Szombat, 2019. május 25.
ORBÁN napja
Menü

Köztér

Péntek, 2013. május 10. | Gagyi József

Reflexiók tűzcsapok témára


Elárvult örökség – örökbefogadott árvák?

A szakember azt mondhatná: terminológiai káosz. A közbeszéd azonban megengedi ezt a kaotikusságot. Sőt magának a közbeszédnek ez alapvető jellemzője: a közszereplők egyszerre cáfolják mások, és tisztázzák saját álláspontjaikat, elveiket, ezzel egyszerre összezavarva (persze, ha élesben, érdekérvényesítésért folyik a harc: akkor kiiktatva) mások véleményét és azok helyébe illesztve a saját, logikus, jól átlátható, kristálytiszta álláspontjukat. Hogy aztán mások, velük vitatkozva, ugyanezt tegyék.

A közösben ott van minden és mindennek az ellenkezője. Kérdés az, hogy mit fogadnak el (reprezentálnak a nyilvánosságban, médiában, intézményes valóságkonstrukciókban) a (politikai-, gazdasági-, kulturális-, média-) hatalmat birtokló csoportok. Hogyan viselkedik az elit?

A kérdésem pedig az, hogy elárvulhat-e az a tárgy, esemény, valóságdarab, amit ma, mi, éppen örökségként nevezünk és kezelünk, vagyis: árvák-e a tűzcsapok?

Társadalomkutatóként azt mondom: nem.

Az örökség ugyanis, definícója szerint, nem tárgy, esemény, valóságdarab, hanem: viszonyulás. Egy társadalmi csoport időben kialakított és idővel (vagyis történetileg) változó viszonykonstrukciója az adott tárgyakhoz, eseményekhez, valóságdarabokhoz.

Amiből az következik, hogy

(1) az örökség, paradox módon, nem örök, hanem változó. Társadalmi csoportok önmaguk számára, identitáskostrukciós munkájuk részeként alkotják meg a saját örökségüket (vagyis a múltjuk tárgyaihoz, eseményeihez, valóságdarabjaihoz való, igencsak változó viszonyulásaikat),

(2) és, bármennyire is fájó, de társadalmi csoportok időnként magukra hagynak, elfelejtenek, és ennek következtében és ennek nyilvánvaló jeleként szemétre dobnak, lerombolnak tárgyakat, emlékezetükből kiiktatnak eseményeket, személyeket, megtagadnak valóságdarabokat, valamint

(3) más és más társadalmi csoportok más és más örökséget alkotnak, tehát ugyanazok a tárgyak (egy város például, Bernády például, a tűzcsapok például) más kontextusokban és más konstrukciókban gyökeresen más jeletésrendszerekben, párhuzamosan is együtt élhetnek,

(4) mindez időben történik, tehát állandóan vannak árva, elfeledett és figyelemre nem méltatott, és állandóan vannak családban, azaz közösségek identitáskostrukciójában éppen fontos helyet elfoglaló tárgyak, események, múltbeli személyiségek, valóságdarabok, mégpedig

(5) attól függően vannak, hogy miből, mi szerint válogatnak, mediatizálnak, nyilvánosan felmutatnak azok, akik csoportjuk képviseletében megszólalnak, akik ezt (képviselőként, hatalmi játszmák résztvevőiként vagy akár civilként) megtehetik és megteszik, akiknek megvannak erre a szándékaik, képzettségük, eszközeik.

Végül is, és természetesen: az lenne a legjobb, ha minden családban szülők és gyerekek harmonikusan együtt élnének, és nem lennének konfliktusok, válások, halálesetek, nem lennének árvák. A világ otthonunk kellene legyen: otthonosan berendezett, kiismerhető és kiszámítható, biztonságos.

Ilyen a világ?

Nem létezhetnek társadalmi csoportok vágyak, hitek, nemes hazugságok, az ezekből gyúrt mítoszok nélkül. Nem létezhetünk a mi eredendő árvaságunkat kiiktatni hivatott, és korunkat annyira jellemző örökség mítosza nélkül.

Márton Áron utca 24. szám