyanabban a próbában a bronzérmet sikerült begyűjtenie.

A londoni játékokon Norbi ismét a két sprint számban lesz érdekelt. Első megmérettetése szerdán, augusztus 1-én lesz, amikor a 100 m gyors selejtezőire kerül sor, ahová 25. legjobb idővel kvalifikálta magát. Egy nappal később pedig az 50 m gyors selejtezőit rendezik, itt a 24. legjobb idő az övé. Mindezek fényében elmondhatjuk, hogy az elődöntőbe (a legjobb 16 közé) való kerülése nem egy lehetetlen küldetés, és mindenképpen egy kellemes meglepetés lenne a jelen játékokon alulreprezentált román úszósportnak.


Trandafir Norbert, mint a debreceni EB bronzérmese


Cristian Băţagă tornász szintén városunk szülötte, ahol 14 éves koráig élt és képviselte ő is az Iskolás Sport Klub csapatát, azóta viszont, szintén a megfelelő körülmények hiánya miatt a besztercei MSK-hoz igazolt. Az élete első olimpia megmérettetésére készülő 24 éves tornásznak a talajgyakorlat, a gyűrű és a lólengés az erőssége, ezek közül bármelyikben van reális esélye a döntőbe kerülésre. Ennek ellenére a férfi tornában a legnagyobb elvárás a csapat versenyben van, hisz Băţagát is soraiban tudó ötös, Berbecarral, Buidosoval, Cotunaval és Koczival kiegészülve, a május végi franciaországi EB-n bronzérmet szerzett. A csapat reális célkitűzése az első hatba való kerülés, egy olimpiai érem már a meglepetés erejével hatna. A tornászoknak nem sok idejük lesz a megnyitó fáradalmait kiheverni, hisz szombat délelőtt már kezdődnek a kvalifikációs versenyek.


Cristian Băţagă lólengés gyakorlata



Mironcic (Barabás) Enikő Szászrégen szülöttje, de ifjúsági éveit a Maros Sport Klub evezős szakosztályánál töltötte. A 26 esztendős lánynak ez lesz a második olimpiai részvétele, a 2008-as játékokon a női nyolcas tagjaként bronzérmet szerzett. Ez akkor azonban inkább kudarcnak, mint sikernek lett elkönyvelve, hisz Románia 2000-ben és 2004-ben is a szám olimpiai bajnoka lett. Tekintve a megváltozott erőviszonyokat szinte borítékolható az Egyesült Államok csapatának a sikere, Romániát viszont a sportszakértők ismét a dobogóra várják, tekintve, hogy 1980 óta minden olimpiai versenyen érmes helyezést szerzett (2 arany, 3 ezüst, 1 bronz).
A kvalifikációs versenyt vasárnap, július 29-én délben tartják a Dorney tavon, Romániát a második elődöntő futamba sorolták.



Mironcic Enikő (előtérben)



Viorica Ţigău távolugró Sydney és Peking után Londonban a harmadik olimpiáján vesz részt. A galaci születésű lány nagyifjúsági korában versenyzett néhány évig a Maros SK – ISK összevont csapatának, ez idő alatt junior Balkán bajnok és világbajnoki bronzérmes lett hétpróbában. A sydney-i olimpián ebben a próbában 18. lett, távolugrásban nem jutott döntőbe, ugyanúgy, ahogy 2008-ban sem.           

A női távolugrás selejtezői augusztus 7-én kerülnek megrendezésre, a döntőt pedig egy nappal később tartják. Figyelembe véve, hogy a román sportoló hölgy legjobb egyéni eredménye 2000-ből való egy kisebb meglepetéssel érne fel a legjobb 12 közé történő bejutása.


 Viorica Ţigău ugrás közben


Molnár Cornelia szintén városunk szülöttje, de őt már Horvátország színeiben fogjuk viszontlátni az olimpián. A még Cornelia Vaida-ként a gyerek-, kadét- és ifjúsági korcsoportokban sikert sikerre halmozó lány a 2000-es évek elején váltott hazát, hisz felkészülését ellehetetlenítették szülővárosában.
Azóta, immár horvát állampolgárként, részt vett az athéni játékokon, ahol egyéniben az első körben búcsúzott, viszont női párosban, az újvidéki Boros Tamara oldalán, a nagyon előkelő 5. helyet sikerült megcsípniük, úgy, hogy csak két kínai és két dél-koreai páros előzte meg őket. A 2008-as játékokon csak tartalékként szerepelt a csapatversenyben, ám asztalhoz nem kellett állnia.

A londoni megmérettetésen a női asztalitenisz selejtezők már szombaton, július 28-án elkezdődnek, Corneliának világranglistás helyezéséből kiindulva ezen még nem kell részt vennie, ő csak a következő kvalifikációs körben ragad majd ütőt és áll az asztalhoz.


 Molnár Cornelia szervál


Az olimpia játékok ideje alatt a vásárhely.ro megpróbálja felidézni azokat a méltatlanul elfelejtett sportolókat, akik egykor tisztelettel és becsülettel képviselték városunkat az olimpia játékokon. Így újra előtérbe kerül a birkózó Simon László, a vívó dr. Pongrácz Antal, a súlyemelő Feri Attila, a vízilabda csapat egykori tagjai és még sok más vásárhelyi olimpikon alakja.