Szerda, 2020. szeptember 30.
JEROMOS napja
Menü

Köztér

Szerda, 2013. december 18. | Jaszenovics Lilla

Politikum és esztétikum. Találkoznak-e?


December 17-én, este hat órától a Marosvásárhely műemléki topográfiája projekt, a vasarhely.ro és a Marosvásárhelyi Kulturális Központ kerekasztal-beszélgetést szervezett a Bolyai Klubban. A Lopott szobrok, gazdátlan értékek című esemény meghívottai Gagyi József egyetemi tanár, Pál Péter képzőművész, Kelemen Attila Ármin újságíró, Peti András alpolgármester, valamint Soós Zoltán városi tanácsos voltak. Az estet Orbán János művészettörténész moderálta.

Orbán János bevezetőként elmondta, a vasarhely.ro október végén indított kampányt a köztéri szobrokért. Ennek előzménye az volt, hogy a Marosvásárhely műemléki topográfiája projekt keretei között szobor-leltárt készítettek, augusztus-szeptemberben, Vécsei Hunor művészettörténész hallgató közreműködésével. Az eredmény? 51 köztéri emlékünk van, melyek között azonban szerepel a Színház-téri szökőkút, a hősi emlékművek, és más kevésbé szokványos  alkotás. Na meg a három eltűnt, ellopott hatvanas-hetvenes évekbeli mű: Kolozsvári Puskás Sándor Tavasza, Bálint Károly Napozója a Május 1 strandról, valamint Gavril Şedran Kagylója a Színház-térről, utóbbi valahol a vár udvarán kallódik.

A moderátor öt témakörben kérte fel a meghívottakat a helyzet értékelésére.

Pál Péter esztétikai kérdésekről beszélt. Egyszerű polgárként, nem a szobrok kutatójaként. Felvetette a kérdést, hogy egy akkora városban, mint Vásárhely, a világon máshol milyen szobrok vannak? A nagy művészeket a nagy városok vonzzák. Hogyan kerül hát egy köztéri szobor a városba? Egyrészt ideológiai okokból, gondolhatunk itt a hajdani Sztálin szoborra, a Román katonára a főtéren, az Avram Iancu szoborra. A sokat szidott kommunizmusban volt némi tolerancia, megjelenhetett egy eldugott helyen egy Bartók Béla portré, és nagy számban állítottak szép és ideológiai túlfűtöttségtől mentes szobrokat is, hangzik el. Ám ’90 után beindult a szoborháború. Ha megjelent egy Bernády-szobor, meg kellett jelennie egy Dandeának is. Ez a harc uralja a szcénát, nem az esztétika számít, nem az, hogy az embereknek tetsszen. Pedig hát, ez lenne a másik érv a szobor megjelenésére, az esztétika.  Képeket mutat: Anish Kapoor, Louis Burgeois alkotásokat. Egy sor elmaradhatatlan poénkodás következik még az emberfejű légcsavar marosvásárhelyi csodája, Vályi Gyula szobra kapcsán, ennek kapcsán alternatívaként az előadó felvázolta, hogy nézhetne ki Aurel Vlaicu, Teller Ede, vagy Arany János szobra.

Vályi Gyula ihlette Aurel Vlaicu szoborjavaslat

Gagyi Józsefet mint társadalomtudóst és antropológust, a társadalom/városi csoportok városhasználatáról kérdezte a moderátor, a köztéri szobrok összefüggésében. Amióta létezik város, az tagolt, központból és perifériából, fizikai és szociális terekből áll. Emlékszik, mikor nagylánya 3-4 éves volt, a központban üldögéltek az Avram Iancu szobor mellett. ’83-’84 lehetett, akkor kezdett begyűrűzni a deszkás szubkultúra. 10-15 fiatal lepte el a szobor környékét, és ott gördeszkázott. Ott volt az első felület a városban, ahol ezt megtehette. Akkor létezik egy tér, egy szobor, ha használják, ha gazdája van. Rávilágít arra, hogy van, amit csak március 15-én lehet használni, másokat meg mindennap, lásd deszkázással. Pál Péter közbevetése szerint a szobornak emberközelinek kell lennie, mindenki ismeri József Attila Duna-parti szobrát, vagy ott van a gazdáját 9 évig mindennap váró Akita kutya szobra a tokiói állomáson.

Soós Zoltán, Pál Péter és Gagyi József

Kelemen Attila Ármint a 20. század derekán a modernitás szellemében létrejött alkotások újraértékeléséről, a továbblépés lehetőségeiről kérdezték. Véleménye szerint meg kell teremteni a közterek intimitását. Vásárhely tereiből hiányzik az intimitás, nem úgy, mint Szicília, Velence esetében. A városgazdáknak el kellene gondolkodni azon, hogy a köztér egy olyan hely-e, ahol viselkedni kell, netalántán magasztos gondolatokat ápolni, vagy pedig nemes egyszerűséggel élni és jól érzezni magunk. Nálunk egyértelműen hatalomi kérdés ez is. És itt igenis viselkedni kell, fűre lépni tilos, sőt, még lépcsőn ülni is, említi meg egy-két abszurd vásárhelyi élményét. Mennyire nevetséges lenne egy ilyesmivel bajlódó rendőr Amszterdamban.

A gyakorlati ügyekről szóló tömbben a szoborállítás procedúrájáról, a zsűrizésről, a gondozás, karbantartás,  nyilvántartás kérdéseiről esett szó,  Soós Zoltán tanácsos és Peti András alpolgármester közreműködésével. Soós elmondta: nincs urbanisztika, nincs építész és művész közötti kollaboráció. Újabban a város kapott egy Decebal szobrot ajándékba egy dévai egyesülettől, erről utólag az is kiderült, hogy egyelőre csak elméletileg létezik, két gyerekrajz formájában. Ma ennek felállítását is keresztül lehet vinni a marosvásárhelyi tanácsban, kesergett Soós. Felvetődik a kérdés, mi köze a városnak Decebalhoz? A kérést a román tanácsosok úgy tűnik, etnikai alapon támogatják, és amíg az érdekel valakit, hogy mit ír róla a Cuvântul Liber, addig ez így is marad. A tanácsos szerint semmiféle hivatalos zsűrizésre nem kerül sor a polgármesteri hivatal keretei között.

Peti András, Kelemen Attila

Peti András szerint az ügyfelek, vagyis a városlakók szemszögéből kellene rávilágítani a problémára. Kíváncsi lenne, mit jelent mondjuk március 15-i ünnepség helyszíne a lakóknak, mennyire ismerik mélyrehatóan a szobrokat. Egy valami biztos: egyre inkább két párhuzamos közösség létezik sajnos a városban, szoborállítások terén is. Felmerült az ideológiai tartalmaktól mentes szobrok állításának lehetősége, a hatvanas-hetvenes évek helyi örökségének szellemében. Mindenesetre nagyon fontos lenne kilépni bizonyos skatulyákból. Kelemen Attila Einstein-t idézte: a kérdéseket nem a kérdésfelvetés szintjén kell megoldani. Empátia és kreativitás lenne a kiút. Peti András ígéretet tett arra, hogy megpróbálják a Marosvásáhely műemléki topográfiája projekt munkatársai által összeállított leltár anyagát hasznosítani a szobrok karbantartásában, nyilvántartásában, megelőzendő azt, hogy a még meglévő értékes alkotásokat is szétlopkodják.

Felvetődik bennem, vajon mikor változik a szobrok propagandaeszközként, a szimbolikus térfoglalás eszközeként való használata, és mikor jön már el az a világ, ahol az emberek figyelnek egymásra, vigyáznak egymás értékeire? Nem tudom. Mindenesetre hasznos, és fontos dolog, hogy van, ki foglalkozzon a témával, felveti, és beszélnek róla. Remélem születik megoldás. Olyan persze, ami mindenkinek megfelel.

Szobrászok a közönség soraiban

A közönség