Péntek, 2020. október 30.
ALFONZ napja
Menü

Köztér

Vasárnap, 2013. június 30. | Szabó Ádám

Rendkívüli képeségekkel rendelkező szövegek


A kőszínházakkal egyetemben a G. Café színpadán is évadzárót tartottak: szombaton került sor a Havi Dráma rendezvénysorozat negyedik, októberig utolsó felolvasó-előadására. Ezúttal Saviana Stanescu Rendkívüli képességekkel rendelkező idegenek című darabját olvasta fel Benedek Botond Farkas, Bokor Barna, Monica Ristea és Sándor Anna, és ezúttal is Patkó Éva ült a rendezői kocsmaszékbe.

A kézben tartott papírtól eltekintve nehéz lenne egy pont után megmondani, hogy miben is különbözik a fellvasószínház egy kortárs (jórészt csak dialógussal operáló, díszlet nélküli) drámától. Ugyanannyira élvezhető és érthető egy-egy ilyen jellegű előadás is, mint egy színpadra állított darab. Főleg a kocsmaszínházak korában, már nem ördögtől való a helyszín szokatlansága és a közönség sörözése sem. Egyrészt.

Másrészt pedig itt színpadra állítódnak olyan darabok is, amelyek kőszínházakban nem feltétlenül állnák meg a helyüket, pontosan a sok dialógus és a minimális, jelzett cselekménynek köszönhetően. És, ahogy a szombati előadásban is láttuk, könyebb is díszlettől és technikától mentesülve pattogni a helyszínek és jelenetek között, hiszen nagyon könnyen bele lehet vágni egy jelenet közepébe néhány mondat erejéig egy másikkal, nincs átállás, sötétben üldögélés a nézőknek, díszletpakolás, ruhacsere. A Rendkívüli képeségekkel.. esetében is jól jött ez a „könnyítés”, hiszen a darab jórésze flashbackben játszódik (legalábbis így is lehet értelmezni), és időnként csöppenünk bele a kihallgatásba, ami időrendileg a darab majdnem vége.  

Nadia (Sándor Anna) és Borat (Bokor Barna) profi bohócok, aki Moldovából látogattak ki az Egyesült Államokba, ahol azonban rögtön szembesülniük kell azzal, hogy a vízumuk hamísított, és a bevándorlási hivatal két tisztje folyamatosan a nyomukban van, kitoloncolási szándékkal. Ők viszont nem szeretnének hazamenni, és mukakereséssel próbálkoznak és zöldkártyért házasodnának. Időközben megismerkednek Lupitával, a dominikából beszármazott táncosnővel, és Bobbal, aki tősgyökeres amerikai. Ezt a viszonylag folyamatos szálat szakítja meg néha Nadia és a két tiszt interakciója, ők hárman egyúttal kritizálják és értelmezik a lezajlott történéseket.

A szöveg szerencsére nem patetikus, csaknam teljesen hiányzik belőle a tragikum vagy az értékítélet, a szereplők találkoznak, beszélgetnek, boldogulnak, ki jobban, ki rosszabbul, igazi konfliktus viszont nincs közöttük. Meglepő íilyen hangvételű szöveggel találkozni, amikor egy balkáni beszél a szerző Amerikáról. Nem is válik ez a darab hátrányára, sokkal inkább olyan, mintha egy dokfilmet néznénk ezekről a szerepőkről, a maga stilizáltáságában is egészen élethű képet tud festeni az előadás erről a helyzetről.

A felolvasószínházi jellegéből adódóan a szöveg tisztább állapotában kerül közelebb a közönséghez, színházias sallang és dramatizálás nélkül, ami szintén ráerősít a dokumentarista jellegre. Ez pedig jellemző volt a teljes évadnyi Havi Drámára. Még  a színházhoz szokott vásárhelyieknek tudott ezalatt a néhány hónap alatt egy más formanyelvet mutatni, igyekezett másfajta befogdásra ösztönözni a közönséget, aki minden alkalommal (így szombaton is) megtöltötte a Gé nagytermét.

Külön dicséretes, hogy nem ismert vagy befutott darabokból állt a felhozatal, amely nem feltétlenül működne ilyen közegben, hanem kortárs, számunkra jórészt ismeretlen, bizonyításra váró szövegek és (közvetetten) szerzők mutathatták meg magukat az itteni közönségnek. Cécó nélküli szöveg-közönség találkozása folyt (a sör mellett) az elmúlt hónapokban, és mindenképpen várjuk a következő kocsmai évadot is.