Szombat, 2019. szeptember 21.
MÁTÉ, MIRELLA napja
Menü

Köztér

Hétfő, 2011. szeptember 19. | Szerk.

Örökségvédelmi programot indít Kelemen


Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter tegnap, az Európai Örökség Napján jelentette be, hogy az általa vezetett tárca újabb örökségvédelmi programokat indít. A kulturális és örökségvédelmi miniszter a Szilágy megyei Krasznán elmondta, kezdeményezi az „Épített örökségünk felmérése, védelme és hasznosítása” nevű programcsomagot. Ennek célja elsősorban számba venni mindazt, ami nem szerepel az országos a műemlékvédelmi listán, ám védelemre érdemes, s ugyanakkor egy olyan hasznosítási stratégia kidolgozása, amely magában foglalja a kulturális turizmust, a helyi termékek piacának kiszélesítését valamint új munkahelyek teremtését. Kelemen Hunor elmondta, véleménye szerint az épített örökség helyreállításának akkor van értelme, ha a társadalom azt elfogadja, igényli, és ha annak hasznából minden állampolgár részesedik.

A kulturális miniszter által kezdeményezett programcsomag külön kitér a népi építészeti örökségre, amely során felleltározzák és kutatják az országban még fellelhető, népi építészeti örökséget, illetve biztosítják a legértékesebb 100–150 népi műemlék in-situ védelmét. „Az első szakaszban a népi építészeti hagyaték számbavétele, egy részletes adatbázis elkészítése a cél, s ezt követően az ország népi építészeti kataszterének elkészítése. Ez az adatbázis teremti meg a későbbi védelmi és hasznosítási feladatok alapját” – fogalmazott.

A programban emellett szerepel a középkori várak, várkastélyok és a Duna-menti várkastélyok felmérése, védelme és hasznosítása – az országos műemléki listán pillanatnyilag 153 ilyen jellegű épület szerepel, soknak azonban nincs funkciója, nem látogathatóak, igen elhanyagolt állapotban vannak. A program célja ezeknek a felmérése, hasznosításuk beindítása, illetve ezek bevonása a turisztikai keringésbe. Ugyanakkor az ipari épített örökség – gyárépületek, műhelyek, csarnokok – védelmét is elkezdi a kulturális tárca.