Csütörtök, 2019. április 18.
ANDREA, ILMA napja
Menü

Köztér

Szerda, 2012. október 31. | László Lóránt

A református temető régi sírkövei


Mindenszentek napja előtt szorgoskodó kezek tisztítják és díszítik temetőinket Erdély-szerte. Többször is kifutunk elődjeink sírjához, ismerősökkel találkozunk, akikkel halk szóval foglalunk össze percek alatt élettörténeteket, eseményeket. Ilyenkor sietve, szemünk sarkából észrevesszük a világháborús hősök emlékművét, és felrémlik bennünk, hogy valahol a ravatalozó sarkánál a Bolyaiak sírjánál is meg kellene majd gyújtanunk egy gyertyát. Mindezek mellett azonban érdemes lenne nyugodtabb napokon is sétálni egyet ebben a négy évszázados panteonban, hisz azon túl, hogy változatos fafajaival egy botanikus kert benyomását kelti, itt rejlik Marosvásárhely történetének egy darabja is.

Régészeti ásatások igazolták azt, hogy Marosvásárhely középkori temetői a Vártemplom körül, a Református Kollégium környékén illetve a Klastrom utcában voltak. A mai református temető korai történetéről szerencsére fennmaradt pár adat, így többek között Kelemen Lajos és Csekme István kutatásai nyomán tudjuk, hogy egy évvel a szabad királyi város rang elnyerése után 1617. január 7-én a város krónikaírója Nagy Szabó Ferenc egy ormos koporsókövet vásárolt Kolozsvárról elhunyt kisfia számára, amelyet a saját sírkertjében helyezett el. Ugyanekkor a város is a közvetlen szomszédságban vásárolt telket temetkezési célra. A krónikás jóvoltából a két telek egybeolvadt.

A 17. század folyamán a temető átkerült a református egyház tulajdonába, és bár területéből a kommunista rendszer két belügyi intézménye is kisajátított egy-egy részt, a temető mindmáig a marosvásárhelyi református egyházak gondnoksága alá tartozik.

A temetőben ma is látható 17–18. századi sírkövek java az 1698-os évszámot viselő ravatalozó körül van elhelyezve, az itt kialakított sírkőmúzeumban. Az épületnél maradva, érdemes megemlíteni, hogy a négy fülkés ravatalozót a nagy államférfi, széki Teleki Mihály özvegye, Veér Judit építette. A cserefából emelt, facsapokkal összeillesztett épület elemeiben megújult, azonban ma is megvan eredeti mestergerendája, amelyen az adományozó, és a város akkori főbírájának neve is megjelenik. Egyesek ezt tartják Erdély legrégebbi fennmaradt ravatalozójának. Déli és nyugati oldalán vannak felállítva a sírkert legrégebbi műemlékei.

A 17. századból nyolc sírkő maradt fent, ebből kettő latin nyelvű, hat pedig magyar. Faragásukat tekintve pedig javarészt ereszes sírkövek. Egyeseket virágmotívumok, geometriai formák és a kor nyomtatványaiban és sírjain megjelenő szokásos elemek, illetve címerek díszítenek. A legrégebbi emlékmű latin nyelvű, és az említett Nagy Szabó Ferenc rokonáé, Nagy Szabó Mihályé, aki 1627-ben hunyt el. 1616-ban, amikor Bethlen Gábor Marosvásárhelyt szabad királyi várossá nyilvánította, ő volt a város főbírája. A sírkövén látható Marosvásárhely címere is. A 19. században lejegyzett, de mára megsemmisült sírfeliratának fordítása pedig így hangzik:

„E síremléket a jeles és kiváló Nagy Szabó Mihály bíró úrnak és polgárnak Marosvásárhely városát számos éven át vezető primáriusának emelte méltóságos felesége és elárvult fia 1627 május 24-én születése 63-ik évében. Az irigy halál, örökre feldúlta övéinek szabad világát s rabigába szorította és sírjába zárta Mihály szabómester dolgos kezeit, aki egykor egyháza támasza, az iskola… (szövegrész hiányzik).Mondjatok egy imát, hogy e földbe csendesen nyugodjék.”

A legrégibb magyar nyelvű sírkő Polgár Bálint két gyermekének sírköve 1636-ból. Felső részét angyalszárnyas motívum díszíti, felirata pedig a következő:

„ItfekzikPolgar Balint uramnak ketszep kedves giermeke. Balint deak es idvitazoni.kiknekadgion Isten az ieovendeodvczvsegnekelvetelebeboldoh fel tamadast”

A 18. és 19. század eleji sírkövek egy része tumba, azaz egy kőkoporsóra hasonlít, mások a hagyományos formát követik. Díszítésükben a barokk motívumaitól a különböző nyomtatványokban megjelenő képelemek kőbe másolt mintájáig mindent megtalálunk. A sírfeliratok sok esetben életrajzi adatokat is tartalmaznak, de a korban divatos sírversek illetve sírfeliratok is megtalálhatóak itt.

Említenünk kell azt is, hogy régi sírkövek nemcsak a múzeum területén vannak, hanem a temető parcelláiban is találunk ilyeneket. Így például aváros egykori főbírájának és Bethlen Gábor fejedelem kétszeres konstantinápolyi nagykövetének, Borsos Tamásnak a tumbája a III. parcellában található, de ez nem egyedi eset. Sajnos a többi sírkő részben sérült, vagy újabb kori sírépítésekkor részben belefoglalták az új sírokba, így eltűntek egyes elemeik. Ugyanitt kell megemlíteni azt is, hogy a Kistemplom építésekor a temető sírköveinek egy részét beleépítették ennek alapjába. Ma a műemlék értékű kövek legnagyobb ellensége az időjárás, illetve a savas eső, hisz a régi sírkövek javát puha homokkőből faragták, így könnyen mállanak. Ódon szépségükkel azonban a múltat idézik, és nagyszámban előforduló neogótikus és klasszicizáló 19. századi társaikkal együtt sajátos hangulatot teremtenek.

Érdemes tehát végigjárnunk ezt a négy évszázados panteont.